Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.
Vágyakozás idézetek
Nem áhított így soha senki,
Nem tud téged más így szeretni
Óh, jaj,
Hiába, hiába, hiába.
Zavart, beteg, megtört a lelkem,
Ezer fájó sebet kapott,
Lázas hittel úgy érzem néha,
Hogy tőled várhat balzsamot.
Várlak, követlek, szomjuhozlak,
Te vagy a célom életem…
…Pedig tudom, hogy már a multat
Nem adod vissza énnekem.
Egy forró csók, egy ölelés…
Lázas szivünk összedobogna…
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozatnak égő pokla!
…Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Ha megszidlak levélben
Vagy pimasz fütyölésben
Vagy ha másnak kinállak,
Hozd szivemhez a szived
És sirass, mert hazudok:
Tulságosan kivánlak.
Mindenki hajlamos hinni abban, amire szomjasan vágyódik, lutri-jegytől az útlevélig, mely a Paradicsomba szól…
Rejtekéből minden vágy kizúdul,
forr a vér és partjain kitör,
test a testbe átzuhanni vágyik,
s szív a szívvel égve egybedől.
Vágyakozni sokkal könnyebb, mint az elszenvedett tapasztalatokból levonni a tanulságot.
Az ördög azt kínálja az embernek, amit annak lelke kíván és megkapni szeretne.
Az imádság lelke a hívás mögött rejlő vágyódás.
Igazából nem az nehéz, hogy az ember sóvárogja a gyermeke boldogságát. Hanem hogy meggyőzze őt az igazi boldogság létezéséről. Mert ahhoz, hogy ő is vágyakozni kezdjen rá, előbb el kell hinnie, hogy létezik.
Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Im, pille vagyok, parányi pont,
a szirmon csöppke fehér jel;
te fiúcska vagy, játékra kész,
ha üldözöl is, ne érj el.
Nagyon fél a test.
Tér-idő-iszonyában
tapad, fáj, habzsol.
A hajnal nyomában fehér lovamon ülve
Keresem a nőt, ki még meg sincs születve.
Egy dombon állok az álmok hegyén,
S mondogatom: ez nem is oly nehéz.
Nem te vagy az egyetlen, aki szenved, aki többre vágyik, aki visszavár valakit, akinek elege van már a félelemből, a magányból, az elnyomásból, a szegénységből. Nem te vagy az egyetlen, aki elképzelt egy világot, ahol minden egészen más, ami jobb, végre már. Egy világot, ahol szeretik őt, figyelnek rá, és megbecsülik.
Hadd legyen sírban csend,
Reménynek hely ott fent,
S addig a part mentén
Hadd legyünk ő és én.
Reszket az idő a tornyok fölött.
Ártatlan vágyam még ünnepel.
Rólad beszél az este, a szél
A beálló csönd, a hajnal, az éj,
Az ima, az álom és minden szavam,
Várlak haza, ajtóm nyitva van.
