A barátság mondhatni a lélek tápláléka: megtölti a szívünket, táplálja a szellemünket, örömmel, reménységgel és békével tölt el. Gazdagítja az életünket. A boldogság – jobban
mondva, amit annak gondolunk – záloga.
Soha ne másoktól várjuk a boldogságot. Azzal arányosan jut ki nekünk, amennyit másoknak is juttatunk előre. Ha valamit hiányolnak az életükből, és úgy érzik, nem bánnak önökkel érdemük szerint, jusson eszükbe, hogy nincs semmiféle boldogság felé vezető téglaút, mint az Óz, a csodák csodájában. Magunk vagyunk életünk urai, és nem fordítva.
A boldogságot mindig is túlértékelt dolognak tartottam. Vannak nehezebb időszakok, amiket általában valami csodálatos követ, és az egész élet ezekről a kompromisszumokról és győzelmekről, illetve vereségekről szól.
Az ember alapvetően két ok miatt nem tud boldog lenni. Az egyik, hogy az örömöt a megszerzéssel azonosítja, a másik, hogy a boldogsághoz mindig indokot keres.
Bármit akarjunk is az élettől – társat, több pénzt, jó egészséget, a siker örömét nyújtó pályát vagy megvilágosodást –, ez mind ugyanarra vezethető vissza: minden vágyunk, kívánságunk, minden jelkép mögött boldogok akarunk lenni. Végtére is, ha tökéletesen boldogok vagyunk, mi másra van szükségünk? És ha nem vagyunk azok, nincs az a kapcsolat, karrier vagy siker, amely kielégülést nyújthat.
A boldogság csak egy röpke pillanat. Nem tart fenn tartós állapotot, mert fél, hogy az ember megszokja, és idővel képtelen lesz értékelni azt. Csak jön, de rövid ideig marad, hogy megtanuljuk szívvel fogadni, amikor bekopogtat újra.
A hála a boldogság egyik kiváltó oka, nem a következménye.
Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amiben – hasonló körülmények közt – maga is kívánná, hogy elviseljék őt.
Az olvasás békességet teremt a káoszban, és boldogságot a kietlenségben.
Az elfogadás és az elengedés a két legfontosabb kulcs ahhoz a szobához, amibe a boldogság van zárva.
A boldogság a világ egyetlen tárgyában sem lelhető fel – tudatlanságunk miatt [mégis] azt képzeljük, hogy a tárgyakból boldogságot meríthetünk.
A mélyalvásban az embernek nincsen semmije, ideértve saját testét is. Ahelyett [azonban], hogy ekkor boldogtalan lenne, maradéktalanul boldog. Mindenki vágyik arra, hogy mélyen aludjon. [Márpedig] ebből az következik, hogy a boldogság az emberben rejlik, és nem külső okoknak köszönhető . Az embernek meg kell valósítania önmagát, hogy hozzáférhessen a zavartalan boldogság tárházához.
Elégedettséggel tölt el, hogy képes vagyok okos dolgokra, de nem ismerem a túlcsorduló boldogság érzését. Tudom, hogy valami hiányzik belőlem, mert látom, hogy mások milyen érzésekről számolnak be egy-egy gyönyörű naplemente láttán. Én intellektuálisan tudom, hogy ez valóban gyönyörű, érezni azonban nem érzem. A boldogsághoz leginkább hasonlító érzés, ha megoldok egy tervezési problémát. Ilyenkor szinte kiugrom a bőrömből. Úgy érzem magam, mint egy tavaszi napon vidáman szökdécselő borjú.
A boldogságot nem a cél elérése, hanem a hozzá vezető út jelenti.
Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.
A munkánkban, a kedvteléseinkben, és a szerelmünkben vissza kell térnünk a kiindulóponthoz, hogy megtaláljuk a tiszta boldogságot.
A Happier Than Ever tökéletesen körülírja az elmúlt pár évemet. Rengeteg jelentése van, kissé szarkasztikus, de az igazságot meséli el. Nem azt jelenti, hogy boldogabb vagyok, mint valaha is leszek, vagy boldogabb vagyok, mint bárki más, csak annyit, hogy boldogabb vagyok, mint előtte. Hogy jobban vagyok. Erről szólt az életem az elmúlt évek során. Felnőttem, változtam, jobb ember lettem, kreatívabb lettem, és jobban lettem mentálisan is.