Betegségből gyógyulás idézetek

14 idézet

Sokan kétségbeesetten keresik a gyógyulás lehetőségeit, és ez fokozottan érvényes azokra, akik már évek óta krónikus depresszióval küzdenek. Sajnos csalódást kell okoznom nekik, mert nem tudják boldogra enni magukat. Jobban teszik hát, ha nem hagyják becsapni magukat, és nem vásárolnak olyan étrend-kiegészítőket, amelyek azzal hitegetnek, hogy feldobják a hangulatukat. Meg persze ha nem hisznek azoknak az online cégeknek sem, amelyek bélflóraelemzést kínálgatnak. Ezek az ajánlatok semmit sem érnek, viszont annál többe kerülnek.

Danny de Looze

Betegségből gyógyulás idézetek, Depresszió idézetek, Gyógyulás idézetek

Brad Pitt

A feleségem beteg lett. Folyamatosan idegeskedett a munkahelyi, személyes gondjai és a gyerekkel való problémái miatt. 35 éves korában nagyon lefogyott, vékony lett és rengeteget sírt. Nem volt boldog nő. Állandóan fájt a feje, a mellkasa, a hátán becsípődtek az idegek. Éjjelente nem aludt, csak reggel valamennyit, és nagyon hamar elfáradt a nap végére. A kapcsolatunk a szakítás határára került. A szépsége egyszerűen elveszett, karikásak lettek a szemei, rejtegette az arcát és nem törődött magával. Befejezte a filmezést és visszautasított minden szerepet. Teljesen elvesztettem a reményt és gondoltam hamarosan el fogunk válni. De aztán elhatároztam, hogy cselekedni fogok. Tudtam, hogy nekem van az egyik leggyönyörűbb nőm a földön, akiért rengeteg férfi odavan, de közülük én vagyok az, aki átölelheti és aki mellett elalszik. Elkezdtem őt virágokkal, csókokkal, bókokkal elhalmozni, megleptem egy sor aprósággal. A nap minden percében örültem annak, hogy ő van. Sok ajándékot adtam neki, és érte éltem. Elismerően beszéltem róla szűk baráti körben és a nagy nyilvánosság előtt, sőt minden témám róla szót, dicsértem őt, amerre jártam. Bárhol, ahol csak jártam… Nem fogják elhinni, de teljesen kivirágzott! Gyönyörűbb lett, mint valaha. Visszaszerezte a súlyát, mert már nem volt ideges se magára, se rám, se a világra. Nem hittem, hogy képes jobban szeretni engem is, mint addig, de ezt történt. Rajongásig szeretett és akkor rájöttem egy fontos dologra! A nő visszatükrözi a pasiját!

Brad Pitt

Betegségből gyógyulás idézetek, Kapcsolatok idézetek

Brandon Bays

Amint megértjük, hogy a betegség, illetve a testi korlátozottság mire akar megtanítani, és végül a sejtekben tárolt érzelmi problémát elengedjük, akkor és csakis akkor kezdődhet meg a minden síkra kiterjedő, érzelmi, spirituális és fizikai szinten is végbemenő gyógyulás. Csupán akkor lép a test a természetes gyógyulás útjára.

Brandon Bays

Betegség idézetek, Betegségből gyógyulás idézetek, Gyógyulás idézetek

Catherine Zeta-Jones

Michael nagyon meg akart gyógyulni, intenzív kemoterápiát és sugárkezelést kapott egyszerre, de sosem csüggedt, sőt még a humorérzékét is megőrizte. A gyerekeknek is mindent elmondott, nem voltak előttük titkok. Ők is mentek vele a kezelésekre, látták, ahogy sugárkezelik az apjukat. Együtt mindennel megbirkóztunk, ez a betegség közelebb hozott bennünket egymáshoz. De nem kívánom senkinek, hogy ezeket a dolgokat átélje.

Catherine Zeta-Jones

Betegség idézetek, Betegségből gyógyulás idézetek

Gabrielle Bernstein

Ha azt a gondolatrendszert alkalmazod, hogy az elméd segíthet a testi gyógyulásban, számos csodában lehet részed. Nem arról van szó, hogy a fizikai állapot csak úgy eltűnik (bár ez gyakran előfordul), hanem arról, hogy pontosan ahhoz a személyhez vagy dologhoz vezet majd az utad, akire vagy amire a gyógyuláshoz szükséged van.

Gabrielle Bernstein

Betegségből gyógyulás idézetek, Gyógyulás idézetek

Kurt Tepperwein

Be kell végre látnunk, hogy „egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.

Kurt Tepperwein

Betegség idézetek, Betegségből gyógyulás idézetek, Gyógyulás idézetek

A sebesülés gyakran jobban megrázza a családtagokat, mint az érintettet. A páciens tudja, mit kell tennie – túlélnie, gyógyulnia -, és ehhez rengeteg energiára van szüksége. A betegnek magára kell figyelnie. Ha hagyja, hogy a család leszívja az energiáit, akkor még nehezebben épül fel. A házastársak és a szülők ezt ritkán értik meg. Abban a hitben élnek, hogy a szeretet mindent orvosol, és visszautasításnak veszik, ha a páciens nem kér belőle.

Minette Walters

Betegség idézetek, Betegségből gyógyulás idézetek, Szeretet idézetek

Kapcsolódó személyek és kategóriák:

A betegségből való gyógyulás egy összetett folyamat, amely fizikai és mentális erőfeszítést is igényel.

Fontos, hogy ne feledkezzünk meg lelki egészségünkről sem, hiszen a pozitív gondolkodás és a stresszkezelés mind hozzájárulnak a sikeres felépüléshez.

Ebben az idézetgyűjteményben olyan személyek inspiráló gondolatait olvashatod, akik maguk is átestek egy-egy súlyosabb betegségen, de emelett orvosok és spirituális tanítók is megszólalnak.

Böngéssz a válogatott bölcsességek között, meríts erőt és kitartást belőlük, s ha magad is egészségügyi gondokkal küszködsz, akkor mielőbbi gyógyulást kívánunk Neked!

Oldalunkon jelenleg 29 462 idézet közül válogathatsz, 292 kategóriában.