Huszonöt évig kannibál voltam. Azután lettem csak vegetáriánus. Shelley nyitotta ki a szememet, tőle tanultam meg, milyen barbár vagyok a táplálkozásban, de a gyakorlatban csak 1880-ban vagy akörül változtathattam életmódomon, amikor Londonban megnyíltak az első vegetáriánus éttermek. Vegetariánizmusom furcsa hatást vált ki kritikusaimból. Ha elolvas egy cikket, amely legújabb könyvem állítólagos ismertetése, kiderül, hogy a kritikus valójában a saját magánéletét védelmezi az enyémmel szemben, és az egész nem más, mint egy vérig sértett ember apologia pro vita suaja(életének mentsége). A kritikus igyekszik végigcsinálni szokott, mutatós tollgyakorlatát, de torkára megy a vágóhidakon kiömlő vér, s felrémlenek előtte a vásárcsarnok iszonyú hullahegyei. Ez az egész mauvaise honte (műfelháborodás) a húsevő mardosó önvádja olyan valaki láttán, aki élő bizonyosság arra, hogy sem hús, sem hal, sem baromfi nem okvetlenül szükséges az életben és irodalomban elérendő sikerhez. Minden más hóbortom ismerős nekik, gyakran közös is. Ez azonban vérbűn, és Blut ist ein ganz besondrer Saft (a vér egészen különleges folyadék).
