Mi magunk is arra vagyunk hivatva, hogy odaadjuk életünket testvéreinkért, így valósítva meg teljesen igazságban létünk értelmét és rendeltetését.
Ha templomba jársz, attól nem leszel keresztény. Ha McDonald’s-ba mész, akkor sem lesz belőled hamburger.
Amikor az élet térdre rogyaszt, máris tökéletes pózban vagy, hogy imádkozz.
Amikor elnökké avattak, esküt kellett tennem Isten előtt, hogy a törvényeket és az alkotmányt betartom. De néha nem értettem egyet a törvénnyel, néha úgy éreztem a törvény ellentmondott keresztény hitemnek, és mégis a törvényt kellett követnem. És ezekben az esetekben megpróbáltam megváltoztatni a törvényt, hogy egyezzen meg a hitemmel.
Én azt gondolom, hogy életem legfontosabb része a keresztény hitem. Ez az, ami soha nem változott. Változott a foglalkozásom, változtak a kihívások, a problémák, de a vallási hitem az soha. Ez az én biztos alapom, erre építek mindent, amit csinálok.
Amikor bekerültem a filmiparba, hithű keresztény voltam, de ez a szakma könnyen eltereli az útról az embert. Hirtelen híressé váltam, rengeteg pénzem lett, de közben a személyiségem is megváltozott, kiállhatatlanná váltam, alkoholproblémáim lettek, és végül emiatt ment tönkre az első házasságom. Tizenöt évvel később találkoztam Genával, és ő segített, hogy ismét tudjak hinni Jézus Krisztusban. Ez az alapja annak az erős köteléknek, ami már húsz éve összetart minket!
Nem látok elegendő bizonyítékot Isten létezésére, bár az ellenkezőjét sem tudom bizonyítani. Nem vagyok dogmatikus hitetlen, inkább ateistának, mint agnosztikusnak tartom magam, mivel életem 62 éve alatt sohasem tapasztaltam olyat, ami istenség vagy természetfeletti erők feltételezését tette volna szükségessé. Számomra ez ahhoz a konklúzióhoz vezetett, hogy az egész csak mitológia. Elismerem, igen érdekes mitológia és talán a társadalomban szükség is van rá.
Vallásos családban nőttem fel. Gyerekkoromban rengeteget jártam templomba. A versenyzés közbeszólt, de még mindig elmegyek misére, ha otthon vagyok, akár az Egyesült Államokban, akár Monacóban, azért, mert úgy gondolom, hogy Isten nélkül nem lennék ott, ahol ma vagyok. Nem lennének meg ezek a lehetőségeim. Ezért azt gondolom, nagyon-nagyon fontos, hogy közel maradjak hozzá.
Időt kell szakítani a dolgokra, minden reggel mielőtt reggelizem, imádkozom. Valójában minden alkalommal, amikor eszem, imádkozom. Néha csak pár másodperc, egy perc, bármennyi is, szakítok rá időt. Mindenki beszélget, de én közbeszólok, hogy bocsánat, egy pillanat, és máris megteremtem a lehetőséget az imára.
Azzal a mantrázással, amit sokan imádkozásnak neveznek, ami meg nem értett és át nem élt szavak, mondatok halmazából áll, és amiket oda sem figyelve elhadarsz, nem biztos, hogy oda jutsz, ahová szeretnél. A valódi ima a szívből jön, és egy egész más minőséget képvisel. Úgy hívják, egész egyszerűen: hála.











