Azok, akik lóháton utaznak, semmit sem tudnak arról, milyen nehéz ugyanaz gyalogszerrel.
Voltam Keleten
jártam Nyugaton
déli legelőn
északi ugaron
sorstalan utakon
fejvesztve kutatom őt
nem tudom, hol lakom.
Mert ami az utazás értékét adja, a félelem… Távol hozzátartozóinktól, távol nyelvünktől, elvesztve minden támaszunkat, megfosztva minden álarcunktól…, teljesen saját magunk felszínén találjuk magunkat. De mivel az az érzésünk, hogy lelkünk beteg, szemünkben minden ember és minden dolog csodaként nyeri vissza értékét. Egy asszony, aki önfeledten táncol, egy függöny mögül kikémlelt, asztalon álló üveg: minden kép szimbólummá válik. És amennyire saját életünk benne van ebben a pillanatban, annyira látjuk az egész létet benne tükröződni.
Ritkán kötök ott ki, ahová menni szándékoztam, de gyakran ott találom magam, ahol szükség van a jelenlétemre.
Tudom, hogy az utazási vágy a nyugtalanság és az állhatatlanság tünete; de hiszen ezek a legemberibb tulajdonságok. Igen, megvallom, az álmokon és a vágyakon kívül nincs számomra kielégülés: csak a változatosság és a szabad költözés ér valamit, ha ugyan egyáltalán ér valami valamit.
A repülőgépes utazás a természet eszköze arra, hogy úgy nézzél ki, mint az útlevélfotód.
Senki nem visz emlékbe semmit olyan helyről, ahová még el akar látogatni.
Gyakran éreztem, hogy nekem abban telnék gyönyörűségem, ha mindig mehetnék, egyenest, az orrom után, anélkül, hogy tudnám, hová, anélkül, hogy bárki nyugtalankodnék miatta, és ha mindig új országokat látnék. Én soha sehol sem vagyok igazán, és azt hiszem: máshol mindig jobb lenne, mint ott, ahol vagyok.
Azzal, hogy egyik helyről a másikra szaladsz, még nem szabadulsz meg önmagadtól.
Vannak helyek, amelyek szinte várnak ránk valahol, mint ismeretlen szeretők, és amikor – ha egyáltalán – rájuk bukkanunk, azonnal és megkérdőjelezhetetlenül tudjuk, hogy ők az igaziak.
Aki elutazik, az tovatűnik, az megsemmisül, az nincs is. Csak annyira él, mint az emlék, mely visszaréved képzeletünkben. Tudjuk, hogy van valahol, de nem látjuk őt, akár azokat, kik meghaltak.
Utazni nekem az egyik legunalmasabb dolog. Minden várost egyformának látok, és mint már mondtam, mindenütt idegennek érzem magam, csak a Karib-tenger partján nem. Az utazásokból csak egy-egy futó kép maradt meg bennem, ezekre mindig emlékezni fogok, de nem nagyon tudom, hogy mit kezdhetnék velük.
Az emberek folyton utaznak, egyik helyről a másikra, azzal az elvárással, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is jól fogják ott magukat érezni, csak amiatt, hogy egy másik helyén vannak a Földnek; ahelyett, hogy a saját belső tájaikat járnák be, aminél izgalmasabb és érdekesebb utazás nincs a világon. Kívül keresik azokat az élményeket, amikre csak belül találhatnának. Nincs szükségem arra, hogy máshová menjek, ha jól akarom magam érezni. Nem vonz egyetlen gyönyörű épület sem, ha melletted lehetek. Magamon kívül csak egy érdekesebb felfedeznivalót tudok: téged.
Azt hiszem, nevezhetjük hűségnek, amikor valaki évről évre visszatér egy szeretett helyre, holtszezonban, anélkül, hogy garanciát kapna, hogy viszontszeretik.
A mese hősei folyton mozgásban, „úton” vannak, mert tudják, hogy nem lehet mindent egy helyen megtalálni. Nem is ott keresik. Mennek, mendegélnek, és bárhol járnak, tapasztalatokat szereznek, hogy azokat a maguk hasznára fordítsák.
Mindenhol csak kellemes helyek vannak, ha megfelelőképpen állsz a dolgokhoz.
Nem az utazáshoz kell a bátorság (…). Bátorság ahhoz kell, hogy elhagyd az otthonodat.
Szeretnék fellógatni a házamban egy térképet a világról, és mindenhova rajzszögeket tenni, ahova elutaztam. De először el kell utaznom a térkép két felső sarkába, hogy ne essen le.