Én egymagam is harcba szállok, mert bennem megvan, ami bennetek soha nem lesz, az a tűz, ami a szégyent is felégeti, mert a szégyen a legkegyetlenebb ellenfél, a szégyen a legnagyobb átok.
Ezel - Bosszú mindhalálig
török drámasorozat (2009 - 2011)
Az élet mindig két lehetséges utat ad, kérdés, hogy melyiket választjuk.
Igen, sok rosszat tettem az életben, de aki emiatt azt mondja rám, hogy gonosz vagyok, az valójában sosem szeretett. Mindenkit nem lehet becsapni. Ha az ember nem szeret valakit, az azt jelenti, hogy senkit sem szeret? Vagy ha választ valakit, akkor mindenki mást eltaszít magától? Vagy ha útra kel, elindul a nagyvilágban, talán a poklokat is megjárja, egyet jelent azzal, hogy minden létező emberről le kell mondania?
A férfi, ha megcsalják, áldozattá válik, ahol a nő a hóhér. Míg ha egy nőt csalnak meg, ő ugyanúgy bűnösnek érzi magát.
Van, hogy ölni kell, hogy élhessen az ember. Van, hogy muszáj megölni a bennünk élő szeretetet, hogy ne az öljön meg bennünket.
Senki nem képes egy fél életen át hazugságban élni még úgy sem, ha önmagadnak hazudsz.
Két barát, bármit is tesz, eltávolodik egymástól, két ellenség viszont mindig találkozik.
A magány nem akkor érezteti magát, mikor egyedül vagyunk, hanem mikor a ránk leső vadakkal szemben is egyedül vagyunk.
Megálmodhatunk bármit, a végén mégis magányosan ébredünk.
Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. A magány ugyanis az, amikor az ember nincs kibékülve azzal, amit a tükörben lát. Az a magányos ember, aki valamiért képtelen kilépni a saját falai közül. De nem mindenféleképpen marad magányos az az ember, aki falakat, rosszabb esetben várakat épít maga köré, mert jön egy szerencsés ember, aki lerombolja azokat. Az viszont örökké magányos lesz, aki úgy érzi, nem érdemli meg, hogy szeressék.
Amikor az igazságból hazugság lesz, a barátból ellenség, a szerelemből gyűlölet és a szabadságból börtön, akkor már csak egy lehetőség marad: bosszú mindhalálig.
Az emlékeinkhez nem kell látni, azokat vakon is jól ismerjük.
Néha a sors anélkül írja az utadat, hogy téged megkérdezne, és ilyenkor bizony a véletlenek könnyen találkoznak, majd mikor azt érzed, ezen is túl vagy, akkor tárulnak eléd.
Vannak napok, amikor kicsit minden a helyére kerül. A bűnök, a hibák megbocsáttatnak, és még az idegent is nagy ölelés fogadja. Ilyenkor elégedetten dőlünk hátra, mondván: túl vagyunk a nehezén.
Akik egyszer elárultak, azoknak az emléke életed végéig elkísér téged. És valahányszor előugrik, mindig visszaránt a múltba. Ilyenkor aki megbocsátást kutat, az hibát követ el. Ugyanis a megbocsátás egyenlő a feledéssel. Ne tépelődj tehát sokat, hogy elnézd a bűneiket, hogy bárkinek is megbocsáss, mert ezt a tőrt már beléd döfték, ott van a hátadban, és csak mélyebbre fúródik, valahányszor mentséget keresel a tetteikre.
Tudod, hogy a sorsunk miért a tenyerünkben van megírva, miért az mutatja? Azért, mert ha kell, jól el tudjuk rejteni. És tudod, hogy miért? Mert az erő a titokban rejlik. A valódi céljainkat senki nem ismerheti, a sorsod a te titkod, ezért azt soha senkinek ne áruld el!
Az emberek azt hiszik, hogy a szerelem valami szép dolog, pedig a sátán csapdája. De én érted még a sátánnal is megküzdök.
Vajon mit néz az ember a másikon, amikor előtte áll? Leginkább talán azt, amit önmagában keres.
Ez az élet rendje, fiam. Bármilyen messzire is visz az utad, legvégül visszatérsz oda, ahonnan indultál. Bármennyit is változol életed során, mindig azt az énedet keresed majd, akivel egyszer boldognak érezted magadat. De valahol legbelül örökre megőrzöd azt a lényedet, amivel egyszer megszülettél, és akárhogy is fegyelmezed a benned élő szörnyeteget elhallgattatni, ezt már sohasem fogod.
Változni nehéz, fiam. De néha ugyanannak maradni még annál is nehezebb.