Huszonöt évig kannibál voltam. Azután lettem csak vegetáriánus. Shelley nyitotta ki a szememet, tőle tanultam meg, milyen barbár vagyok a táplálkozásban, de a gyakorlatban csak 1880-ban vagy akörül változtathattam életmódomon, amikor Londonban megnyíltak az első vegetáriánus éttermek. Vegetariánizmusom furcsa hatást vált ki kritikusaimból. Ha elolvas egy cikket, amely legújabb könyvem állítólagos ismertetése, kiderül, hogy a kritikus valójában a saját magánéletét védelmezi az enyémmel szemben, és az egész nem más, mint egy vérig sértett ember apologia pro vita suaja(életének mentsége). A kritikus igyekszik végigcsinálni szokott, mutatós tollgyakorlatát, de torkára megy a vágóhidakon kiömlő vér, s felrémlenek előtte a vásárcsarnok iszonyú hullahegyei. Ez az egész mauvaise honte (műfelháborodás) a húsevő mardosó önvádja olyan valaki láttán, aki élő bizonyosság arra, hogy sem hús, sem hal, sem baromfi nem okvetlenül szükséges az életben és irodalomban elérendő sikerhez. Minden más hóbortom ismerős nekik, gyakran közös is. Ez azonban vérbűn, és Blut ist ein ganz besondrer Saft (a vér egészen különleges folyadék).
Nevetségesen rövid ideig élnek azok a pulykák, amiket addig tömnek növekedési hormonokkal, hogy nem képesek sem rendesen állni, sem szaporodni. Mégis, amikor a családok hálaadáskor vagy karácsonykor körbeülik az asztalt, hányan adnak hálát gondolatban a pulykának, akinek a szenvedése árán készülhetett el az ünnepi vacsorájuk? A pulykák ott kísértő szelleme azonban valószínűleg szintén hálát ad – a haláláért, ami véget vetett szenvedésből álló életének.
Mirabella már öt és fél éves, Lula pedig három és fél. Kíváncsi természetű, derűs teremtmények, és mindketten vegetáriánusok. Soha nem ettek sem állati húst, sem halat, amiért különösen büszke vagyok rájuk.
– nyilatkozta gyermekeiről Adams 2016-ban
A húsféleségek közül a marhahús előállítása terheli meg legjobban a természetes környezetet. Ez teszi ki az általunk elfogyasztott hús egynegyedét és a szervezetünkbe jutó kalóriák mindössze 2%-át, mégis a természettől elvont földterület 60%-át fordítjuk az előállítására. Egy kilogramm marhahúshoz tizenötször akkora földterületre van szükség, mint ugyanennyi sertés- vagy csirkehúshoz. Lehetetlenség, hogy a jövőben minden ember annyi marhahúst fogyasszon, amennyit ma a legjobb módú országok polgárai. Ehhez egyszerűen nem elég nagy a Föld.
Az emberek húst esznek és azt hiszik, hogy bivalyerősek lesznek, elfelejtve, hogy a bivaly füvet eszik.
Aki nem értékeli az életet, az nem érdemli meg azt. Ezen állatok ivadékait elválasztják a szüleiktől, feldarabolják, barbár módon lemészárolják őket. Bár az ember az állatok királya, mégis borzalmas dolgokat művel. Mások élete árán élünk. Temetőhelyek vagyunk. Gyermekkoromtól visszautasítottam a húsevést.
A növényi alapú táplálkozás és a hagyományosabb fogyókúrás megközelítésmódok között az a legnagyobb különbség, hogy az előbbi esetében az emberek ad libitum, vagyis tetszés szerint étkezhetnek. Magyarán az egészséges növényi diétát követők annyit esznek, amennyi csak jólesik nekik. Nem kell számolgatniuk a kalóriákat, sem kiporciózniuk az adagokat – egyszerűen csak ehetnek jóízűen. Tehát a legsikeresebb stratégia az, ha a táplálék mennyiségének korlátozása helyett inkább a minőségén javítunk.
Seneca annak okát kutatva, miért hal meg annyi ember hirtelen már élete virágjában, a Declamationes X. könyvében ezt írja: „Minden repdeső madár, minden úszó hal, minden futó vad gyomrunkban leli sírját. Azt kérded, miért halunk meg oly gyorsan? Hiszen hullákból élünk”; mintha azt mondaná: hogyan is élhetne az ember sokáig, hogyne halna meg gyorsan, aki hullákkal táplálkozik?
Soha nem adtam Margot Robbie-nak döglött patkányt. De sok mást adtam neki: például vegán fahéjas péksüteményeket, amelyekre Torontóban bukkantam rá.
Egyvalamit biztosan tudunk: az állati termékek nem tartalmaznak olyan antioxidánsokat és hatóanyagokat, amelyek elősegítik az élettartam növekedését, csak a növények.
Ma már több ezer tudományos vizsgálat áll a rendelkezésünkre, amely számos növényi élelmiszer rákellenes védőhatását dokumentálja, és ennek ellenére népességünk súlyosabb és hajlamosabb a rákra, mint valaha.
Nem az a kérdés, hogy tudnak-e gondolkodni, és nem is az, hogy tudnak-e beszélni. Hanem az, hogy tudnak-e szenvedni. Miért tagadja meg a törvény bármely érző lény védelmét?












