Ezen abnormis állapot századokon és ezredeken keresztül úgy megerősödött, hogy végre szinte természetesnek tartják, hogy a társaságokban egy ember bírja a jogokat és a szabadságot, a többi pedig csupán engedelmességre született.
Történelem idézetek
Bizonyos történetírói irányzat szívesen hangsúlyozza, hogy nemcsak a vörös-, hanem a „fehér” – terror is uralkodott. Semmi okom sincs rá, hogy szépítgessem azokat az igazságtalanságokat és kegyetlenkedéseket, amelyek valóban megtörténtek abban az időben, amikor csak acélseprű tisztíthatta meg az országot.
A szent korona számunkra nem látványosság, hanem az ország összes felségjogait megtestesítő, megszentelt kegyeleti tárgy, a magyar állami felségjog birtokosa.
Sohasem tudtam megérteni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia miért nem szerzett a maga számára néhány gyarmatot.
Olvassatok egy kis históriácskát – szép tudomány!
Nem egy nemzettel történt már, hogy egy óra visszaadta, amit századok elvesztettek.
A történelem logikája néha soká vesztegel, néha egy perc alatt századokat lép. Oly nagyokat lép, hogy a rövidlátó „ki hitte volná”-t kiált, s véletlenről beszél.
Az ember és a ló közötti kommunikáció hiánya miatt a lovak a történelem során szörnyű kegyetlenkedésnek és kizsákmányolásnak voltak kitéve.
Riasztónak tartok mindenféle utópisztikus vagy disztópikus történetet. Gondoljunk csak a huszadik századra, amikor a sok utópisztikus ötlet annyi vérontást és szenvedést okozott.
A történelem nem arra való, hogy a népek tanuljanak belőle.
(Joseph Goebbels: Napló – 1940. január 13.)
Ha minden szerződést megtartottak volna, melyet a történelem folyamán kötöttek, akkor az emberiség ma már nem élne.
(Joseph Goebbels: Napló – 1940. január 13.)
A Führer egész élesen állást foglal Magyarországgal szemben. A magyarok már azzal fenyegetőznek, hogy ha a nagyhatalmak megegyeznek a Duna-térségről, akkor ők átváltanak a kisantanthoz. Csak tegyék. Ez nekünk jó. Nekünk nagyon józanul kell számolnunk. Romániával és mindenekelőtt Jugoszláviával békében élhetnénk, ha a terrorista magyarok nem jönnének elő olyan szertelen követelésekkel. A magyarok teljes nagyzási hóbortba estek. És közben ők bánnak a legrosszabbul az országukban élő német kisebbséggel.
(Joseph Goebbels: Napló – 1936. december 2.)
A történelem szomorú dalában van egy refrén: Ha másban hiszel vagy máshogy szeretsz, ha más nemű vagy, vagy más a bőrszíned, megbüntetnek. Egymásnak énekeljük ezt a dalt. Az elnyomottakból elnyomók lesznek.
Minthogy szívem az Osztrák-Magyar Monarchiáért sohasem repesett, hanem csak a Német Birodalomért dobogott, az előbbi állam szétesése a német nép megváltásának a kezdetét jelentette számomra.
Jegyezzék meg maguknak különösen napjaink irodalmi ambíciókat tápláló lovagjai és nyegléi: a világ legnagyobb átalakulásait sohasem lúdtollakkal irányították! Nem! A toll mindig csak az elméleti megalapozás feladatát végezte. Az a hatalom, amely a nagy vallási és politikai természetű történelmi lavinát elindította, mindig csak a kimondott szó varázsa volt. A nép széles rétegei mindig csak a kimondott szó ereje előtt hajolnak meg. Minden nagy mozgalom egyben népmozgalom, s ezek emberi szenvedélyeknek, lelki érzelmeknek vulkanikus kitörései, amelyeket vagy a szükség borzalmas istennője, vagy a tömeg soraiban dolgozó szó fáklyája lobbantott fel, de sohasem esztétikus irodalmároknak és szalonhősöknek erőtlen ömlengése.
A történelem panteonjához vezető lépcsőzet nem illeti meg az alattomosokat, hanem csak a hősöket.
A történelmi gondolkodásmódnak az a formája, amelyet én az iskola padjaiban ismertem meg, végigkísér egész életemen. A világtörténelem, a napjainkban lejátszódó történelmi események tehát a politika megértésének kiapadhatatlan forrása maradt számomra. Nem akartam tanulni a történelmet, hanem azt akartam, hogy a történelem tanítson engem!
A történelem számos nagy gondolkodója és vezetője, tudósa, művésze és vállalkozója talált rá a sorsfordító ihletre gyaloglás közben.
Lassan rájönnek a zsidók, hogy tényleg nekem köszönhetik életüket azok, aki az elmúlt zsidótragédiából élve visszajöttek, vagy élve maradhattak.
