Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország.
Emlékszem édesanyámra ’73-ban, mikor Pápán a tanács megküldte az értesítést, hogy egy kétszobás, nem összkomfortos, de félkomfortos lakótelepi lakásba költözhetünk. Micsoda boldogság volt az olyan munkáscsaládoknak, mint az én családom, és nyilvánvalóan milyen boldogság volt több százezer családnak a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes években.
Nem szabad boldogságot várnunk, azt nem lehet kiérdemelni. De ha az élet úgy hozza, az véletlen ajándék és nem tarthat örökké.
Hiszek a boldogságban, a harmóniában. Az embernek az a dolga, hogy harmóniát teremtsen magában és maga körül.
Az élmények és kapcsolatok hajszolásában keressük a boldogságot, egyik terápián és műhelyfoglalkozáson veszünk részt a másik után – köztük nem egy „spirituális” célzatú, ami igazán ígéretesen hangzik, mégsem tépi ki soha a szenvedés gyökerét, mert nem oszlatja el tudatlanságunkat valódi kilétünkkel kapcsolatban.
A valódi boldogság benned rejtőzik. Ne pazarold az időt arra, hogy a békét, a megelégedést, az örömet valahol máshol keresd. Légy nyitott, légy nagylelkű, mosolyogj, ölelj meg másokat.














