Ha bennem annyi alázat és szorgalom lett volna, mint Friderikuszban, vagy mondjuk a Frei Tamásban, már irodalmi Nobel-díjas lennék, de mint tudjuk, mindössze harminc jó-rossz (többségében persze jó) riport-és portrékönyvre futotta belőlem.
Havas Henrik
1949. június 25. -
Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, címzetes államtitkár, címzetes egyetemi docens, önkormányzati képviselő, a Budapest Média Intézet alapítója
A helyzet az, hogy engem semennyire (kurvára nem) érdekelnek az állami ünnepek és ezek közé tartozik a nemzetközi nőnap is. Számomra egyetlen ünnep létezik, a szenteste, annak megvan a maga hangulata.
Nem tagadom, előfordult, hogy sok szesz elfogyott, ha összekerültünk. Rám ez nem volt jellemző a hétköznapokban, Bajor Imire azonban annál inkább: többszörösen szenvedélybeteg volt, folyton dohányzott és ivott. Lelkibeteg volt, ha nem tudott dohányozni. Esze ágában nem volt letenni az italt és leszokni a cigarettáról. Azt vallotta, nem baj, ha kevesebb ideig élhet, de azt szeretné kellemesen eltölteni, úgy, ahogy azt ő jónak látja.
Annak idején, amikor zsűritag voltam a Sztárban sztárban, nagyon nagy pénzeket ígértek, ha elmegyek A nagy duettbe. Mondtam, hogy sajnos nincs hangom és nincs az a pénz, hogy hülyét csináljak magamból. Mondták, hogy Hajdú Péternek sincs hangja, de ő vállalta. Mondtam, hogy ha én lennék Hajdú Péter, én akár ingyen is mentem volna.
Jó pár évvel ezelőtt egy rádiós kollégám megkérdezte, hogy vittem-e már föl nőt a Gellért-hegy tetejére, hogy megmutassam a Duna fölött a lenyugvó nap csillogó sugarait, amint bearanyozzák a méltóságteljesen sikló hajókat, uszályokat. Csodálkozva kérdeztem, hogy mégis mi a jó istenért vinnék én fel nőt alkonyatkor a Gellért-hegy tetejére, mire ő rezignáltan azt mondta, hogy ha ő 183 cm lenne, mint én és nem kicsi, kopasz, akkor ő se törné magát.
Két embert ismertem, aki tényleg önerőből lett nagyon gazdag, az egyik Matyi Dezső, a könyvkiadó, ő Komlón, Centrum szatyorból kezdte árulni a könyveket, aztán létrehozott egy birodalmat. A másik persze Lajcsi volt, ő a saját maga által sokszorosított kazettáit árulta ugyancsak szatyorból, emlékeim szerint az Örs vezér téren, a Sugár áruház előtt és Matyihoz hasonlóan sikeres és gazdag lett.
Utálom az olyan közhelyes szövegeket, hogy ,,nyugodjon békében” és azt, ami az asszisztensem szerint a legundorítóbb ,,legyen neki könnyű a föld!”
Nem tudom más hogy van vele, de én nem törlöm ki a telefonomból az elhunyt ismerőseim számát.