265 idézet
Nem lettünk német tartomány, se török vilajet, se szovjet tagköztársaság. A kitörölhetetlen bizonyítékok, templomok és katedrálisok, városok és főterek ma is ott állnak mindenütt. Hirdetik, hogy mi, magyarok egy nagy kultúraépítő és államszervező nemzet vagyunk.
Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak ettől a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult.
Nem tudom miért, de mindig szeretem ha a műveim történelmi hátteret kapnak.
Rendkívül nehéz utat tettünk meg történelmünk lélegzetelállító társadalmi változásai során, és minden bizonnyal képesek leszünk megismételni a váltás és alkalmazkodás bravúros fegyvertényeit.
Az emberi történelem legnagyobb részét az emberi állapot gyökerénél található elmebaj kollektív megjelenési formái alkotják. Az emberi történelem javarészt az őrültség története. Ha az emberiség történelme egyetlen ember kórtörténete lenne, akkor a következő diagnózist kéne fölállítani róla: krónikus üldözéses téveszméktől szenved; kóros hajlam él benne gyilkolásra, szélsőségesen erőszakos és kegyetlen tettek elkövetelésére az általa „ellenségnek” tartottak ellen: valójában saját, kívülre vetített tudattalanja ellen. Riasztóan őrült ember, akinek csak ritkán akadnak – rövid ideig tartó – tiszta pillanatai.
Magyarország arról híres Európa-szerte, hogy véráldozatok nélkül vitte végig a rendszerváltást, és a mai napig a térség stabilizáló tényezőjeként tekintenek ránk.
Csak Istennek és a történelemnek tartozom felelőséggel.
Forradalomnak nevezni október 23-át megengedhetetlen, sem elvileg, sem politikailag nem helytálló … legfeljebb felkelésnek lehet nevezni. Ha nemzeti forradalomnak fogadjuk el, akkor mi az ellenforradalom?
Az emberek nem akartak visszatérni a régi rendhez. Általánosságban elmondható, hogy a peresztrojka során létrehozott összes demokratikus intézménynek sikerült kiállnia a próbát.
Még hogy szétvertem a Szovjetuniót? De hiszen én csak visszaadtam mindenkinek, ami az övé volt. A grúzoknak Grúziát, a litvánoknak Litvániát, a magyaroknak Magyarországot… Lehet, ez sok orosznak nem tetszett, de a Szovjetunióban sok nép élt, és nem minden volt a miénk.
Egyszerre állunk a menny és a pokol küszöbén, és idegesen járkálunk fel-le az egyik kapuja és a másik előszobája között. A történelem még nem döntötte el, melyikbe jutunk végül, és a véletlenek sorozata bármelyik irányba lódíthat bennünket.
A történelem egyik vastörvénye, hogy a luxusból előbb-utóbb alapszükséglet lesz.
Ha ma valaki Trianont emlegeti, irredentának titulálják. Az európai történelemben nincs rá példa, hogy egy ország kétharmadát levagdossák, és még csak sírni sem szabad. Kimondani azt, hogy jó, tudjuk, hogy nem lehet ezen változtatni, de ez akkor sincs így jól. Az a baj, hogy akik fölemelik a szavukat, rosszul emelik föl. A nemzetiségi kérdésnek nem szabadna napi politikává zsugorodnia, utálom a politikát…
Az ismert emberi történelem folyamán a tudás két szintje működik a bolygón. Az egyiket nyilvánosságra hozzák a tömegek számára – javarésze hibás és manipulált, hogy gondolkodásunkat és az általunk teremtett valóságot uralják. A másikat csak néhányan ismerik, leginkább az Elit/Testvériség szintjein.
A világtörténelemben a legkevesebb követője mindig a gyengének van.
Churchill űzött vadhoz hasonlít. Még ha nagyobb hatalmat ruháznak is rá, mindenütt csapdákat kell gyanítania. Olyan helyzetben van, mint bukása előtt Robespierre volt: kezdetben mindenki dicséri Robespierre polgártársat és erényeit, aztán hirtelen megbuktatják. Churchillnek nincsenek már hívei.
Történelmet „tanulni” annyit jelent, mint azokat az erőket keresni és megtalálni, melyek hatása a későbbi történelmi eseményekben jelentkezik. Az olvasás és tanulás művészete itt is a fontos dolgok megtartásában és a kevésbé fontosak elfelejtésében rejlik! Talán egész későbbi életemre végleges befolyást gyakorolt az a körülmény hogy a szerencse éppen olyan történelemtanárral ajándékozott meg, aki mind a tanítás, mind a vizsgáztatás terén a fentebb vázolt álláspontot juttatta érvényre. A linzi reáliskola tanárában, dr. Leopold Pötschben ez a követelmény valóban ideálisan testesült meg.
A világtörténelem tanítása az ún. középiskolákban természetesen még ma is nagyon rossz utakon jár. Csak kevés tanár tudja megérteni, hogy a történelem tanításának célja soha semmiképpen sem a történelmi adatok és események bemagoltatásában, ledarálásában rejlik. Nem az a fontos, hogy a tanuló vajon pontosan tudja-e, mikor volt ez vagy az a csata, mikor született ez vagy az a hadvezér, és az sem, hogy mikor tette fejére valamelyik – mégpedig többnyire jelentéktelen – uralkodó ősei koronáját. Nem! Istenemre, ez igazán nem fontos! Történelmet „tanulni” annyit jelent, mint azokat az erőket keresni és megtalálni, amelyek mint okok a szemünk előtt zajló történelmi eseményekre hatnak.
A német nemzet túlélte a népvándorlást, a rómaiak háborúit, a hunok, a magyarok és a mongolok betöréseit, a harmincéves háborút, Nagy Frigyes és Napóleon háborúit – engem is túl fog élni!
