Mint halat szálka nélkül, úgy nehéz embert találni vétek nélkül.
Eddig sem loptam és ezután sem fogok lopni. Mindig el tudtam tartani ezt a nagy családot a munkámból, egyedül is. A jövőben is így lesz. Ráadásul azok a politikusok, akik korruptak, egyáltalán nem éheznek. Egyiknek sem kenyérre kell, egyik sem azért lop.
És mi, nyomorúságos nyomorultak, mindig letérünk a fény útjáról és a sötétség útján járunk, ahol az örök halál van.
És eszi ezeket a gyümölcsöket saját akaratának ízlése szerint, azaz önként esik a halálos bűn vétkébe, amit az önszeretet érlel. Ó, tudod, mennyire veszedelmes ez? Annyira, hogy megfosztja az embert az önismeretétöl, amelyből az alázatosság erényét megszerezhetné.
Idős embertől lopni ugyanakkora bűn, mint egy gyerektől. Talán még nagyobb. Ha gyereket bántanak, van szülő, aki azonnal felkarolja. Ha egy idős embert bántanak, egyedül kell szembenéznie a darazsakkal. Mert a világ vagy nem tud segíteni, vagy nem akar.
Gyilkosság és romantika… Kiderült, mégis van ezekben valami közös. Mindkettő a várakozásról szól, a fokozatosságról. És ezután…a boldog befejezésről.
(1.évad 6.rész)
Még így is stréber voltam azokhoz az utcagyerekekhez képest, akikkel együtt lógtam. Sokféle társaságba próbáltam beilleszkedni, de egyszerűen még nekik is furcsa gyerek voltam. Szerettem rossz dolgokat művelni, mert ez egy jó módja volt annak, hogy észrevegyenek.
Ha a körülmények a kezünkre jártak volna, ugyan melyikünk nem ment volna végig bűncselekmények egész skáláján? …Ezért sohasem mondhatjuk: „ezt és ezt nem lett volna szabad megtenned”, hanem mindig csak a következőt mondhatjuk: „milyen furcsa, hogy én még nem tettem meg ezt vagy százszor!”
Egy dühroham, egy mozdulat, egy késszúrás: hol van itt a személyiség? – A tett sokszor pillanatnyi lemerevedést hoz magával, megfosztva minket szabadságunktól: ekképp a tettesek gyakorta szinte sokkhatás alatt állnak szemben tettük emlékével, önmagukat a tett afféle alkatrészének érezve csupán.
Az ember, aki ma megöl egy állatot, az holnap az útjába kerülő embert is megöli.
Ha visszanézek arra, amit életedben elkövettél, mintha megcsonkított tetemekkel borított csatateret látnék.
Van-e élet a börtön után? Sokak számára nincs. A legtöbben szabadulás után újra ugyanott kötnek ki – erőszak, árulás közepette.
Az emberség – ugyan hányunkban ég
szellem, tisztesség s más efféle szesz?
A tülekvők közt egy-kettő akad,
aki nemünk nevére érdemes.
A többi? Él, s már itt a föld szinén
vagy majd alatta undokká rohad.
S még jó, ha csak magában céltalan
az élete, s nem ölt meg másokat.
A bűn mindig nyíltan közelít, az érzékek révén mindjárt megfogható. Az érzékek gyökeréig hatol, ki se tudjuk tépni.
Az igazságszolgáltatás néha összetéveszti az ártatlant a bűnössel, ha véletlenül együtt találja őket.