Nagyon kevés dolog sikerülhet, ha a félelem vezérel.
Ha senki sem vágyott volna többre, a világ ma is ott tartana, ahol régen.
Inkább haljak meg tízszer a hullámok között, miközben utat mutatok egy új világnak, mint hogy ölbe tett kézzel ácsorogjak a parton.
Úgy gondolom, az érzéseket nem szavakban kellene eltékozolni, hanem tettekben megvalósítani – olyan tettekben, amelyek valódi hatással járnak.
Élj igazán, amíg lehetőséged van rá! Az élet óriási ajándék, amiben semmi sem jelentéktelen. A legnagyobb dolgok is a legapróbb magokból sarjadnak – Isten törvénye szerint. De az életet fegyelmezetten kell élni. Nem szabad eltékozolni rossz döntésekre vagy bizonytalan szándékokra. Törekedj arra, hogy gondolataid és tetteid mind ugyanazt a célt szolgálják – ne önmagadat, hanem Istent. Ezt nevezzük jellemnek.
Az ápolás maga is egyfajta művészet. Ugyanakkora elhivatottságot és felkészülést kíván, mint a festészet vagy szobrászat – talán még többet is, hiszen nem az élettelen anyaggal, hanem az élő testtel, Isten szellemének hordozójával dolgozunk. Talán ez a legszebb művészet mind közül.
Soha ne gondoljuk, hogy már mindent tudunk ápolóként. Tanulnunk kell, amíg csak élünk.
Miközben a pontos és objektív megfigyelés életbevágó fontosságát hangsúlyozzuk, sosem szabad szem elől tévesztenünk azt az indokot, amiért is a megfigyeléseket végezzük. Mert a megfigyelés nem azt a célt szolgálja, hogy egymásra halmozzunk mindenhonnan összeszedett információkat és kíváncsiságunkat fokozó tényeket, hanem hogy az egészséget növelje, és életet mentsen.
Az ápolónő legyen józan;
becsületes és megvesztegethetetlen;
Legyen igazmondó és megbízható;
Legyen pillanatra pontos és hajszálig rendes;
Gyorskezű, de nem kapkodó;
Szelíd, de nem lassú;
Nyájas, de nem fecsegő;
Tapintatos, de sohasem tétovázó;
Legyen derűs és bizakodó, tiszta saját személyében és tisztaságot teremtő a beteg körül;
Legyen szíves és szolgálatra kész, a betegekre gondoljon és nem önmagára.
A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek.
Az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az „eset” iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt.
Furcsának tűnhet ezt kijelenteni, de a legelső követelmény egy kórház iránt az, hogy ne ártson a betegnek.
Az emberi nyomorúság jár mindig az eszemben, ez gyötör… hazugnak érzem, ha a költők a világ dicsőségét zengik. A legtöbb ember, akivel találkozom, gondban, szegénységben, betegségben él.
A legnagyobb hősök azok, akik a belföldi ügyek mindennapi őrlésében kötelességüket szolgálják, miközben a világ őrjöngő dreidelként forog.
A páciens bölcs és humán kezelése a legjobb védelem a fertőzés ellen.
Ha valaki olyan életet él, amely mindenki számára fejlődést hoz, és ez a fejlődés állandó, nem hal meg vele, az ilyen ember életét Igaz Életnek nevezhetjük.
A szerény kezdet, a csendes és fokozatos küzdelem az, amely megérleli a dolgokat.
A sikerem titka abban rejlik, hogy soha nem adtam fel semmit, és nem kerestem a kifogásokat.
A betegekkel szerzett valamennyi tapasztalatom alapján feltételek nélkül állítom, hogy a friss levegő után a fényre van a legnagyobb szükségük, hogy a zárt szoba után a sötét szoba viseli meg őket a legjobban, és hogy nem egyszerűen fényre vágynak, hanem szabad napfényre… az emberek azt hiszik, hogy az csak a hangulatukra hat, de koránt sincs így. A nap nem csupán festő, hanem egyben szobrász is.