Könnyű beleesni a „szegény én, jaj én szegény” típusú érzésekbe. Arról szól pl. a Crawling című dal, hogy miért vagyok én az oka annak, hogy így érzem magam. Valami van bennem, ami lehúz.
Sokan azt hiszik, hogy ha sikeres leszel, akkor hirtelen jön egy üzenet is, amiben az áll: innentől fogva egész életedben teljesen elégedett és boldog leszel. De ez nem így megy. Számomra pont olyan az élet most is, mint korábban mindig, annyi az eltérés, hogy közben a Linkin Park tagja vagyok. De a fejemben ugyanaz zajlik, mint előtte. És ha nem foglalkozom ezzel külön, az életem összeomlik. Épp ez az állapot inspirálja a dalaimat: a beszélgetések az életről barátként, férjként, apaként, üzleti partnerekként, meg a múlt eseményei.
Lakik odabent egy másik Chester, aki mindenáron le akar húzni magával. És ha nem teszek ellene – legyen szó anyagokról, viselkedési dolgokról, depresszióról –, akkor… szóval muszáj aktívan tennem azért, hogy ne boruljak magamba, legyek másokkal apaként, férjként, zenészként, barátként, segítsek másoknak. Ha nem vagyok önmagamban, nagyszerűen érzem magam. Ha mindig befelé figyelek, rémesen. Akkor roncs leszek.
Nem tudom, más is így van-e ezzel, de néha nehéz számomra az élet. Néha nagyszerű, de néha nagyon nehéz. És mindegy, éppen hogy vagyok, mindig azon kapom magam, hogy bizonyos viselkedési mintákkal küzdök… Mindig ugyanabba ragadok bele újra és újra, és akkor azt kérdezem magamtól: hogyan jutottam megint ide, hogyan kerültem megint ebbe?
Nem zavar, ha tudják az emberek, hogy problémám van az ivással. Ez vagyok én, és tulajdonképpen szerencsésnek érzem magam, mert képes vagyok tenni ellene.
Bűnnel a szívedben, vérrel a kezeden élni, élni és nem megfutamodni. Ez az igazi bátorság.
Nem az az igazi kín, amikor könnyektől el vagy ázva, hanem mikor belül sírsz és mégis mosolyogsz.
Soha ne gondold azt egy napról, hogy az előző nap folytatása. Minden napot élvezz. Függetlenül a tegnaptól és a holnaptól.
A rock az a dolog, ami mindenkiben benne él, csak meg kell találni magunkban!
Mindig is rocksztár akartam lenni. Ez volt a gyerekkori álmom. Mikorra elmondtam mindenkinek, addigra felnőttem.
A kemény munka, az elhivatottság, és a hit túljuttat bármin, és segít valóra váltani mindent.
Az álmodozás nem egyéb, mint menekülés a hétköznapi élet szürke realitásától.
Amint az ember elkezd foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak róla mások, azonnal elfelejt önmaga lenni.