Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.
Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.
Hazudj még nekem!
Nem maradhat mindig rejtve a szem elől:
Egyszer felkel a nap kelet felől.
Kell ott fenn egy ország, mely talán ránk is vár,
kell ott fenn egy ország, amit senki nem talál.
Kell ott fenn egy ország, mely bárkit átölel,
Kell ott fenn egy ország, amit sosem rontunk el.
Partról partra szállok, mennyi új virág és íz!
Millió sok ember vár, aki új reményben hisz.
Ők is tűrtek csendben, némán,
Szemükben ott van az igazság.
Még kicsi a Föld, hol élünk, és túl nagy a hazugság,
De hol a szerelemélmény? Veled ott partot érnék.
Neked is új reményt ad minden nap,
Adj esélyt a rejtett álmodnak.
A szíved rég valóra váltaná,
Tégy ma esküt rá!
Kidobtam a félelmet és elindultam tovább.
Akartam az életemmel tenni egy nagy csodát.
Még egy újabb gyertya, néhány jó barát,
az Isten óvjon téged még sok-sok éven át.
Néhány könnyű óra, egy nehéz év után
legyen most szép az Ünnep, egy jobb év jön talán.
Rohannak az évek, de te boldog és gyönyörű legyél!
Engedd el a tegnapot, mert ott a holnap, hogyha mindent újra kezdenél!
Le is éghet a gyertya, meg az összes év ki van rúgva!
És ne feledd: nem biztos mindig, hogy a könnyű, néha csak a nehéz út ad épülést!
Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz.
S hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél,
nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél.
Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod,
Másként kelt fel reggel a Nap, és másként járt a Hold.
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk,
És ajándékul fogadd el vidám kis dalunk:
Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod.
Torták, rózsák, égő gyertyák,
s néhány szívből jövő kívánság –
Ha elmúltál már ennyi meg ennyi,
nem kell azt úgy a szívedre venni.
Elsétálok én a kerítésig,
Nincs azon túl kedves a szememnek,
Ha meg lenne, hát biztos, hogy nem olyan,
Amit egy ilyen kis világba beengednek.
Csak hazugságokat mondj nekem,
kérlek, úgy csináld, hogy elhiggyem,
másképp nem kapok levegőt.
Ez az egész csak üressé tesz.
csak szürke falak és semmi fény,
itt semmim sincs nélküled.
Ha csak a magányt szeretném elkerülni, bármelyik ember megtenné.
Mivel úgy tűnik, éjszaka lehullanak a csillagok, saját magamnak nem hazudhatok.
Csak még egyszer, évszakok, ne tűnjetek tova,
csak még egyszer, hadd játszadozhassunk!
Mindig keresem, hol tűnik fel sziluetted,
amikor átkelek az úton, vagy álmaim közepette,
bár tudom, nem lehetsz egy ilyen helyen.
És én utállak, mert egyedül vagy,
És egyedül vagyok, mert utállak.
Aki nem vár semmit magától,
Az nem menekül meg a magánytól,
És egyedül marad végül
Irgalom nélkül.
Nem baj, ha néha félsz
Vagy mástól is segítséget remélsz
De tönkremész
Ha mindig félve élsz.Annyi mindent veszthetsz még el
Ha a bentlakó félelmekkel
Nem tudsz mit kezdeni
Hát kezdd el őket leküzdeni!
Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek,
Szél fújta szavaid úgysem hallják meg.
Kopott ágyak, párnák, szakadt, piszkos függöny,
S lassan a földre hull egy üvegszínű könny.
A csendet hallgatom,
a csend, az jó barát.
A gyertya lángja ég,
Benne egy új világ.