Mirabella már öt és fél éves, Lula pedig három és fél. Kíváncsi természetű, derűs teremtmények, és mindketten vegetáriánusok. Soha nem ettek sem állati húst, sem halat, amiért különösen büszke vagyok rájuk.
– nyilatkozta gyermekeiről Adams 2016-ban
1959. november 5. –
kanadai zenész és dalszövegíró
Mirabella már öt és fél éves, Lula pedig három és fél. Kíváncsi természetű, derűs teremtmények, és mindketten vegetáriánusok. Soha nem ettek sem állati húst, sem halat, amiért különösen büszke vagyok rájuk.
– nyilatkozta gyermekeiről Adams 2016-ban
Szinte minden háború a földért és/vagy pénzért folytatott küzdelemmel függ össze. Mostanában mintha arról szólna a dolog, kinek a kezében van az energia.
Elborzasztott, ahogyan hazudtak nekünk az iraki háborúval kapcsolatban. Egymillió iraki halt meg hiába, nem is beszélve a sok-sok ezer katonáról. A portrék dokumentumok, maradandó tanúi annak, hogy mi történik, ha feleslegesen háborút indítunk.
Egy jó képnek nem kell technikailag tökéletesnek lennie, elég, ha emlékezetes.
Ha sikerül egy nap egy jó fotót készítenem, azt már sikernek tekintem. Általában sikerül többet, nem csak egyet, de a cél az mindig legalább egy.
Nem vagyok benne biztos, hogy az emberek olyanok, amilyenek. Egyszerűen arról van szó, hogy úgy bánok mindenkivel, ahogy elvárom, hogy velem bánjanak.
A zene és a fotó számomra mindig is összefonódott. Egyetlen művészre sem tudok anélkül gondolni, hogy ne jelenjen meg egy kép a fejemben. Gyakorlatilag minden nap írok zenét, fényképezek vagy videózok, és ez mostanára még inkább így van, mint korábban. Az internet hirtelen sokkal több tartalmat igényel, videókat, képeket… mindent. Néha idegesítőnek is találom.
Azt mondják könnyű dalokat írni, de nagyon nehéz remek dalokat írni. Épp most szembesülök ezzel.
Nézz a szemembe – láthatod,
Mit jelentessz nekem
Keresd a szíved – keresd a lelked
És ha rám találsz, nem kell tovább keresgélned
Tizenkét éve vagyok vegetáriánus és még soha nem voltam beteg. A vegetáriánus táplálkozás erősíti az immunrendszert. Azt hiszem, a hús beteggé tesz.
A. J. Christian (86) Adolf Hitler (190) Ady Endre (180) A kis herceg (50) Albert Einstein (147) Alföldi Róbert (47) Ancsel Éva (60) Arisztotelész (140) Arnold Schwarzenegger (121) Arthur Schopenhauer (120) A szökés (44) Bagdy Emőke (100) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Dylan (44) Bonaparte Napóleon (100) Brian Tracy (100) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Bödőcs Tibor (60) Böjte Csaba (60) Carl Gustav Jung (106) Carl Sagan (54) Charles Dickens (50) Charlie Chaplin (60) Cobra Kai (48) Cristiano Ronaldo (80) Csernus Imre (109) Csitáry-Hock Tamás (170) Dale Carnegie (60) David Attenborough (70) David Lynch (77) Dexter (110) Donald Trump (58) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (150) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (56) Friedrich Nietzsche (53) Friedrich Schiller (45) Gyurcsány Ferenc (54) Henrik Ibsen (60) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Hofi Géza (61) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (70) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (64) Kepes András (56) Kodály Zoltán (60) Konfuciusz (52) Kossuth Lajos (73) Kosztolányi Dezső (100) Kölcsey Ferenc (76) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Leiner Laura (60) Lewis Hamilton (51) Mahatma Gandhi (100) Marilyn Monroe (44) Max Verstappen (46) Meryl Streep (51) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Montesquieu (50) Márai Sándor (115) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (97) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (151) Oprah Winfrey (60) Orbán Viktor (100) Osho (60) Paulo Coelho (218) Petőfi Sándor (51) Polcz Alaine (70) Puzsér Róbert (70) Rabindranath Tagore (70) Richard Bach (60) Sadhguru (70) Scott Jurek (46) Stephen King (57) Szent-Györgyi Albert (43) Szent Ágoston (50) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (107) Vekerdy Tamás (79) Victor Hugo (61) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Zlatan Ibrahimovic (55) Ákos (56)
Ateista idézetek (152) Barátság idézetek (445) Becsület idézetek (142) Beszéd idézetek (284) Biológia idézetek (138) Bizalom idézetek (147) Boksz idézetek (211) Boldogság idézetek (441) Bátorság idézetek (173) Béke idézetek (155) Bölcsesség idézetek (389) Búcsú idézetek (196) Bűn idézetek (148) Carpe diem idézetek (189) Család idézetek (256) Csalódás idézetek (196) Cél idézetek (273) Dalszöveg idézetek (819) Döntés idézetek (264) Egyéniség idézetek (272) Együttérzés idézetek (147) Egészség idézetek (173) Emberismeret idézetek (941) Emlékezés idézetek (235) Fejlődés idézetek (426) Felelősség idézetek (200) Film idézetek (897) Foci idézetek (327) Forma-1 idézetek (223) Fájdalom idézetek (281) Félelem idézetek (304) Férfiak idézetek (202) Gyermek idézetek (237) Gyász idézetek (213) Halál idézetek (451) Hatalom idézetek (239) Haza idézetek (141) Hazugság idézetek (283) Hit idézetek (200) Háború idézetek (340) Házasság idézetek (184) Idő idézetek (264) Igazság idézetek (307) Irodalom idézetek (149) Isten idézetek (288) Jóság idézetek (244) Kapcsolatok idézetek (405) Karácsony idézetek (176) Kedvesemnek idézetek (335) Kihűlt szerelem idézetek (139) Kitartás idézetek (200) Képzelet idézetek (141) Könyv idézetek (206) Lélek idézetek (185) Magány idézetek (256) Megbocsátás idézetek (164) Megküzdés idézetek (347) Motivációs idézetek (1661) Munka idézetek (278) Média idézetek (186) Művészet idézetek (274) Nemzet idézetek (277) Nézőpont idézetek (274) Nők idézetek (347) Oktatás idézetek (186) Optimizmus idézetek (183) Politika idézetek (321) Pszichológia idézetek (190) Pénz idézetek (327) Remény idézetek (196) Siker idézetek (359) Sorozat idézetek (1188) Sors idézetek (277) Sport idézetek (649) Szabadság idézetek (251) Szerelem idézetek (543) Szeretet idézetek (437) Szépség idézetek (188) Színészet idézetek (219) Szülőség idézetek (163) Tanács idézetek (198) Tehetség idézetek (179) Természet idézetek (239) Titok idézetek (150) Tudomány idézetek (146) Tudás idézetek (263) Társadalom idézetek (547) Történelem idézetek (247) Vallás idézetek (242) Vicces idézetek (481) Világ idézetek (214) Zene idézetek (307) Állatos idézetek (190) Álom idézetek (165) Élet idézetek (928) Érzelmek idézetek (263) Önbizalom idézetek (196) Önismeret idézetek (997) Öregedés idézetek (198) Üzlet idézetek (240)