Az sem helytálló, miként a kívülálló talán szeretné hinni, hogy a múlt elevenségének csak megfigyelői, míg a jelenének részesei vagyunk. Foglalkozni a történelemmel azt jelenti, hogy hidat verünk a múlt és a jelen közé, és mindkét partot figyelemmel kísérjük, mindkettőn tevékenykedünk.
Történelem idézetek
A császár elleni összeesküvést csak akkor hiszik el, amikor a császárt már megölték.
Semmi vicces nem volt abban, amit Krisztus mondott. Ami vicces, az az, hogy Krisztus elmondta ezeket az igazán jó dolgokat a felebarátaink szeretetéről és hasonlókról, majd a következő kétezer évben az emberek egymást gyilkolták és kínozták, mert nem tudták pontosan eldönteni, hogyan is mondta.
Amikor a misszionáriusok megérkeztek, a miénk volt az ország, az övék pedig a Biblia. Aztán megtanítottak minket csukott szemmel imádkozni. Amikor kinyitottuk a szemünket, övék volt az ország, és a miénk a Biblia.
Az emberiség egyetlen nagy tanítómestere a történelem. A nevek, a helyszín változnak, a haditechnika fejlődik. De egyetlen dolog, csupán egy, ugyanaz marad – az emberek természete.
A történelem megértéséhez nem elég tudni neveket, évszámokat és helyeket; biztos vagyok benne, hogy közületek sokan már ismerik mindezt. Ehelyett azokat a különböző értelmezéseket kell megérteni, amiken a történelmi események az évszázadok folyamán átmentek. Csak így szerezhetünk olyan rálátást, ami kiállja az idők próbáját.
Ha egyes emberek bejelentik, hogy megvalósítják a földi paradicsomot, nagyon óvatosnak kell lenni, mert majdnem mindig pokol lesz belőle.
És előttünk áll a mítoszát vesztett ember, aki minden múltak közepette múlttalanul és múltra éhesen, örökké kielégítetlenül kapar, hogy valami gyökeret leljen.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem során mindig is voltak olyan zsarnokok és gyilkosok, akik egy ideig legyőzhetetlennek tűntek, de végül mindig elbuktak. Mindig.
Egy nép a történelmi ismerete, származása és kultúrája nélkül olyan, mint egy fa gyökerek nélkül.
Ez a hatalom szofizmája: végső soron csak egy abszolút, korlátok közé szorított univerzumban hatékony. Ám relatív világegyetemünk alapvető leckéje az, hogy a dolgok változnak. Minden hatalom előbb-utóbb szembekerül egy nálánál nagyobbal.
Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet; 1848-i történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk elaggott nemzet.
Egy nagy civilizáció nem hódítható meg kívülről, amíg nem pusztítja el önmagát.
A történelem lényege, hogy a nagy emberek jelet hagynak rajta.
Az ember hol lámpát gyújtott, hogy lásson valamit, hol meg sietve eloltotta, nehogy megijedjen attól, amit látnia kell.
A történelem nevű regény elmeséléséhez jó adag kitalálás szükségeltetik.
A kormányzatok, amennyiben tartósnak bizonyulnak, hajlamot mutatnak az arisztokratizálódásra. A történelem egyetlen kormányzatának sem sikerült ezt a tendenciát megkerülnie. És ahogy az arisztokrácia fejlődik, a kormányzat mind inkább kizárólag az uralkodó osztály érdekeit igyekszik érvényesíteni – legyen ez az osztály örökletes nemesség, üzletbirodalmak oligarchiája vagy vaskalapossággal körülsáncolt bürokrácia.
A történelemnek megvan a maga törvényszéke, és meghozza a maga ítéleteit.
Ujjait a kor ütőerére tevé, és megértette annak lüktetéseit, és ezért, egyenesen ezért tartom én őt a legnagyobb magyarnak.
