Fiatalon tegyél szert olyasmire, ami kárpótol majd öregségedért. S ha úgy gondolod, hogy az öregség bölcsességgel táplálkozik, akkor már fiatal korodban munkálkodj azon, hogy öregségedben ne legyél híján e tápláléknak.
Leonardo da Vinci
1452. ápr. 15. - 1519. máj. 2.
itáliai polihisztor, festő, tudós, matematikus, mérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zenész, filozófus és író volt egy személyben
A legnagyobb és a legkisebb uralom, amire ember szert tehet, az önmaga feletti uralkodás.
A feltalálókat, a természet és az emberek közötti közvetítőket, összehasonlítva mások műveinek szajkózóival és kikiáltóival, úgy kell megítélnünk és megbecsülnünk, ahogyan egy tükör előtt álló tárgyat összehasonlítva ennek a tárgynak tükörben megjelenő képével. Mert az egyik önmagában valami, a másik pedig semmi.
Azt mondják, a háládatosság erénye leginkább a búbos bankában van meg. Ez a madár tudja, mennyi jót tett vele apja és anyja, akiktől az életet kapta, és akik táplálták, ezért, amikor látja rajtuk az öregség jeleit, fészket rak nekik, ápolja és eteti őket, csőrével kitépdesi öreg és csúnya tollaikat, bizonyos füvekkel pedig még a látásukat is visszaadja, úgy, hogy újra megelégedésben élhetnek.
A jó emberek természetszerűen vágynak a tudásra.
A víz lehullik, a föld pedig beissza, mivel szüksége van nedvességre; a nap pedig nem szükségből szárítja fel, hanem mert képes rá.
Attól kérj tanácsot, aki a maga ügyeiben is helyesen jár el.
Aki helyesen jár, ritkán esik el.
Aki egy nap alatt akar meggazdagodni, azt egy éven belül felakasztják.
A sasról azt mondják, bármekkora éhség gyötri is, mindig hagy zsákmányából a körülötte repkedő madaraknak, amelyek nem tudnak maguknak élelmet szerezni, ezért kénytelenek a sast kísérni, mert általa jutnak táplálékhoz.
Ha egyszer megízlelted a repülést,
utána úgy fogsz járni a földön,
hogy szemed az eget fürkészi,
mert ott voltál fent, és oda vágysz vissza.
Rosszul teszed, ha dicsérsz olyan dolgot, amit nem értesz igazán, de még rosszabbul azt, hogyha szidod.
Aki nem értékeli az életet, az nem érdemli meg azt. Ezen állatok ivadékait elválasztják a szüleiktől, feldarabolják, barbár módon lemészárolják őket. Bár az ember az állatok királya, mégis borzalmas dolgokat művel. Mások élete árán élünk. Temetőhelyek vagyunk. Gyermekkoromtól visszautasítottam a húsevést.
Már a legkisebb macska is valóságos műalkotás.
Már egész fiatal éveimben megtagadtam a hús evését, és el fog jönni az az idő, amikor az olyan emberek, mint én, az állatgyilkosokra ugyanúgy fognak tekinteni, mint most azokra, akik embert ölnek.
Bizony az ember minden állatok királya, hiszen kegyetlensége túltesz az övékén. Mások halálából élünk. Sétáló sírok vagyunk!
Az akadályok nem győzhetnek le; minden akadály azért van, hogy legyőzzük.
Ahol több az érzés, több a szenvedés is.
Miként egy jól töltött nap után boldog álom következik, úgy a jól eltöltött élet után boldog halál vár.
Ahogyan a használatból kikopott vasdarab rozsdásodni tud, úgy indul romlásnak a tétlenségre kárhoztatott elme.

