A keresztény hit nekem mindenekfelett támaszt, vigaszt, feloldozást, erőt és szeretetet jelent. A valódi üzenetét azonban a legtöbbünk valamiért nem érti meg.
Vallásos családban nőttem fel. Gyerekkoromban rengeteget jártam templomba. A versenyzés közbeszólt, de még mindig elmegyek misére, ha otthon vagyok, akár az Egyesült Államokban, akár Monacóban, azért, mert úgy gondolom, hogy Isten nélkül nem lennék ott, ahol ma vagyok. Nem lennének meg ezek a lehetőségeim. Ezért azt gondolom, nagyon-nagyon fontos, hogy közel maradjak hozzá.
Időt kell szakítani a dolgokra, minden reggel mielőtt reggelizem, imádkozom. Valójában minden alkalommal, amikor eszem, imádkozom. Néha csak pár másodperc, egy perc, bármennyi is, szakítok rá időt. Mindenki beszélget, de én közbeszólok, hogy bocsánat, egy pillanat, és máris megteremtem a lehetőséget az imára.
Ó, Uram, ha hívlak, az égi vonalak mindig foglaltak!
Ó, Uram, te tudod, miért fájnak az emberi dolgok.
Mondj végre igazat, nekem folyton csak hazudnak!
Ó, Uram, ez pokol, mint egy cirkuszt, csak nézed a magasból.
Azzal a mantrázással, amit sokan imádkozásnak neveznek, ami meg nem értett és át nem élt szavak, mondatok halmazából áll, és amiket oda sem figyelve elhadarsz, nem biztos, hogy oda jutsz, ahová szeretnél. A valódi ima a szívből jön, és egy egész más minőséget képvisel. Úgy hívják, egész egyszerűen: hála.
Mindenki egy orral és öt ujjal születik, de senki sem születik az isten eszméjével.
A szent szűz fiának halála óta valószínűleg nem múlt el egyetlen nap sem, hogy ne öltek volna meg valakit az ő nevében.
A szervezett vallás az előző háború során elvesztett tekintélyéből visszaszerezhet valamennyit, ha arra szenteli magát, hogy követői energiáját és jóakaratát a növekvő szűklátókörűség ellen mozgósítja.
A vallás és a tudomány közötti ellentétek jelenlegi legfőbb forrása az emberarcú Istenről alkotott felfogásból ered.
Az erkölcsi jóért folytatott küzdelemben az egyházi tanoknak fel kell adniuk az emberarcú Isten-képet. Ez azt is jelenti, hogy fel kell adniuk a remény és félelem ilyetén eredeztetését, ami a múltban óriási hatalmat adott a papok kezébe.
A biblia csudálatos következetességgel éppen a földi igazságok ellenkezőjét hirdeti: hiszen nem isten teremtette az embert saját képére és hasonlatosságára, hanem az ember alkotta istent saját hasonlatosságára. Hiszen nem a test halandó és a lélek halhatatlan, hanem éppen fordítva, a lélek mulandó és a test (vagyis az anyag) örökkévaló!
Teljesen érthető, hogy a gyöngébb embernek kimondhatatlan vigasza, hogy nyomorúságában egy Hatalmas Lényhez fohászkodik; hátha cserébe kap a hatalmas úrtól egy kis kenyérmorzsát, moslékcsöppet. De egyúttal kimondhatatlan gyöngesége.
A jóhiszemű ember nem kárhozik el, még akkor sem, ha buddhista vagy mohamedán, vagy taoista, vagy akár a legfeketébb kannibál, akinek nem egy felfalt misszionárius van a rovásán… Aki a maga szellemi látóköre szerint őszinte, az üdvözül. Éppen ebben áll a magasztos isteni könyörület.
Krisztus Urunkat szörnyűséges szabadgondolkodónak tartották a kortársai… ezért üldözték halálra.
Minden ember különleges, és minden pillanat egyedi. Pótolhatatlan és helyettesíthetetlen. Nincs olyan ember, aki különlegesebb lenne a másiknál. Számos ember abban a hitben él, hogy Isten különleges módon és csakis az általa kiválasztott emberrel beszélget. Ez a hit számos embert tart távol Istentől, és egyben leveszi saját válláról a felelősséget, elfogadva más ember igazságát, akikről úgy gondolja, hogy hallott valamit Istenről. Ez az alapvető ok, amiért az emberek személyes szinten elfordulnak Istentől.
Nem lesz a tiéd, amiért könyörögsz, sem az, amit akarsz. Azért, mert éppen a kérésed rögzíti a hiányt, és ha kimondod, hogy mi után vágyakozol, azzal pontosan és csakis ezt az élményt, azaz az akarást hozod létre a valóságodban. A helyes imádság tehát soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája. Ha előre köszönetet mondasz Istennek azért, aminek a megtapasztalása mellett döntöttél, legyen az bármi, akkor végeredményben elismered a létét – gyakorlatilag. A hála így a legerőteljesebb nyilatkozat Isten számára; megerősítése annak, hogy megadtam a választ, mielőtt még kérdeztél volna. Úgyhogy soha ne könyörögj. Határozz, hogy úgy legyen!
Az igazi szent a nép között járkál, azzal eszik és alszik, és a piacon ad és vesz, és megnősül, és a társalgásban részt vesz – és Istent soha, egyetlen pillanatra sem felejti el.