Mi, vagyis a nők, szörnyen szeretünk férjhez menni. Kislány korunktól szépen felöltöztetett babákban gyönyörködünk, az esküvőről megtanuljuk, milyen klassz mulatság, és hogy az a mesében feldíszített menyasszonyok életének legszebb napja. Naná, hogy egyfolytában ez után sóvárgunk! Nem úgy, mint a férfiak. Ti másféle sztereotípiák közt nevelődtök, ti elvesztitek a szabadságotokat, benneteket megfognak a hárpiák, a vőlegény papucsot kap az esketése napján. És mégis, bármit tesztek, mi újra meg újra levadászunk benneteket. Nincs menekvés! Ám midőn már elejtettük a vadat, azért csak elmélázunk a következményeken. Megéri az a csicsás ünnepség, a méregdrága, irigyelt ruhaköltemény, a sztrádányi fátyol, a brilles gyűrű? Megéri azt, ami másnap következik? Másnap és azután? Éveken, életen át?

Vavyan Fable

Esküvői idézetek

Önöket rútságosan megtévesztik mind a mesék, mind a filmek! A történet egyáltalán nem ér véget az esküvőkor! Nem, nem! Az „…és boldogan éltek, míg meg nem haltak” formula csupán elmismásolása mindama tragikumnak, ami az ünnepélyes, csinnadrattás kézfogóra következik! Ugye milyen helyesek, szépek, tündöklőek a gyanútlan menyasszonyok? Haha! Ragyognak még egyet, utoljára! Mert aztán másnaptól kezdetét veszi a holtig tartó szívás! Az a pecsétes cetli, melyet a lakodalomkor kiállítanak arról, hogy bürokratice is egy pár vagy a szíved választottjával (figyelj, roppant árulkodó szófordulat: nem az eszed választottja, hanem a buta szívedé!) nos, ez a stempli egyszersmind az egekig érő szerelmedet is megpecsételi!

Vavyan Fable

Esküvői idézetek

– Emlékszel az esküvőre?
– Kristálytisztán. Gyalog indultunk az esketőhelyre, hogy adjunk magunknak egy utolsó esélyt a menekülésre. Végigrohantuk az utat. Hol én akartam elszelelni, hol te. Elszakadt a ruhám, mire odavonszoltál.

Vavyan Fable

Esküvői idézetek, Vicces idézetek

Bocsika mindenkitől, elnéztük egymást, én nem ezt a hapsit akartam. Remélem, jól mulattatok a lagzimon, holnap gyertek el a válási partimra! Köszi, puszi!

Vavyan Fable

Esküvői idézetek

Kövess minket Facebookon is!

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Adolf Hitler (160) Ady Endre (120) A kis herceg (41) Albert Einstein (130) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (40) Arany János (40) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (120) Arthur Schopenhauer (100) Audrey Hepburn (41) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Gass (40) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (60) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (100) Carl Sagan (54) Charlie Chaplin (60) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (169) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) Dexter (110) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (105) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (52) Friedrich Schiller (45) George Gordon Noel Byron (43) Gyurcsány Ferenc (43) Henrik Ibsen (40) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (60) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (41) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Madách Imre (40) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (41) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Moliére (41) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (150) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (93) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Rabindranath Tagore (49) Radnóti Miklós (40) Richard Bach (60) Sadhguru (66) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) Tari Annamária (40) The Originals – A sötétség kora (52) Táncsics Mihály (40) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Voltaire (42) Wass Albert (70) Weöres Sándor (40) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (54) Ákos (56)

Legnépszerűbb idézet kategóriák

Ateista idézetek (146) Barátság idézetek (433) Becsület idézetek (140) Beszéd idézetek (263) Biológia idézetek (135) Bizalom idézetek (139) Boksz idézetek (203) Boldogság idézetek (407) Bátorság idézetek (167) Béke idézetek (144) Bölcsesség idézetek (368) Búcsú idézetek (194) Bűn idézetek (131) Carpe diem idézetek (182) Család idézetek (231) Csalódás idézetek (177) Cél idézetek (254) Dalszöveg idézetek (814) Döntés idézetek (251) Egyéniség idézetek (253) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (164) Elfogadás idézetek (131) Emberismeret idézetek (839) Emlékezés idézetek (217) Fejlődés idézetek (396) Felelősség idézetek (191) Film idézetek (750) Foci idézetek (292) Forma-1 idézetek (205) Fájdalom idézetek (261) Félelem idézetek (284) Férfiak idézetek (195) Gyermek idézetek (218) Gyász idézetek (210) Halál idézetek (405) Hatalom idézetek (213) Hazugság idézetek (273) Hit idézetek (186) Háború idézetek (314) Házasság idézetek (170) Idő idézetek (236) Igazság idézetek (290) Isten idézetek (275) Jóság idézetek (230) Kapcsolatok idézetek (366) Karácsony idézetek (165) Kedvesemnek idézetek (322) Kihűlt szerelem idézetek (134) Kitartás idézetek (194) Könyv idézetek (178) Lélek idézetek (169) Magány idézetek (239) Megbocsátás idézetek (156) Megküzdés idézetek (318) Motivációs idézetek (1632) Munka idézetek (247) Média idézetek (167) Művészet idézetek (242) Nemzet idézetek (252) Nézőpont idézetek (232) Nők idézetek (319) Oktatás idézetek (169) Optimizmus idézetek (177) Politika idézetek (282) Pszichológia idézetek (176) Pénz idézetek (294) Remény idézetek (190) Siker idézetek (336) Sorozat idézetek (1078) Sors idézetek (263) Sport idézetek (606) Szabadság idézetek (233) Szerelem idézetek (528) Szerencse idézetek (133) Szeretet idézetek (390) Szépség idézetek (181) Színészet idézetek (195) Születésnapi idézetek (134) Szülőség idézetek (138) Tanács idézetek (190) Tehetség idézetek (169) Természet idézetek (201) Titok idézetek (137) Tudás idézetek (236) Társadalom idézetek (487) Történelem idézetek (228) Vallás idézetek (214) Vegetáriánus és vegán idézetek (131) Vicces idézetek (410) Világ idézetek (193) Zene idézetek (286) Állatos idézetek (179) Álom idézetek (159) Élet idézetek (852) Érzelmek idézetek (243) Önbizalom idézetek (180) Önismeret idézetek (896) Öregedés idézetek (168) Üzlet idézetek (208)