Társadalmi alapjuk mélyreható különbségei ellenére, a sztálinizmus és a fasizmus szimmetrikus jelenségek. Több vonatkozásban nyugtalanító módon hasonlítanak egymásra.
Ausztriának éppolyan joga van érdekeiért harcolni, mint Poroszországnak.
A törökök és a németek egymás iránti szeretete oly régi, hogy soha nem törik meg.
A költészet inkább az általánosat, a történelem az egyedi eseteket mondja el.
Kivétel nélkül valamennyiünkben megvan az a nagyszerű tulajdonság, amely képes megváltoztatni a világot. Egy minden szempontból hétköznapi ember lelkiismeretét követve szó szerint egyetlen cselekedetével megváltoztathatja a történelem menetét.
A forradalom nem egy alma, amelyik leesik, ha megérett. Nekünk kell megrázni a fát.
A történelemben számtalan példát ismerünk arra, hogy emberek csupán önképzéssel hatalmas tudásra tettek szert, és nagyszerű dolgokat alkottak a tudomány, a technika és a művészetek területén.
A történelem nagy kérdéseit nem határozatokkal, hanem vassal meg vérrel döntik el.
Azok a nagy emberek a történelemben, akiknek saját partikuláris céljaiban benne van az a lényegi valami, ami a Világszellem Akarata. Ha tovább egy pillantást vetünk a világtörténelmi egyének sorsára, akiknek az volt a hivatásuk, hogy a Világszellem sáfárjai legyenek, ez a sors nem volt boldog. A nyugodt élvezethez nem jutottak hozzá, egész életük munka és fáradozás volt, egész természetük csak szenvedély… A szabad ember egyébként nem irigy, hanem szívesen elismeri, ami nagy és fenséges, és örül neki, hogy van.
Miért tanulunk történelmet? Azért, hogy megértsük a jelent, vagy azért, hogy megússzuk?
Julius Ceasar nővérét nem lehet büntetlenül meggyanúsítani.
A történelemben és a kapcsolatokban minden csak emlék.
Ha meg akarjuk érteni az ember lényegét, mindenekelőtt a múltjával kell tisztában lennünk.
A legsúlyosabb probléma (…) az, hogy az az emlékezetpolitika, mely folytonosan az erőszakos eseményekben elhalt, elpusztított emberi lényekre hivatkozik, mindent homogenizáló, mindent átfogni kívánó diskurzusával épphogy kiüríti, lényegtelenné teszi az emlékezés terének személyességét, éppen csak az emberi egyszeriséget és megismételhetetlenséget hagyja figyelmen kívül.
Az írásos kultúrákban az emlékezés a múlt tudatosulása. Az átélt események, történések egy részét leírják, időpontokhoz kötik, majd ezek egy része később igazodási ponttá válik. Így születik a történelem.
Egy vezető történész kérdezte egyszer tőlem, hogy miért nincs a cigányoknak más európai népekhez hasonlóan történelemtudatuk. Válaszom rövid volt, és határozott: azért, mert ez egy szóbeli kultúra. Majd látva, hogy felkeltettem az érdeklődését, hozzátettem, hogy a szóbeli kultúrákban másképpen alakul az emlékezet, az időhöz és a térhez való viszony. (S közben arra gondoltam, megint egyszer kiderült, hogy az írásos kultúrában felnőtt, szocializálódott, tanult szakembert meglepi, hogy létezik az övétől eltérő, kollektív emlékezet, időfelfogás.)
Ránk vár az a feladat, hogy hittel vállaljuk a ránk maradt munkát, hogy dicső halottainkból még nagyobb odaadást merítsünk az ügy iránt, amelyért ők mindent feláldoztak, hogy mi, az itt jelenlévők híve higgyük, hogy ez a nemzet Isten segedelmével újjáteremti a szabadságot.