Ne hagyjuk, hogy a félelem elhomályosítsa az ítélőképességünket!
Barack Obama
1961. augusztus 4. —
amerikai jogász és politikus, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke
A válság az emberségünk szakítópróbája – vagy engedünk a gyanakvásunknak és a félelmeinknek és falakat húzunk fel, vagy a másik emberben saját magunkat látjuk viszont.
Minden ügyben azt kell keresni, ami összeköt minket, nem azt, ami elválaszthat.
Megtanultam, hogy a világ brutális, kiszámíthatatlan, gyakran kegyetlen. A nagyszüleim nem ismerték ezt a világot, így értelmetlennek találtam olyan kérdésekkel nyugtalanítani őket, amikre úgysem tudják a választ. Amikor anyám hazajött a munkából, néha elmeséltem neki, miket láttam, hallottam, ő pedig simogatta a homlokom, hallgatott figyelmesen, megpróbálta nekem tisztázni ezeket a dolgokat… az ő hangja, a keze érintése jelentette nekem a biztonságot.
Azt gondoltam, újrakezdhetném. De most már tudom, az ember sohasem tud teljesen újrakezdeni. Valójában nem. Azt gondolja, mindent a kezében tart, igazándiból azonban foglyul van ejtve, mint légy a pókhálóban. Lehet, hogy ezért tetszik a munkám. Egész nap csak számokkal van tennivalóm… és a végén mindig van egy eredmény. Mindennek van egy logikája, rendje. A számokra ráhagyhatja magát az ember.
Család – mi is ez? Egy származási kapcsolat, szülők, leszármazottak, gyerekek, mint én? Vagy egy szociális szövetség, egy gazdasági egység, ami optimális a gyerekneveléshez, munkamegosztáshoz? Vagy valami egészen más, mondjuk: egy hely a közös emlékeknek? A szeretet nyújtotta menedék? Egy alap, amely biztonságot ad?… Sohasem tudtam egyértelmű válaszra jutni.
Mindegy, hogy az embernek telefonra, vízumra vagy éppen munkára van szüksége. Kik a rokonaid, a barátaid? Ha nem ismersz senkit, akkor rögtön csomagolhatod össze a holmidat. Apánk ezt sohasem értette meg. Amikor hazajött, azt gondolta, hogy tanult, jól beszél angolul, kiismeri magát a szakmájában, és így egy befolyásos hivatalt kap majd. Elfelejtette, hogy ez a társaság itt mennyire összetart.
Ha egy férfi gyenge, azt azonnal kihasználják a többiek. Jobb, ha te vagy az erős. Ha nem is vagy az, akkor legalább legyél annyira okos, hogy szövetkezz egy erőssel. De tulajdonképpen mindig jobb, ha te vagy az erős. Mindig.
Egy nemzet igazi ereje nem gazdagsága mércéjéből és serege hatalmasságától, hanem eszméinek kiapadhatatlan erejéből fakad.
Kövess minket Facebookon is!
Legnépszerűbb szerzők
A. J. Christian (86) Adolf Hitler (160) Ady Endre (120) A kis herceg (41) Albert Einstein (130) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (40) Arany János (40) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (121) Arthur Schopenhauer (100) Audrey Hepburn (41) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (76) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (100) Carl Sagan (54) Charles Dickens (50) Charlie Chaplin (60) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (105) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) Dexter (110) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (107) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (55) Friedrich Schiller (45) George Gordon Noel Byron (43) Gyurcsány Ferenc (43) Henry Ford (41) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Hofi Géza (50) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (60) Johann Wolfgang von Goethe (290) John Lennon (41) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Madách Imre (40) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (46) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Moliére (41) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (150) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (93) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (57) Rabindranath Tagore (49) Richard Bach (60) Sadhguru (66) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Voltaire (42) Wass Albert (70) Weöres Sándor (40) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (54) Ákos (56)
Legnépszerűbb idézet kategóriák
Ateista idézetek (147) Barátság idézetek (436) Becsület idézetek (141) Beszéd idézetek (265) Biológia idézetek (136) Bizalom idézetek (139) Boksz idézetek (204) Boldogság idézetek (414) Bátorság idézetek (171) Béke idézetek (145) Bölcsesség idézetek (374) Búcsú idézetek (194) Bűn idézetek (135) Carpe diem idézetek (182) Család idézetek (237) Csalódás idézetek (181) Cél idézetek (261) Dalszöveg idézetek (816) Döntés idézetek (255) Egyéniség idézetek (257) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (166) Emberismeret idézetek (865) Emlékezés idézetek (222) Fejlődés idézetek (401) Felelősség idézetek (194) Film idézetek (793) Foci idézetek (295) Forma-1 idézetek (214) Fájdalom idézetek (264) Félelem idézetek (287) Férfiak idézetek (195) Gyermek idézetek (222) Gyász idézetek (210) Halál idézetek (419) Hatalom idézetek (215) Hazugság idézetek (272) Hit idézetek (190) Háború idézetek (316) Házasság idézetek (175) Idő idézetek (239) Igazság idézetek (291) Irodalom idézetek (134) Isten idézetek (276) Jóság idézetek (234) Kapcsolatok idézetek (378) Karácsony idézetek (169) Kedvesemnek idézetek (327) Kihűlt szerelem idézetek (135) Kitartás idézetek (196) Könyv idézetek (187) Lélek idézetek (171) Magány idézetek (244) Megbocsátás idézetek (160) Megküzdés idézetek (326) Motivációs idézetek (1644) Munka idézetek (255) Média idézetek (175) Művészet idézetek (252) Nemzet idézetek (259) Nézőpont idézetek (245) Nők idézetek (323) Oktatás idézetek (173) Optimizmus idézetek (178) Politika idézetek (289) Pszichológia idézetek (182) Pénz idézetek (301) Remény idézetek (193) Siker idézetek (343) Sorozat idézetek (1116) Sors idézetek (270) Sport idézetek (613) Szabadság idézetek (238) Szerelem idézetek (533) Szerencse idézetek (134) Szeretet idézetek (395) Szépség idézetek (183) Színészet idézetek (203) Születésnapi idézetek (135) Szülőség idézetek (142) Tanács idézetek (191) Tehetség idézetek (172) Természet idézetek (214) Titok idézetek (142) Tudás idézetek (237) Társadalom idézetek (508) Történelem idézetek (234) Vallás idézetek (225) Vegetáriánus és vegán idézetek (132) Vicces idézetek (434) Világ idézetek (200) Zene idézetek (292) Állatos idézetek (184) Álom idézetek (160) Élet idézetek (873) Érzelmek idézetek (247) Önbizalom idézetek (184) Önismeret idézetek (919) Öregedés idézetek (177) Üzlet idézetek (210)