A halál mégis a legjobb fogyókúra.
Nem egészen értem ezt a honfibút, ezt az elégikus hangulatot.
Csodálkoznak.
Lehet-e magyar költő más hangulatban – Trianon után?
Mohács után, Világos után is így volt ez.
Trianon!
Mit tudtok róla, fiúk – hiszen alig éltetek még, Trianon napján.
Talán mégsem egészen azonos ez a Trianon Moháccsal és Világossal. És különösen a ti számotokra nem. Az én számomra – nem mondom. Én tulajdon szememmel láttam, s kezemmel tapintottam még a régi Magyarország…
Azazhogy, várjunk csak.
Azt a régit mi hívtuk csak Magyarországnak. Odakint Európa nyelvén, ami oly fontos nektek, ez volt a neve: Osztrák-Magyar Monarchia. És inkább osztrák, mint magyar.
Mohácsról, Világosról beszéltek? Mindkettő után egészben veszett el az ország – nem darabolták le tagjait, az egész testet fektették sírba.
Trianon irgalmatlan volt valóban, koldussá és nyomorékká tett: de ugyanakkor ledöntötte körülöttünk a börtönfalakat – kicsike lett az ország és gyámoltalan, de ugyanakkor, ötszáz esztendő, félezer esztendő után először elismerten szabad és független ország, szabad és független országok között!
A kézen vezetett, pártfogolt, felemás, bár hatalmas gyermek kicsike és szegény emberré serdült – de emberré serdült mégis, felnőtt, visszakapta önrendelkezését.
Ti már ebbe a kicsike országba születtetek bele – nem szebb, bátrabb, életteljesebb, dicsőbb, költőnek valóbb inspiráció örülni ez újjászületett csecsemőnek, mint azon keseregni, amit osztrák-magyar apátok elveszített? Koldussá lettetek, apátokkal együtt, magatok is – de nem tetszik nektek jobban a fillér és ritka pengő, mindkét oldalán magyar felirattal, mint a régi bankó Janus-arca kétféle szöveggel, kétféle szellem és akarat nyomán?
Talpalatnyi hely – de egészen a tiétek. S hol a tagadás lábát megveti…
Különben is, hiszen ti szellemet akartok idézni – a Művészet szellemét –, attól féltek most, kishitűek, hogy csonkán jelenik meg a szellem is, mert testét megcsonkították? Szavakat vártok, a lélek kútjából felmerülőt, s előre aggódtok, hogy sirató, keserű szó lesz – de miért? Mit vesztett a ti országotok, magyar igék birodalma – ki bántotta a ti egyetlen kincseteket, a magyar szókincset? Én jól ismerem ama gyászos szerződés feltételeit – nem emlékszem rá, hogy egyetlen jelzőt, egyetlen igekötőt, egyetlen névelőt is odaígértünk volna nyelvünkből, reparáció fejében.
Ezt a kincset egészben örököltétek, mint szétvert zsidók a Szentírást.
S most kevésnek érzitek ahhoz, hogy bizakodó és reménykedő és vidám programmal induljatok a lapalapításnak?
Árpád úrnak kevesebb kellett hozzá, hogy országot alapítson.
(Pesti Napló, 1932. február 21.)
Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.
Az emberi szabadság megrontója a háború, barátaim. A háború ellentéte nem a béke, hanem az eszmék forradalma.
Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem… És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik… írd meg ezt a találkozást… és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé.
Szerelem és szeretet. A jó tulajdonságokat szeretjük – a rossz tulajdonságokba szerelmesek vagyunk.
Szívedbe vésem és füledbe rágom:
Rossz volt embernek lenned a világon.
E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
Házasság. Megállapodás férfi és nő közt, melyben kölcsönösen szerződnek, hogy nem mondják el egymásnak, hogy ki tetszik nekik.
Szerelem. Egyfülű kosár – olyan nehéz, hogy csak ketten bírnák könnyen – de csak egy füle van, hol az egyik cipeli, hol a másik.
Kicsiny kunyhóban szeretet,
Szeressétek a gyermeket,
E szent karácsony ünnepén
Önöknek ezt kivánom én.
Nem tudok én igazi ajándékot osztogatni
Mint a tehetősek aranytollat és cigarettatárcát
Én mindenféle szép szavakat gyüjtögettem
Adogattam olcsón, még nekem is maradt,
Gondoltam ezekből csinálok most valamit
Komponálok egy szép karácsonyi korált
Amit aztán majd együtt fogunk énekelni…
Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.
Sport alatt mindazokat a mozgásokat és görcsöket értjük, amiket evégből felheccelt emberek egyes testrészeikkel külön, és egész testükkel oly célból végeznek, hogy egyetlen rész sem maradjon azon a helyen, ahova az Isten teremtette, hanem lehetőleg olyan helyzetet foglaljon el, amire az illető testrész egyáltalában nincsen berendezve.
Kifogytam minden mondanivalómból. Kénytelen voltam megmondani az igazat.
Ha nem is szimatolgatom túlságosan, hogy mit várnak tőlem, azon bizony eleget töprengek, amit magamtól várok.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.
Születni és meghalni lehet egy nap alatt – de élni nem.