Vajon szükséges-e a szenvedés a megvilágosodáshoz? Nem, ez régimódi életszemlélet. Nem kell, hogy a szenvedés túlhangsúlyozása a vallásokban továbbéljen a New Age szemléletében is… sem a keresztény, sem a muzulmán, sem a hindu szenvedésre nincs szükség.
A világ vallásainak sem magyarázni, sem kielégíteni nem sikerült spirituális szükségleteinket. Sőt, az egyház inkább megosztja, mintsem egyesíti az embereket, attól függően, hogy a kereszténységet, az iszlámot, a judaizmust vagy a buddhizmust követik-e.
A valóban mélyen hívő emberek soha nem döngetik a mellüket. Nekik nem az a fontos, hogy más mit mond valódi hitnek, hanem az, hogy az alapvető bibliai értékeket, az önzetlenséget, a szolidaritást vagy a szeretetet betartsák és eszerint éljenek embertársaikkal. Magyarországon a kereszténységet pajzsként tartják fel, erre hivatkozva lehet azt mondani, hogy üldözöd a keresztényeket, ha valamivel nem értesz egyet. Pedig baromi nagy tévedés azt gondolni, hogy egy keresztény ország olyan, mint a miénk.
(2023. május 5. – 24.hu interjú részlet)
Isten nem akar mást, csak a mi megszentelődésünket, és mindent azért ad — szorongatást, vigasztalást és kísértést egyaránt —, hogy megszentelődjünk általuk. És ezért a hívő lélek türelmes, mert nem siránkozhat és nem is szabad siránkoznia a saját javán.
Gyönyörűség vihar hányta hajón ülni, abban a bizonyos tudatban, hogy nem pusztul el. Az Egyházat háborgató üldözések ilyen viharhoz hasonlítanak.
Csak háromféle ember van; az egyik fajta az, amelyik megtalálta Istent, és szolgálja; a másik, amelyik minden igyekezetével keresi, de még nem találta meg; végül a többi, aki úgy él, hogy nem keresi, és nem is találta meg. Az elsők értelmesek és boldogok, a legutóbbiak balgák és boldogtalanok, a közbülsők boldogtalanok és értelmesek.
Ha mindent alávetünk az észnek, vallásunkban nem marad semmi természetfeletti és misztérium-jellegű, ha viszont megsértjük az ész alapelveit, a vallás abszurddá és nevetségessé válik.
Guruként nem hirdetek semmiféle tant vagy filozófiát, nem propagálok semmilyen hittételt. Mégpedig azért nem, mert az emberiséget gyötrő mindenféle nyavalyára csak egyetlen megoldás létezik: önmagunk átalakítása.
Minden vallás valamiképpen hiányos abban a formájában, ahogy általában a követői értelmezik.
Ha nem szerzek tapasztalatot, nem érthetem meg az igaz zent. A zent nem lehet az agyunkkal felfogni.
Sajnos egyetlen olyan vallás sincs, amely összefogná az egész emberiséget, vagy minden emberhez szólna. A keresztény vallást túlságosan átszövik a dogmák és a felekezeti imperializmus. A kereszténységnek ráadásul igen rossz a híre. Egyetlen vallás nevében sem okoztak több vérontást és szenvedést.
Nincs vallásom, vagyok, ami vagyok. Rastafari vagyok… és ez nem vallás, ez élet.
Nem a párt van a kereszténység ellen, hanem nekünk magunknak kell úgy megnyilatkoznunk, hogy mi vagyunk egyedül az igazi keresztények. Akkor aztán a párt egész dühével a szabotőrök ellen támadhat. A kereszténység a jelszó a csuhások megsemmisítésére, mint egykor a szocializmus jeligéje alatt végezték ki a marxista boncokat.
(Joseph Goebbels: Napló – 144. oldal, 1937)
A legtöbb vallás tanításai szerint Isten felel mindenért, ami ebben a világban létezik, és ami engem illet, teljes mértékben egyetértek ezzel a kijelentéssel. Társteremtőkként azonban nekünk, embereknek kell felelünk azért, AMIT Isten a mi életünkben tesz.
Izsák rabbi arról beszél, hogy amikor megérkezik majd a túlvilágra, nem azt fogják tőle kérdezni, miért nem voltál te nagy Mózes vagy nagy Ábrahám, hanem azt, hogy miért nem voltál te Izsák? Csak azt fogják kérdezni, miért nem voltunk saját magunk? Nem az a lényeg, nagyobbak voltunk-e, mint akik vagyunk. Mindenki kis porszem. Az egyik kicsivel több fényt sugároz, mint a másik, de mégiscsak porszem.
Vallásos család voltunk, az Ótestamentum tiszteletére neveltek bennünket, de nem csak a pokoltűz meg a kénkő számított. Nem, Jézus
könyörületesebb tanításai szintén helyet kaptak szüleink nevelési elveiben.
A Vatikánnal az ember, illetve egy ország nem ápol politikai kapcsolatot, spirituális és lelki kapcsolatot ápol, de nyugodtam mondhatom, hogy a két állam között, a Vatikán és a magyar állam közötti legfontosabb egyetértés éppen a családok tekintetében alakult ki.
A magyar történelem logikájából az következik, hogy Magyarország megkülönböztetett módon tekintsen a kereszténység központjára, a Vatikánra és a Szentatyára.
A vallások, és azon belül ki-ki a saját személyiségének, beállítottságának, korának, gondolkozásmódjának, temperamentumának, tapasztalatainak, érzéseinek, szocializálódásának a függvényében annyit hasít ki belőle, amennyit tud, annyit fogad el, és úgy él ezzel – amennyit képes.
