Mire megjelent a televízió, már több mint tíz év rádiózás volt mögöttem, és azt hittem, mindenki engem akar majd. Csak ültem és vártam, hogy megcsörrenjen a telefon – de nem csörrent.
Csak önmagam tartom bilincsen,
Önmagam számára nincs lángom,
Szivem, reményem, hangulatom,
Erőm, bizalmam, csókom nincsen.
Az ember vagy a nyugtalanság örökös kínjaira született, vagy pedig az unalom letargiájára.
Két tapasztalat árnyékolja be életemet: az egyik az, hogy a világ érthetetlenül titokzatos és gyötrelmes; a másik pedig, hogy az emberiség szellemi hanyatlásának korszakában születtem.
Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.
Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?
Hogy fordulhat a legjobb barátnőm ellenem csak azért, mert megváltoztam? Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, nem állt mellettem.
Csak repülő álomkép s csalódás
A halandó ember élete!
Rövid öröm, hosszú gond s bánkódás
Bús életünk szűk kerűlete.
A művészet a legmélyebb vigasz, a legolcsóbb önámítás, kárpótlás ezért a csalódásért, hogy ide születtünk.
Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.
Ez az év ilyen volt, jobb nem gondolni rá, mert csak mérgelődni lehet rajta, ami felesleges és nem is segít.
Egy buliban voltam, és sehol sem találtam a barátnőmet. Mindenki engem nézett. Ők már tudták. Kinyitottam a hálószoba ajtaját, és ott találtam őket. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy nem vagyok elég jó. Néha még a mai napig is küzdök ezzel az érzéssel.
Sok oktalan kezdet koronáztatott meg szerencse által; sok okosan intézett terv semmivé lőn.
És amikor földre kerül az ember, mindenki boldogan belerúg.
Talán nem is a földön jártam:
A nőkben tiszta angyalt láttam,
Glória volt fejök felett,
Ők hozták földre az eget.
Most sétálok a sétatéren,
Amennyi szép lány, mind megnézem,
De jót egyről sem gondolok –
Hiszen csak gyönge nők azok!
A víziók zord éjén
Láttam tűnt boldogságom;
Szívem megtört, mert élet és fény
Nem volt – csak éber álom.
Úgy érzem magam, mint a tudós, aki rájött, hogy egész életműve totális tévedés volt.
Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.
Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.