1936. december 1. -
Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó
Ne feledkezz meg a színes kövecskéről, amit az út elején a kezedbe nyomtam, és ami csak a tiéd. Tőlem kaptad, hogy mindig tudd, ki vagy. Azért adtam a követ, mert az nem romlik el soha. Bele van írva az üzenetem, varázshatalmad titkos jelmondata. Szorítsd, és őrizd a markodban! Akármi történik veled, a varázskő megment téged minden bajtól, veszedelemtől. Ha megérted, mi van beleírva.
„Nincsenek barátaim – a lelkem a barátom.” Ez nem azt jelenti, hogy teljesen egyedül vagyok, baráttalan magányban, hanem azt, hogy a másokkal való barátságom teljes mértékig az önmagammal való barátságomtól függ.
Van, amikor egy emberi kapcsolat ideje lejár. Barátok ezt értik, és csalódás nélkül tudják tudomásul venni, hogy ezentúl csak ritkán vagy sohasem látják egymást. Ez a szabadság nagy-nagy ajándéka, hogy még csak rossz érzésünk sem marad a válás után – hálásan gondolunk vissza egymásra.
Minden reggel, amikor fölkelsz, keresd meg magadban azt a gondolatot vagy érzést, amiért érdemes élni.
Minden problémád akkor oldódik meg, amikor felülemelkedsz rajta. Ahhoz, hogy megoldd, új szempont kell, amire nem is gondoltál. Felülről kell tekinteni a bajra. Ugyanazt látod, csak máshonnan: magasról, bölcsebben, tisztábban.
Az erősről lepereg a bántalom vagy nem is érinti meg. Csak akkor száll harcba, ha a sérelem nem őt érinti, hanem egy nagyobb igazságot is, amelyet képvisel. Légy erős, önbizalommal teli és legyőzhetetlen.
Vesd le magadról a „nem megy” és a „gyenge vagyok” káprázatát. És merj erős lenni! Tudd, hogy minden szenvedés és kudarc és vesztés: megpróbáltatás. Azért van, hogy magadhoz térjél. És önmagadból meríts csodálatos erőt.
Légy erős, öntörvényű és szabad. Ne függj senkitől – tőled függjenek, mert te vagy az erősebb. Ha pedig nem: légy az!
A feltámadás nem csak a hívők ünnepe, hanem minden emberé. A tiéd is. Rádöbbenhetsz, hogy erősebb vagy, mint a halál, és arra is, amit az eredeti görög szó, az anástasis jelent: „újra lábra állni”. Benned van az erő, az Élet ereje, hogy újra lábra állj. Élő lélek van benned, nem lehet téged legyőzni.
Álmodni, elképzelni, erőnkkel szabadon játszani és tervezni, reménykedni és várni a beteljesülést: a legnagyobb öröm. De a megvalósulás már korlátozás.
Az első krémestől még senki sem lett kövér, és tíz-húsz cigarettától sem dohányos. A rászokás folyamata a döntő. S ahogy a rosszra, a jóra is rá kell szokni. Vérré, reflexszé, ösztönné, jellemmé, és végső soron sorssá csak az lesz, amit sokszor ismételünk. Ha valamiben nincs hosszú időn át tartó munka: sohasem lesz a miénk.
Az ember akkor tesz legtöbbet jövőjéért, ha nem is gondol rá – ha úgy éli meg a jelen pillanatot, hogy az az Egész! Ezekből a teljes odaadással megoldott jelen percekből áll majd össze a jövendőd – szinte önmagától. Ha előre sandítasz, figyelmedet s erődet ellopod a jelentől: gondatlanul vetsz, és ezért aratásod is szánalmas lesz.
Karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.
Egymásban élünk, még az álmainkban is.
Az álmokat nem lehet kényszeríteni: jönnek, ha akarnak.
Szabad csak az lehet, aki szeret. A szeretet pedig odaadás és elfogadás egyszerre.
Nincs hazugabb szó, mint az „elfogadás”! Egy kertet sem „fogadok el” ha gazos, ha teli van szeméttel. Egy kutyát sem, ha loncsos, bolhás, és büdös. Bármit és bárkit, ha szeretek: gondozom. Mert „fölfelé” látom! És oda akarom emelni, ahol látom. Ez nem örökös elégedetlenséget és bírálgatást jelent, hanem a szív szemének a természetes igényét.
Összetartozik-e két ember?
Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt – hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára.
Ha az utóbbi: azonnal válni kell.
Ha az előbbi: maradni, s vállalni minden keserves áldozatot.
Minden út „erkölcsös”, amelyik fölfelé vezet.
S „erkölcstelen”, ha a mélységbe visz.
Nem elég tisztának lenni. Nem elég ártatlannak lenni. A mai világban öntudatra és erőre van szükségünk, hogy ne zuhanjunk a zuhanókkal, és veszítsük el lelkünket egy aljas világban.
A mai társadalom olyan beteg, hogy nem szabad közösséget vállalni vele. Neked is azt tanácsolom: Járj magánúton!
