Meglehet, hogy nem iszok többet,
Hiába köszönget
Síma, udvarias arccal az alkohol.
Többé nem packázik énvelem!
De akarásom leölt hízóként haldokol
És agyam szúvas, megrecsegő fáján,
Vén öngyilkos a padlás gerendáján,
Kinyúló nyelvvel lóg az értelem.
Én meg borral locsoltam az acidos-ekis viszkit. A hatása olyan, mint a lórúgás, de egy olyan lóé, ami szintén szed valamit.
Természetesen két holtrészeg ember elmeállapota akkor is kevés eltérést fog mutatni, ha az egyik józan állapotban normális.
– Parancsolsz teát, kapitány úr?
– Nem kérek, de azt rummal szeretném.
Láttam, hogy apám megiszik hat vodka-tonikot, ennek ellenére teljes életet él, és azt hittem, ez a normális. Azt hittem, én is ezt a szintet fogom hozni. De bujkált valami a lelkem mélyén, a génjeimben, egy hátborzongató, sötét szörnyeteg, valami, ami apámból hiányzott, és csak egy évtized múlva tudtuk meg, mi az. Alkoholizmus, függőség, hívjátok, aminek akarjátok, nekem csak egyszerűen Rettenet.
Rendes ember csak hajnalban iszik pálinkát.
Nesze, ebbül a jó pálinkábul – egy-két korty, s az ember mindjárt másképp lát mindent.
Ha olyan az első sör, mint amikor felbuksz a vízből, és levegőt veszel, akkor meg kéne szólalnia a vészcsengőnek.
De jólesik ez a fröccs, az anyám hétszentségit, honnan való ez a bor? Üt, mint a toronyóra!
Kitörölni talán nem akarnám, de alaposan megvágnám azt a korszakot, ami a 35 és 39 életévem közé esik. Sokat ittam akkortájt. De az ivás sosem segített. Mentálisan már ki is töröltem.
– válaszolt arra a kérdésre, hogy „mit vágna ki az életéből, ha végig kéne néznie?”
Most már tudom, hogy a whisky csak a fejekben lévő hangos motorokat hajtja.
Alkoholista nincs, csak léteznek olyan emberek, akik inkább isznak, mint hogy mást csináljanak.
Töltök neked egy kis gint, amit én magam készítek apám receptjéből, a gyógyíthatatlan szomorúság eltörlésére lepárolva.
A jó whiskeytől még a kisnyúl is nekimegy a medvének.
Egy alkoholista mindig alkoholista marad, de ha megtanul ellentmondani az alkoholnak, és elkezdi kezelni azokat a helyzeteket, amik visszaesést generálnak, illetve elfogadja önmagát a szer nélkül is, akkor igenis élhet tisztán, alkohol nélkül is boldogan.
Jól ismerem az alkohol éhségét, a túlzás szörnyűségét, a bódulat tébolyát, az erőszakosság és bántalmazás szerencsétlen labirintusát. Azt a fajtát, amiben már rég bántalmazok másokat, már csak a jelenlétemmel, az attitűdömmel anélkül, hogy észrevenném, mennyit ártok például azzal, hogy kétszer olyan hangosan beszélek, mint mások.
Én 15 éves koromtól kezdve szerettem inni. Mindig is lángot kaptam az alkoholtól. Önbizalmat nem, mert önbizalmam mindig volt, de a meglévő az ezerszeresére nőtt, amikor alkoholt fogyasztottam. Azt éreztem, hogy az alkohol a legnagyobb szórakozás, egyfajta varázsszer, és már az első pohár megnyugtat, kisimít. Azt hittem, ez a világ legjobb dolga, pozitív élmény volt számomra az ivás. Egy ideig.
Hajós András vetette fel, hogy létezhetne alkoholgenetikai visszajelzés, mint mondjuk a magas vérnyomásnál: talán lesz olyan a jövőben, hogy meg tudják mondani. És akkor majd komolyan is veszik az emberek, ha apád, nagyapád alkoholista volt, számíts rá, van hajlamod erre. Ez nagy kockázat az életedben. Nálunk a családban is volt erre példa.