A biológia felülbírálja a logikát.
Az igazi gondoskodó nevelés felülírhatja azt, ha születéskor szörnyű lapokat osztott valakinek a biológia.
Nemrég tanultam csak meg, a neveltetésem ellenére, hogy nem a biológia határozza meg az emberi kapcsolatokat. Hanem a szeretet és az áldozathozatal. Ettől család a család.
Nincs biológiai evolúció. Minden az isteni forradalomnak köszönheti létezését. Megtapasztaltam. A biológia végeredményben teológia, istentan.
Nem kell ahhoz tagadnunk a biológia jelentőségét, hogy megkérdőjelezzük a meghatározást, amely szerint a nő természete teljes egészében azon alapszik, hogy biológiailag különbözik a férfitól.
A biológia egyértelműen nem fedi le a gendert a maga teljességében; nem csupán az bizonytalan, hogy a nemmel rendelkező test milyen mértékig járul hozzá a viselkedéshez, de nem is minden test biológiailag férfi vagy nő – lehet mindkettő vagy egyik sem.
Az ember DNS-ébe kódolva van, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, hiába tudja róluk, hogy nem kellene.
A biológia örökletes betegsége, hogy az antropocentrikus hiúságból eredő olcsó önámítások leplezése érdekében hajlamos a kultúrharcos cinizmus útjára térni.
A normális fogalma az egész biológia egyik legnehezebben definiálható kérdése, ugyanakkor pedig sajnos, éppoly nélkülözhetetlen, mint ellenpólusa, a „beteges”, vagyis a patologikus.
A test alvásszükséglete mindmáig a biológia egyik nagy rejtélye. Naponta néhány perc elegendő arra, hogy kellő mennyiségű táplálékot és folyadékot vegyünk magunkhoz, ám az alvásnak hosszú órákat kell szentelnünk, miközben elvágjuk magunkat a világtól és a ránk leselkedő veszedelmektől.
Minden egyes beavatkozás a természet folyamataiba előre nem látható változásokat okoz bennük. Az az emberi test, amely antibiotikumokat vett fel, már nem teljesen ugyanaz a típusú organizmus, mint azelőtt volt, mert a szer hatására mikroorganizmusainak viselkedése jelentősen megváltozott. Minél inkább beavatkozunk, annál többet kell elemeznünk az egyre csak szaporodó, részletes információhalmazt beavatkozásainknak egy olyan világra gyakorolt hatásáról, amelynek végtelen részletei szétválaszthatatlanul egymásba fonódtak.
Az állati élet mikroszkopikus kicsinységű véglényekből fejlődött ki a világban, végtelenül hosszú idő alatt; vagy esetleg egyetlen apró véglényt helyezett el a Teremtő a földön az idők hajnalán, és ebből indult útnak az emelkedő irányú fejlődés a végső tökéletesség felé, míg el nem jutott az emberhez; akkor aztán a fejlődés üteme megszakadt, csúfosan lehanyatlott, és romba dőlt.








