Az én szememben a színpadszerűség drámai megszépítést jelent: a szünet művészetét, egy könyv hirtelen becsukását; egy cigaretta meggyújtását; a színfalak mögött előidézett hatásokat, pisztolylövést, kiáltást, zuhanást, robajt; hatásos színre lépést, hatásos távozást – ezek mind olcsónak és könnyen leleplezhetőnek látszatnak, de ha kellő érzékkel és mértékkel élünk ezekkel az eszközökkel, ez jelenti a költészetet a színjátszásban.
Valaki azt mondta, a színművészet alapja a belefeledkezés. Ez természetesen valamennyi művészet alapelve, de különösen áll a színészre, hogy mindennél fontosabb a belső mérséklet és tartózkodás. Akármilyen féktelen, izgalmas is a jelenet, a színész bensejében a szakmai fogás nyugalomra és higgadtságra int, elindítja és irányítja az indulatok hullámverését – a külső tehát izgatott, a benső pedig fékentartott. Ezt csak belefeledkezéssel érheti el a színész.
Így lesz fiatalabb a világ. Helyünkre lép az ifjúság. És mi, akik egy kicsit tovább élünk, egyre idegenebbnek érezzük magunkat, ahogy tovább rójuk az utunkat.
A jó- és a balszerencse olyan véletlenül éri az embert, mint ahogy a felhők vonulnak az égen. Mivel tudom ezt, nem döbbent meg túlságosan a rossz, de a jó kellemes meglepetést okoz.
A tökéletes szerelem a leggyönyörűbb kielégítetlenség, mert több, mint amennyit az ember kifejezni képes.
Nincs élettervem, életfilozófiám – akár bölcsek vagyunk, akár bolondok, meg kell birkóznunk az élettel.
A fájdalom szörnyű zavarában hiábavaló választ keresni; ebből csak hamis moralizálás és gyötrődés származhat, de ez mégsem jelenti azt, hogy nincs válasz.
Szeretek esőben sétálni, mert olyankor senki sem látja, hogy sírok.
A tragikum ösztönöz a komikumra; mert a nevetés, úgy hiszem, tagadó magatartás: nevetnünk kell tehetetlenségünkön a természet erőivel szemben – mert másképp megőrülnénk.
Kötve hiszem, hogy a színészetet meg lehet tanulni. Láttam rendkívüli értelmi képességű embereket, akiknek beletört ebbe a bicskájuk, és láttam sült bolondot egészen jól játszani. A színjátszáshoz elsősorban érzésre van szükség.
Kellő színpadi érzékkel a semmit is hatásosan adhatja elő az ember.
Ha a művész elképzelt egy világot, és őszintén hisz is benne, a megvalósítás meggyőző lesz, függetlenül attól, hogy ez a világ milyen elemekből áll össze.
A humor erősíti túlélési ösztönünket, és megóvja józan eszünket; a humornak hála, az élet viszontagságai kevésbé nyomorítanak meg bennünket. Serkenti arányérzékünket, és megmutatja, hogy a komolyság túlzott hangsúlyozása mögött az abszurdum lappang.
A humor révén látjuk meg az irracionálist a racionálisban, és a lényegtelent a lényegesnek tetszőben.
Semmi se kíván olyan éber szellemet, mint a vígjáték megalkotása és rendezése.
Sohase becsültem valami sokra a szeszes italból merített ihletet. Sőt, babonás meggyőződésem szerint bármilyen mesterséges élénkítés befolyásolja az ember éleslátását munka közben.
Bármely hivatásban vagy művészetben igen ritka jelenség a valódi magasztosság.