1922. október 7. - 2007. szeptember 20.
magyar pszichológus, író, a tanatológia magyarországi úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom, majd alapítvány életre hívója
Minden, ami a kezed ügyében van, felhasználható. Illeszteni kell a fűszereket egymáshoz. Néha eltéveszted, nem baj; ilyenkor azt mondod, hogy keleti ízesítés. Ha csípős lesz egy kicsit, akkor azt mondod, hogy indiai. Nem, nem, pardon, azt mondod, hogy kínai. Ne felejtsd el, kínai aranymondás: olyan csípős, hogy nem lehet megenni, és olyan édes, hogy nem lehet otthagyni.
…
De ha éppen elvétetted, sose búsulj, lágyítsd, édesítsd, savanyítsd, és mosolyogj hozzá.
Az életben is.
Nincs pénzed? Nincs időd? Tegyél ellene! Ismerd fel, mit művel veled ez a kor, ez a társadalom! Terhel téged, és ész nélkül pusztítja a jövőt. Lázadj! Valósítsd meg önmagad, törekedj az egyszerűbb teljességre!
Ha idegen ül asztalodnál, gondolj arra, lehet, hogy angyalt látsz vendégül.
Mindig újból meglep a tartózkodásnak és őszinteségnek az a furcsa keveréke, amit az ember a székelyeknél lát. Mielőtt szólnak, érződik, hogy meggondolják.
Én csalódtam a szerelemben és Istenben is. Ha azt, ami a háborúban volt, amit átéltem másokkal együtt, ha azt megengedte, akkor nincs Isten. Aztán rájöttem, hogy a háborút mi emberek csináltuk, nem kértünk engedélyt hozzá, mert szabadok is vagyunk. Meg aztán Isten nem kívül, hanem belül van. Mindenkinek olyan az istene és a szerelme, amilyet magának megteremt.
A vallások, és azon belül ki-ki a saját személyiségének, beállítottságának, korának, gondolkozásmódjának, temperamentumának, tapasztalatainak, érzéseinek, szocializálódásának a függvényében annyit hasít ki belőle, amennyit tud, annyit fogad el, és úgy él ezzel – amennyit képes.
A hit nem azonos a vallással. A vallásban lehet hit, de a vallás inkább csak bizonyos keretek, szabályok közötti gondolkodást, érzést jelent. Vallásosnak lenni azt jelenti: megpróbálni egy adott kereten belül gondolkodni, hinni, a szabályokat betartani.
Csodálatos, hogy amikor nem vagy a saját utadon, mekkora pofonokat kapsz.
A szerelem szentháromság: test, szellem, lélek. Hol van ma igazában? A fiatalok a testtel kezdik – általában. Így nehéz elérni a lelket. Na, azt még úgy-ahogy. De a szellemet? A teljes nagy szerelmek hol vannak ma? Lehet, mindig is ritkán voltak. Voltak?
Csak az önzőnek nincs vigasztalása. Vagyis csak az magányos, aki nem tud másokkal törődni, akinek nincs ideje másokra figyelni.
Az emlékek ápolása a folyamatosság érzését és tudatát adja; a múlt beépítése a jelenbe és a gyermekeken át a jövőbe. A gyökértelenség a mai ember egyik nagy baja, sérülékennyé teszi „énünket”. Beszéljünk azokról, akik meghaltak, hogyan éltek, milyenek voltak, hogyan gondolkoztak, miben hittek, mit „tettek” az életükkel, mit hagytak a következő nemzedékre.
Olyan mintát kaptam, mely szerint nem a szépség, az ész a fontosak, hanem valami egészen más. És az, hogy mit hogyan mondunk. Persze mondhatunk sok mindent, nem kell félni, hogy melyik szavunk hova esik és mi lesz belőle, de amit szívből mondunk, az tényleg belehullik a lelkünkbe, mint egy mag. Ilyen vagy, olyan vagy, nem számít, ha mindeközben szeretnek.
Ha szeretsz, kiszolgáltatott vagy, ha nem szeretsz, akkor sivárnak és üresnek érzed a lelked.
Soha nem lehet tudni, hogy miből mi bomlik ki, minek mi lesz a következménye, miféle, egyelőre láthatatlan utak nyílnak majd meg, vagy hogy mire jók a falak, a kudarcok.
Sokszor a test tartja vissza az embert, a sejtek, amik élni akarnak. Máskor a lélek nem kész.
A fájdalom és a bánat egy bizonyos mértéken felül édeskés és giccses.
Az emberek többségének sajátos rendje van, ez nem csupán alkalmi, rögtönzött vagy elmosódó, hanem rendképlettel, sajátos rendstruktúrával rendelkezik, amely összefügg ösztöni, érzelmi, akarati, intellektuális életével, alkati adottságaival, szerzett tapasztalataival.
Minden, amit csináltam, tovább él, és miután abba kellett hagynom, vitték tovább a fiatalok.
Nem az a baj, ha valaki ügyetlenül vagy rosszul fogalmaz. Hanem amikor felületesen és mellékesen.
