Szép és magasztos halni ezért: haza!
Élvezni, mim van, hadd legyek ép, erős:
ezt add, Apolló, s lelki derűt vele,
s adj, kérlek, vénséget, ne rútat,
és ne olyat, mely a dalt felejti!
Mi lesz, ne kérdezd, holnap; akármit ad
napod szeszélye, nézd nyereségnek azt.
Oly rövid őrjöngés a harag! Ha az indulatod nem
szolgád, ő lesz az úr, zabolázd, láncold idején meg.
A szépség nem elég versedben: hasson a szívre
és valamerre akarja, ragadja magával a nézőt.
Hogyha akármi szemedbe kerül, gyorsan kihalászod;
mért nem gyógyítod, ha a lelked emészti a kórság?
Félig kész is a tett, bele kell csak kezdeni: légy bölcs:
vágj neki. Mert aki csak halogatja örökkön a józan
életmódot, aképp jár, mint a paraszt, ki folyamnál
várta, mikor folyik el; de örökké hömpölyög árja.
Fontold meg mindig, mit mondsz, kinek és ki felől szólsz.
Messze kerüld, aki faggat: mert ugyanaz fecsegő is,
minden szóra nyitott fülü ember szája is eljár,
s száll a kiröppent szó, nem hívhatod azt sose vissza.
Kurta a lét. Míg csevegünk, elfut irígy időnk:
fogd hát, s tépd le a mát, és sose várd, nyílik-e holnapod.
Dicső és szép dolog a hazáért meghalni, de még szebb érte élni, ám a legszebb a haza egészségére inni.
Oly tárgyat válassz, költő, mire futja erődből
és fontold meg jól, mit bír el s mit nem a vállad.
Az élet semmit sem adott az emberiségnek nagy erőfeszítések nélkül.
Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire
ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és
ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
a szerelem gyönyörét s a táncot.
Boldog az, aki felülemelkedik a hétköznapi ügyeken.
Bármivel is áldott meg Istenünk, vedd azt hálás kézzel, ne halogasd örömeid évről évre, hogy bárhol is éltél, elmondhasd: boldog életed volt.
Nincs, mi örök, ne reméld! Int erre az év meg a perc, mely elviszi szép napodat.
Még egy útmutatás – ha ugyan kell még a tanács – nézd jól meg, hogy kire mit mondasz, s főként kicsodának.
Bármi tanácsot is adsz, röviden tedd! Így fogan az meg gyorsan a lelkünkben, s mélyen bele így gyökeredzik.