Bármilyen jól tervezel, bármilyen fantasztikusan is játszod a szereped, az élet minden alkalommal legyőz. De ezt vállalni kell és ugyanúgy előre tekinteni, mert a jövő kiismerhetetlen, és ha az ember egy kicsit bele tud pillantani, akkor meg is változtathatja. Azokkal az apró változásokkal pedig akár az egész sorsunkat is fölülírhatjuk. Feltéve, hogy a sors nem ügyel arra, hogy valamire ne gondolj. Akárkit bevonhatsz a sorsod játékába, mindig lesz egy, aki tönkre akarja majd tenni. De nem szabad, nem szabad megijedni, tovább kell próbálkozni és megtalálni a módját annak, hogy ismét te irányítsd a játszmát. Nincs mitől félni, ha eljön az ideje, megnyugvással töltenek majd el azok a napok, órák, percek, amikor jól alakult a sorsunk. Még akkor is, ha később minden összeomlott körülöttünk.
Amikor magára a bosszúra kerül a sor, az ember legszívesebben ordítana, üvöltene, hogy látjátok, velem is ezt csináltátok, ezt tettétek.
Amikor elfogynak a szavak (…), amikor túl vagyunk a nehézségeken, a habozáson és a végtelen várakozáson, amikor a dolog a végéhez ér, először a kezdetekhez tér vissza az ember.
Ha valakit nagyon szeretünk, mindennél jobban hinni akarunk neki, még akkor is, ha már ezerszer hazudott azelőtt.
Minden, amiről azt hinnénk, lehetetlen, ott vár ránk valahol az úton, vár ránk és arra, hogy a mi segítségünkkel megvalósulhasson.
Amit te magad nem tudsz megtenni, azt mástól se várd el, különben nagyon rövid idő alatt mindenkit elveszítesz.
– Nincs meg köztetek a vonzalom. Hidd el, hogy csak kihasznál. Te viszont egy erős csaj vagy, sok mindent megéltél már. Ne engedd, hogy becsapjon téged! (…) Keress egy olyan embert, aki őszinte hozzád!…
– Nem keresek mást helyette, mert én őt szeretem.(…) Megvan rá az oka, hogy ne akarjon engem, méghozzá nagyon is jó oka. A helyében én sem akarnám magamat. Az is igaz, hogy erős vagyok, tudok küzdeni, például a mai napig harcolok az életemért, de győzni fogok… megszerzem őt, ha nagyon akarom, biztosan megszerzem.
Te egy feneketlen kút vagy, apa, ami, ha egyszer beszippant minket, akkor onnan már nem menekülhetünk. Amíg élsz, addig mi börtönben vagyunk, akármit is gondolsz, bármit is hiszel magadról. Te egy mindent elnyelő verem vagy, egy sötét, feneketlen, elátkozott kút vagy.
Próbálok helyesen cselekedni, anyám, de már nem olyan könnyű, mint régen. Amikor együtt voltunk, tisztában voltam azzal, mi helyes, és mi nem az. Most viszont egyszerűen nem érzem… minden zavaros körülöttem: hogy kit szeressek, hogy kit gyűlöljek és miért, vagy éppen kiben bízzak? Nem tudom eldönteni. Helyesen szeretnék cselekedni, de mi a helyes? Már nem úgy látom a dolgokat, ahogy te tanítottad nekem.
Ha elhagy valaki a szeretteid közül, lehet, hogy az arcát idővel elfelejted, de a hangja örökké veled marad. A hangja mindig ott lesz a fejedben.
Mindenki bűnös az életben. Bűnösök vagyunk és nincs idő, hogy még e világon megfizessünk bűneinkért. Próbálunk elvegyülni a tömegben, próbálunk ismeretlen arcok, ruhák közt elbújni, mintha mi is csak apró, tehetetlen mellékszereplői lennénk az élet gyötrelmeinek. És abban a pillanatban, hogy meglátunk egy aprócska reménysugarat, mindenkiről megfeledkezve, saját feloldozásunkért kiáltunk. De önző kiáltásaink biztosan süket fülekre találnak, megtépázva bennünk a hitet, hogy nem vagyunk egyedül.
Egy embert azzal tudsz hosszú távra lekötelezni, amit a legjobban szeret. Mert azt feltétlenül viszonozni akarja. Csak érezned kell, hogy mikor jön el az ideje.
Tudom, hogy neked rosszul esik. Ne haragudj! Pont úgy vagyok vele, ahogy te velem, de most tényleg. Ő egyszerűen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is. (…) Ez olyan egyszer volt, talán igaz sem volt dolog. De egy rövid ideig legalább remélhettem, hogy megszeret, hogy odaül mellém, megfogja a kezemet, finoman átölel, és csendben elalszunk egymás mellett. Olyan sok mindent elképzeltem már vele, túlságosan is beleéltem magam. Jó lenne megint a vállára hajtani a fejemet, és egy picit érezni őt… nagyon rossz érzés, amikor te tudod, hogy a dolog működne, de a másik nem szeretné.
Elhiszem, hogy mindent tudni akarsz, csakhogy a tudáshoz tettek kellenek. (…) Először is döntened kell… ki kell találnod azt, hogy melyik irányban haladsz tovább. Mész tovább az ismeretlen úton, vagy megállsz ezen a ponton. Ha maradsz, ahol vagy, mostantól azt fogod látni, amit látni akarsz, bármit is ábrázoljon a kép, de ha folytatod az utadat, ki tudja, mikor tudod meg, mi van rajta.
Ha az ártatlanság glóriaként is jelenne meg a fejed fölött, te magad nem lennél ettől újra ártatlanná. Mert ha az ártatlanságot egyszer elveszítetted, soha többé nem kapod vissza.
Gyerekkorodban te is biztos tettél el lufikat, hogy megőrizd őket, de azok egy idő után a szobában leeresztettek. Én ezért inkább elengedtem őket, hagytam, hadd menjenek, amerre akarnak, repüljenek szabadon, ameddig csak tudnak. Mi is azt tennénk, nem?
A család mindig az első, sosem mondhatsz le róluk. Bármit is tesznek érted vagy ellened, egyedül bennük bízhatsz.
Egy anya életet ad a gyermeknek, hogy az a gyermek az apjának adjon új életet: egy érintéssel, amit sosem felejt el.
Amíg az ember kicsi, az apját halhatatlannak hiszi, de eljön a nap, amikor rájön, hogy ez nem így van. Az élet nem viccel, még a legerősebbnek is megtalálja a gyönge pontját!
Egy apa reménytelensége az egyik legfélelmetesebb dolog. Egy apa mindig mindent megtesz a fiáért, egy apa, még ha a világ dől is össze, megy, ha a fia hívja. Egy apa a nehéz időkben is ott van a fia mellett, mert az apát és a fiút a lélek köti össze egymással.