Lényünket csakis a belülről sugárzó spirituális fény határozza meg. Mindannyian a Fényből jöttünk, és ide térünk vissza halálunk után: Fénnyé válunk.
Ha megtanulnánk végre leküzdeni a bőrszínnel kapcsolatos kicsinyes különbségtételeket, és ehelyett a szeretetre figyelnénk, amely igaz lényünk belsejéből fakad, akkor sokkal boldogabban élhetnénk.
Kellő távolságból szemlélve az életemet képes voltam jelentős változásokat előidézni magamban, és átértékelni a számomra fontos dolgokat.
Megdöbbentett, hogy mennyire negatívan, rossz színben látják önmagukat és a világot az emberek. Még mindig így gondolom. Azokban a napokban feltűnt nekem, hogy a legtöbben mennyire alulértékelik önmagukat.
Nem azt mondom, hogy nem ijesztő a halál, vagy hogy nem nehéz feldolgozni a gondolatát, mert mindig az, de a fizikai élet elvesztésének fájdalmával és félelmével együtt jár a spirituális élet ébredése.
Olyan világban élünk, amely legnagyobbrészt még mindig csupa rejtély. Megtagadni, hogy ez a rejtély létezik, talán a létező legjobb világ megtagadása lehet.
A stresszt gyakran az idézi elő, hogy nem törődünk az életben elérendő valódi célunkkal. Azok az igazi célok, amelyek tettre sarkallnak bennünket, mindig spirituális és nem anyagi természetű értékek.
Amennyiben volt bármiféle meghatározó eleme a jövőbeli gyógyászattal kapcsolatos látomásaimnak, akkor ez a következő volt: Mi, emberek végre tudomást szerzünk önnön kifinomult spirituális természetünkről. Többé nem fogunk úgy tekinteni fizikai testünkre, mint amely elkülönül spirituális lényünktől. Tisztában leszünk vele, hogy testünk és szellemünk egészsége elsősorban lelkünk egészségén múlik. A lélek finom energiáinak segítségével képesek vagyunk véghezvinni a legeredményesebb gyógyítást.
Útkeresésem során rengeteg dolgot tanultam. A legfontosabb felismerés az volt, hogy nem szegény szerencsétlen emberek vagyunk, akik szeretnének valami misztikus dolgot átélni, hanem hatalmas spirituális lények, akik spirituális élményekre törekszenek. Legtöbbünk azonban még nem jött rá, hogyan is érhetné el ezt.
Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy minden egyes naplemente talán az utolsó lesz a számomra. Azáltal, hogy életemet újból és újból áttekintem, egyre inkább tudatában vagyok annak, hogy ki is vagyok a spirituális birodalomban és itt, ezen a világon.
Mindannyiunknak nagy előnyére válna, ha már életében is időnként megpróbálná végiggondolni az életét.
Bár az életfilm élményét egyszer minden egyes ember átéli a halál után, de ha ez már az életében kezdetét veszi, akkor ez a folyamat segíthet megoldani a családi problémákat. Ráadásul egy ilyen visszatekintés az életben maradó családtagoknak is rengeteget segíthet, hogy a megoldandó problémákkal foglalkozzanak.
Hát meghaltam – gondoltam. Nem voltam már a testemben, és őszintén mondhatom, nem is vágytam rá. Ha egyáltalán valamire gondoltam, csak arra, hogy annak, aki én vagyok semmi köze nincs ahhoz a testhez, amelyet éppen most takarnak le.
A földön élni olyan, mintha nyári táborba küldtek volna. Utálsz mindenkit és hiányzik a mamád.
Hátborzongató lehetett egy jókedvű haldokló ágya mellett állni, de nem tudtam leküzdeni az örömömet. Mondtam apámnak, hogy az egész csak nézőpont kérdése. – Nektek úgy tűnik, hogy elmegyek és sohasem térek vissza. – szóltam. – Én pedig úgy érzem, hazatérek.
Az életem másodszori újranézése után a Fénylény megadta a lehetőséget, hogy mindenkinek megbocsássak,aki csak rosszat tett nekem. Elmondta,hogy meg kell nekik bocsátanom, mert ha nem teszem, megragadok azon a spirituális szinten, ahol most vagyok.
A látomásokon keresztül felfedeztem bizonyos dolgokat az emberi testről. Például azt,hogy kisugározzuk a bensőnkből spirituális, mentális és fizikai lényegünket a körülöttünk levő világra.
Megértettem, hogy az igaz szeretet és megértés mindent egyenrangúvá változtat. Ilyen a Mennyország.
Tudja-e, hogy nincs egyetlen esőcsepp sem, amelynek más lenne a célja, mint visszajutni a tengerbe? Ez az, amit mi is próbálunk megtenni, Raymond. Esőcseppek vagyunk, akik vissza akarnak jutni a forráshoz, ahhoz a helyhez, ahonnan jöttünk.