A tudósok mind testvérek.
Tudomány idézetek
Az első találkozás a tudománnyal olyan részegítő, mint a szerelem.
Milyen szomorú, hogy sokan azt gondolják, a tudomány és a vallás kölcsönösen kizárják egymást.
A fizika igazából csak a 17. századra vált nagykorúvá, nem kis mértékben az egész tudomány két legfontosabb találmányának, a távcsőnek és a mikroszkópnak köszönhetően.
Mert egyedül a mesterségek és tudományok adnak hatalmat az ember kezébe a valóság fölött.
Pasteur, a biológia megújítója, nem volt biológus – és életében ezt erősen éreztették is vele; ahogy Dürkheim és Vidal de la Blache, akik a 20. század elején sokkal mélyebb nyomot hagytak a történelemtudományon, mint akármelyik specialista, szintén nem tartoztak a diplomás történészek közé – az egyik a filozófiát hagyta ott a szociológiáért, a másik földrajztudós volt.
Én Schopenhauerrel együtt úgy vélekedem, hogy a művészethez és tudományhoz elvezető indokok egyik legerősebbike a fájdalmas nyerseségű vígasztalanul sivár mindennapi életből és a saját vágyainak örökké váltakozó bilincseitől való menekülés. Az érzékenyebben hangoltakat ez kergeti ki a személyi létből az objektív látás és megértés világába; ez az ok azzal a vágyakozással hasonlítható össze, amely a városit lármás, áttekinthetetlen környezetéből ellenállhatatlanul a csendes hegymagaslatok felé vonzza, ahol a messzi pillantás csendes és tiszta levegőn hatol át, és nyugodt vonalakhoz simul, amelyek mintha az örökkévalóság részére teremtődtek volna.
Freud felismeréseivel sokak számára éppoly riasztó volt szembesülni, mint az atombomba pusztító hatásával és a molekuláris biológia, mindenekelőtt a génelmélet perspektíváival.
Az elméleti matematika volt az első antik tudomány, amely megszabadította magát a metafizikus bilincsektől. Az elméleti matematika szabad matematika lett. Gondolatokat tudott alkotni anélkül, hogy azoknak vonatkozniuk kellett volna a természettudomány, a filozófia vagy a teológia bármely elemére.
A nulla hiánya gátolta a matematika fejlődését, tudományos újításokat fojtott meg, mellesleg a naptárt is összekuszálta. A nyugati filozófusoknak a nulla elfogadásához egész univerzumukat le kellett rombolniuk.
Noha a technika és a tudomány leigázta a világot, de hogy ennek révén mit nyert a lélek, az már egy másik kérdés.
Minden, amit a tudomány birodalmában elértünk, az tíz, húsz vagy ötven év múlva elavulttá válik. Ez a sorsa, sőt, ez a tudományos munka értelme. … Minden tudományos „beteljesülés” új „kérdéseket” vet fel, és azért kiált, hogy felülmúlják, elavulttá tegyék. Mindenkinek, aki a tudományt akarja szolgálni, el kell fogadnia ezt.
Nem az a fontos, hogy hol tart a mesterséges intelligencia. Az a fontos, hogy milyen sebességgel fejlődik. Az ebből fakadó következtetésekkel kell kalkulálnunk, nem az alapján, hogy miképpen fogunk alkalmazkodni ahhoz, ami már most van.
Kifejezett célom az, hogy építsem a magyar űripart, olyan pozíciókat vállaljak, amik tényleg előreviszik az egészet.
Hiszem, hogy minden olyan tudományág, ami az űr szócskával kezdődik, az ha nem is annak a tudománynak a csúcsát, de legalább egy lokális csúcsát jelenti. Az mindig egy olyan speciális területe annak a tudománynak, amiért érdemes felkelni, amiért érdemes harcolni.
Az ISS-en tényleg minden öt perc be van táblázva, és elképesztően drága minden ilyen öt perc. Egy kísérlet általában csak egyszer van betervezve, ami azt jelenti, hogy ha akármilyen banális dolog miatt elrontod, akkor nagy eséllyel már nem fogsz tudni visszatérni hozzá. Ha ez így alakul, akkor elrontottad egy magyar tudósnak az álmát. Ez a legnagyobb felelősség az egészben.
Nagyon-nagyon csúnya mondat, de szeretem idézni, hogy a repülés szabályait – és ez nem feltétlenül az űrrepülésre vonatkozik –, vérrel írják. Ez azt jelenti, hogy ha történt már baleset, akkor azt minél inkább szeretnénk inkorporálni a szabályok közé. Ennek köszönhető az, hogy a legutóbbi űrsikló katasztrófa 2003-ban volt, azóta nem is történt embert érintő baleset.
Bent járkálni a Johnson Űrközpontban a NASA alkalmazottai között felemelő érzés, amit sosem fogok elfelejteni. Ugyanilyen élmény volt amikor első alkalommal felvettem a szkafandert: nagyon nehéz felvenni, levenni meg még nehezebb, de abban járni, abban gyakorolni elképesztő érzés.
Az egyén érzelmi alkata és a tartós stresszre adott reakció valóban sok olyan betegség kiváltó oka lehet, amelyet az orvostudomány ugyan kezel, de amelynek nem ismerjük az eredetét.
A modern tudományra úgy tekintünk, mint ami minden szenvedésünkre gyógyírt kínál, miközben az előző korok bölcsességét kategorikusan elutasítjuk.