Pár nap múlva karácsony, és nekem az új csizmákat mindig a Jézuska hozta. Pontosan és megfelelő méretben. Ebben megdönthetetlenül hittem, valamint abban is, hogy a csizmaosztásban angyalok segédkeznek, mert Jézuska egyedül nem tarthatja nyilván azt a rengeteg lábnagyságot. Ez olyan világos és megnyugtató tény, hogy nem is érdemes vele foglalkozni.
Barátaim tehát úgy jutottak a karácsonyfához, ahogy tudtak… szóval… ugye, finoman körülírva: “Gazdája híre nélkül”, ami a lopásnak kétségtelenül irodalmi nyelven való kifejezése.
Karácsony napja önmagában véve is örömteli nap, odaadják egymásnak a rengeteg ajándékot, délben pedig óriásit kefélnek.
A karácsony kész őrület, ha a gyerekeidet hazavárod. A rokonok mind mást akarnak, és közben a férjem kábé annyira segítőkész, mint egy csokimikulás.
Karácsony. A Szenteste olyan, mint mindig. Kolbász és krumplisaláta, a Regensburgi Dóm Fiúkórusának karácsonyi lemeze, végül éjféli mise a Nagyival. Szokás szerint mindketten elalszunk, a pap ébreszt fel, mielőtt bezárná a templomot. Már három éve gondosan odafigyel ránk, mióta egyszer bent felejtett, és a fél falut fel kellett vernünk a dörömböléssel, mire kiszabadítottak.
Minden évben sült nyulat vacsoráltunk szenteste, ami nem autentikus, de finom; a családi hagyomány meg különben is magánügy.
– Rémes lehet szenteste előtt egy nappal börtönbe kerülni.
– Az attól függ, mennyire örül az ember annak, hogy családi körben ünnepelheti a karácsonyt […]
Karácsony van. Be kell rúgjunk, mert a világban történik valami, mi pedig utáljuk a világot.
Miért van az, hogy minél drágább egy játék, annál valószínűbb, hogy a gyerek a dobozával akar inkább játszani?
