A preventív szemlélet hiányzik teljesen az országban. Annak a felismerése, hogy mindig olcsóbb és fájdalommentesebb megelőzni a bajt, mint gyógyítani.
Nem is olyan régen még magát az öregkort is betegségnek tekintették, az emberek azonban nem halnak meg az öregedés miatt. Betegségekbe halnak bele, a leggyakrabban pedig a szívinfarktusba.
Michael nagyon meg akart gyógyulni, intenzív kemoterápiát és sugárkezelést kapott egyszerre, de sosem csüggedt, sőt még a humorérzékét is megőrizte. A gyerekeknek is mindent elmondott, nem voltak előttük titkok. Ők is mentek vele a kezelésekre, látták, ahogy sugárkezelik az apjukat. Együtt mindennel megbirkóztunk, ez a betegség közelebb hozott bennünket egymáshoz. De nem kívánom senkinek, hogy ezeket a dolgokat átélje.
Nem tagadom, előfordult, hogy sok szesz elfogyott, ha összekerültünk. Rám ez nem volt jellemző a hétköznapokban, Bajor Imire azonban annál inkább: többszörösen szenvedélybeteg volt, folyton dohányzott és ivott. Lelkibeteg volt, ha nem tudott dohányozni. Esze ágában nem volt letenni az italt és leszokni a cigarettáról. Azt vallotta, nem baj, ha kevesebb ideig élhet, de azt szeretné kellemesen eltölteni, úgy, ahogy azt ő jónak látja.
A betegek bebizonyították, hogy a szívbetegség nem a korosodás elkerülhetetlen velejárója; sokkal inkább az a helyzet, hogy az étrendünk gyilkol minket.
Természetesnek tartjuk, hogy a 40-es éveink elején elveszítjük az ifjúkori lendületünket, 14-18 kiló túlsúlyt hordozunk, a 40-es és 50-es éveink végére krónikus betegségekben szenvedünk, és az utolsó évtizedeinket másoktól való függőségben éljük. Ám mindezt nem szabad rendben lévőnek tekinteni. Az, hogy mégis annak vesszük, az egészségtelen életmód és a téves információk egész életen át tartó mintázatának következménye.
Ma már több ezer tudományos vizsgálat áll a rendelkezésünkre, amely számos növényi élelmiszer rákellenes védőhatását dokumentálja, és ennek ellenére népességünk súlyosabb és hajlamosabb a rákra, mint valaha.
A rákbetegségeknek az emberi történelemben páratlan mértékű növekedését okozó csúcstechnológiás, tömegtermeléses élelmiszerkultúra áldozatává válunk.
Sajnos a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy számos betegség, köztük a szívbetegségek, az agyvérzés, a cukorbetegség és sok rákfajta a rossz étrend közvetlen következménye.
Az orvostudomány megtagadja az emberi lény valódi lényegét: a szellemet. Pedig a betegség mindig a mélységből tör fölfelé, mielőtt megmutatkozna a felszínen.
Mondhatjuk, azóta élek egészségesen, amióta cukorbeteg vagyok.
A vírus kihívott engem, és én nyertem. De te nem vagy Zlatan, ne hívd ki a vírust. Használd a fejed, tiszteld a szabályokat: tarts távolságot, és mindig viselj maszkot. Győzni fogunk!
Be kell végre látnunk, hogy „egy embert meggyógyítani” nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre.
Betegség idézetek, Betegségből gyógyulás idézetek, Gyógyulás idézetek
A betegség erősítheti, de gyengítheti is az egót. Ha panaszkodsz, önsajnálatot érzel vagy bosszankodsz amiatt, hogy beteg vagy, akkor az egód erősebbé válik.
Félelem, szorongás, harag, neheztelés, szomorúság, gyűlölet vagy intenzív ellenszenv, féltékenység és irigység. Ezek mind megszakítják a testben zajló energiaáramlást, befolyásolják a szív és az immunrendszer működését, az emésztést, a hormontermelést stb.
A természetben rövid távon minden szervezet képes tolerálni a stresszt, ha azonban folyamatosan stresszben vagyunk, nem kapcsol ki a stresszválaszunk, és megbetegszünk.
A legrosszabb betegség, ami a sikert legtöbbször aláássa és ellehetetleníti, az akut kifogásitis, más néven a „kifogásgyártó mirigyek heveny gyulladása”. A siker szempontjából ez a betegség minden esetben halálos.
A vonzás törvénye szerint nem úgy szűnik meg a betegség, ha harcolsz ellene. Egy ilyen küzdelem során a betegséggel vívott harcra koncentrálsz, márpedig azt vonzzuk, amire koncentrálunk. Hagyd hát, hogy az általad kiválasztott orvosok végezzék a dolgukat, te pedig összpontosíts az egészségre. Gondolataid az egészségről szóljanak. Szavaid az egészségre vonatkozzanak. És képzeld magad elé, hogy tökéletesen jól vagy.
Betegség idézetek, Egészség idézetek, Vonzás Törvénye idézetek