Alkoholista nincs, csak léteznek olyan emberek, akik inkább isznak, mint hogy mást csináljanak.
Töltök neked egy kis gint, amit én magam készítek apám receptjéből, a gyógyíthatatlan szomorúság eltörlésére lepárolva.
A jó whiskeytől még a kisnyúl is nekimegy a medvének.
Egy alkoholista mindig alkoholista marad, de ha megtanul ellentmondani az alkoholnak, és elkezdi kezelni azokat a helyzeteket, amik visszaesést generálnak, illetve elfogadja önmagát a szer nélkül is, akkor igenis élhet tisztán, alkohol nélkül is boldogan.
Jól ismerem az alkohol éhségét, a túlzás szörnyűségét, a bódulat tébolyát, az erőszakosság és bántalmazás szerencsétlen labirintusát. Azt a fajtát, amiben már rég bántalmazok másokat, már csak a jelenlétemmel, az attitűdömmel anélkül, hogy észrevenném, mennyit ártok például azzal, hogy kétszer olyan hangosan beszélek, mint mások.
Én 15 éves koromtól kezdve szerettem inni. Mindig is lángot kaptam az alkoholtól. Önbizalmat nem, mert önbizalmam mindig volt, de a meglévő az ezerszeresére nőtt, amikor alkoholt fogyasztottam. Azt éreztem, hogy az alkohol a legnagyobb szórakozás, egyfajta varázsszer, és már az első pohár megnyugtat, kisimít. Azt hittem, ez a világ legjobb dolga, pozitív élmény volt számomra az ivás. Egy ideig.
Hajós András vetette fel, hogy létezhetne alkoholgenetikai visszajelzés, mint mondjuk a magas vérnyomásnál: talán lesz olyan a jövőben, hogy meg tudják mondani. És akkor majd komolyan is veszik az emberek, ha apád, nagyapád alkoholista volt, számíts rá, van hajlamod erre. Ez nagy kockázat az életedben. Nálunk a családban is volt erre példa.
Nekem arra kellett az alkohol, hogy vagy kiradírozzam, lenullázzam magam, vagy szétégjek, lángoljak. Minden fokozódott nálam az alkoholtól.
Azt tartják, hogy a szesz öl, butít és nyomorba dönt. Holott éppen a fordítottja igaz: a szellemi elnyomás, a kizsákmányolás és a butaság dönt alkoholba.
Inkább az orrom legyen borvirágos, mint a fogam vízköves!
Ha az alkohol akadályoz a munkában, hagyd abba a munkát!
Nem a korcsma neveli az alkoholistákat, hanem az otthon elfogyasztott ital. Nem az szokik rá az alkoholra, aki néha, ünnepnapon a korcsmában berúg, és másnap üdvös fogadalmakat tesz a mosdóedényének, hogy soha többé nem utánozza Noé apánk példáját, hanem az, aki észreveszi, hogy az ördögöt haza is lehet vinni, és hogy az alkohol cigánymuzsika nélkül is nagyon szépeket tud énekelni. Mert nem az az alkoholista, aki néha-néha istentelenül berúg, hanem az, aki nem képes már részeg lenni, és a megszokott alkoholméregtől csak a megszokott józanságát kapja vissza.
Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt – ez az alaptézis, de mi van akkor, ha már kapásból a nyomorban élsz hajléktalanként?
Az alkohol olyan, mint a szerelem. Az első csók varázslatos, a második meghitt, a harmadik megszokás.
A mély fájdalom olyan, mint egy seb a lelken, az alkohol pedig csak arra jó, hogy nyitva tartsa ezt a sebet.
Az alkohol elég sok problémát megold, az egyedüli gond, hogy csak rövid távon oldja meg őket.
