Eufóriarohamot kapok, ha megírok egy slágert.
A boldogság csak ilyen. Mindig rendkívüli szenvedés tövében terem meg, s éppoly rendkívüli, mint az a szenvedés, mely hirtelenül elmúlik. De nem tart sokáig, mert megszokjuk. Csak átmenet, közjáték. Talán nem is egyéb, mint a szenvedés hiánya.
Ha szerelmesek vagyunk, szüntelenül sóvárgunk a másikra, „éhesek” vagyunk rá. Egybe akarunk olvadni a másikkal, benne szeretnénk lenni. A bent lét vágya visszacseng zsigeri emlékezetünk ősidejére, amikor egyben voltunk anyánkkal. Ezt csak sejt szinten érezzük, tudatos emlékképünk nincs róla. Mégis felejthetetlen boldogságot jelentett számunkra, amire a szerelemben is vágyunk.
Hogy boldogabb vagyok-e most? Azt hiszem. És már nem félek a boldogtalanságtól. Ez is rendben van. Már úgy érzem, hogy minden jó. És ez a lényeg, ez az ajándék.
Hallottam egyszer egy találó meghatározást: „A boldogság egészség és rövid emlékezet!” Sajnálom, hogy nem tőlem származik, mert nagyon igaz.
Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.
Nem vásárolhatsz boldogságot, de vehetsz egy motort és az alapjában véve ugyanaz.
Az egyszerű dolgok tesznek igazán boldoggá: a szeretet (…), az étel. Minden más – hatalom, befolyás, erő – csak arra jók, hogy elnyomják a valóban fontos dolgokat. Ameddig van mit enned és van hol aludnod, amíg megvannak az alapok, addig a boldogságot már nem olyan nehéz megtalálni.
Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig.
Három velünk született pszichológiai szükségletünk van, ami nélkül nem lehetünk boldogok: autonómia, kötődés, kompetencia. Vagyis önállóan kívánunk dönteni a saját sorsunkról, szükségünk van az érzelmi kapcsolatra társhoz, családhoz, közösséghez, és hasznosnak, értékesnek akarjuk érezni magunkat, egyben szeretnénk, ha ezt mások is elismernék.
A kutatások azt bizonyítják, nem a sikertől leszünk boldogabbak, hanem épp fordítva, a boldog, életvidám emberek a családi életben, társas kapcsolataikban és a munkájukban is sikeresebbek, mint rosszkedvű, frusztrált embertársaik, és amikor valaki a lelki terhek hatására boldogtalanná válik, szertefoszlik a sikere is.