A vallás igen kevés embert tart vissza a rossz cselekedetektől. Mennyi bűnt követnek el még azok az emberek is, akiknek az lenne a feladatuk, hogy mutassák nekünk az üdvösséghez vezető utat!
A feltámadás a szent rendnek igen hasznos. Ezáltal szolgákat szerez magának az életben és jövendőre halasztja a jutalmat, boldogságot ígér amott, hogy az ittvalót annál biztosabban bírhassa.
Azt mondják, csak a muzulmánok jutnak a mennyországba. De ha a menyországban csak muzulmánok lesznek, és nem találkozhatok ott a barátaimmal meg a szeretteimmel, akkor nem akarok odakerülni. Olyan helyen akarok lenni, ahol nevethetek és vitatkozhatok a barátaimmal, függetlenül a vallásuktól. Semmi kedvem olyan alakok mellé kerülni, akik ugyanabban az Istenben hisznek, de nem ismerem őket. Olyanokkal akarok együtt lenni, akikben megbízom, még ha más Istenben hiszünk is – a világ nagyobb a vallásunknál.
Amikor először kerültem kapcsolatba az iszlámmal a börtönben, nagyon ellenséges voltam, és szélsőségesen álltam hozzá. Túl erőszakos voltam, és ezt kivetítettem a vallásomra is. De az iszlám nem a háború, hanem az emberség vallása. Eleinte nem így gondoltam. Ellenségesen viselkedtem. Aki nem ugyanabban hisz, mint én, az az ellenségem. Haragudtam az egész világra. De aztán utánaolvastam a dolgoknak, és rájöttem, hogy félreértem a lényeget. Ezért lettem szerényebb és alázatosabb, mert az iszlám valójában erről szól. Az iszlám a szeretet, a béke és az engedelmesség vallása. Azért, mert valaki békésen engedelmeskedik, még nem feltétlenül gyenge, csak alázatos Istennel szemben.
A hinduk és buddhisták nem esznek húst. Miért nem? Mert tudják, hogy az állatban is „Atman” van: az isteni lehelet. Az állat Isten egyik manifesztációja. Hosszú ideig fog tartani, mire az emberiség felfogja, hogy nemcsak a Föld népei alkotnak egy népet, hanem az emberek, a növények és az állatok együtt az „Isten országa”, és az egyiknek sorsa a másik sorsa is.
Az az ember fosztotta meg magát az e világon hozzáférhető legfőbb jótól, aki megfosztotta magát a Biblia ismeretétől. Ha olvastad már a Bibliát, akkor tudod, hogy az Isten Szava, mert megtalálod benne a kulcsot a saját szívedhez, boldogságodhoz és kötelességedhez.
A hivatalos kereszténységnek legálisan majd tizenöt évszázada volt, hogy bizonyítson. És mi lett a gyümölcse? Többé-kevésbé mindenütt a papságnál gőg és henyélés, a laikusoknál tudatlanság és szolgalelkűség, mindkettőnél pedig babona, bigottság és erőszak.









