A történelem nem ismer példát arra, hogy valaha is értelmesen és a nép javára kormányozta volna az országot jött-ment bitorlók maroknyi csoportja.
Történelem idézetek
A Holocaustot túlélt erkölcsiség tragikus tudása, ha megőrződik, talán megtermékenyítheti még a válsággal küszködő európai tudatot, amiként a barbársággal szembenéző, a perzsa háborút vívó görög géniusz megteremtette az örök mintául szolgáló antik tragédiát.
A történelem az egyéni életek falában vánszorog, ugyanakkor a nagyobb, az örök erők egy pontba tartanak. Egyszerre mindkettőt nem tarthatod szem előtt.
Minden nagy népmozgalom – bármi is az oka vagy a célja – végeredményben mindig a szabadság szellemének ás medret.
Csak azoknak a népeknek van jövőjük, azokat lehet történelmi népeknek nevezni, amelyek érzik, hogy intézményeikben mi a fontos és jelentős, és ragaszkodnak hozzá.
Ajándék lónak ne nézd a gyomrát – mondták a bölcs trójaiak.
Az uralkodó – a történelem rabja. A történelem, vagyis az emberiség tudattalan, közös, társas élete az uralkodók életének minden pillanatát a maga érdekében használja fel, mint céljainak egyik eszközét.
Az ember tudatosan él önmagának, de tudattalan eszközül szolgál az emberiség történelmi céljainak eléréséhez. A végrehajtott cselekedet visszavonhatatlan, és hatása, ha időben egybeesik millió más ember cselekedetével, történelmi jelentőségre tesz szert. Minél magasabb fokán áll valaki a társadalmi ranglétrának, annál többen vannak kapcsolatban vele, annál nagyobb hatalma van másokra, annál inkább szembetűnik minden cselekedetének eleve elrendelt, tehát kikerülhetetlen jellege.
A történelmi fatalizmus elkerülhetetlen ahhoz, hogy megmagyarázzuk az ésszerűtlen jelenségeket (vagyis azokat, amelyeknek ésszerűségét nem látjuk). Minél jobban iparkodunk ésszerűen magyarázni ezeket a történelmi jelenségeket, annál kevésbé ésszerűvé és érthetővé válnak.
Ha bárki betör (magyar földre), tiltakozunk ellene, fölemeljük óvó szavunkat és apellálunk a világ művelt népeinek ítéletére, de fegyvert nem szegezünk ellenük.
Egy korszaknak akkor van vége, amikor az alapját képező illúziók elpárologtak.
Az emberi történelem jó része a gazdagok és a szegények egyenlőtlen összeütközéseiből áll.
A történelemben valóban léteznek nagy, átfogó sémák, és a magyarázatuk felkutatása nemcsak eredménnyel kecsegtető feladat, de
lenyűgöző is.
Ha a történelem valóban az élet tanítómestere, és ha tényleg van történelmi szükségszerűség, akkor mi szükség volt a múlt században a két világháborúra? Az, hogy az emberiség megtanulja mindörökre, hogy a második háborúval soha nem szerezhetjük vissza azt, amit az első elvett.
Az emberiség egész története – amely tele van kínokkal, lelkesültségekkel, öldökléssel – esztelenek és dühöngők története.
A történelmi eseményekben az úgynevezett nagy emberek csupán címkék, csupán nevet adnak az eseményeknek; ezeknek, akárcsak a címkéknek, épp a legkevesebb közük van magukhoz az eseményhez. Minden cselekedetük, amelyet ők maguk szabad akaratukból eredőnek tartanak, történelmi értelemben eleve meghatározott, mivel összefügg a történelem egész folyásával, tehát korántsem tetszés szerint való.
Amióta a világ világ, háború és államalkotás egymással párhuzamosan fejlődnek. Az államok egyre terebélyesednek, a számuk viszont ennek arányában egyre csökken. Most pedig elérkeztünk arra a pontra, amikor egy maroknyi embercsoport egyetlenegy világállamot akar, egyetlenegy világhatalom irányításával! Így épp akkor fellegzene be az államalakítás és – rombolás iránti emberi vágy tévútra terelt, egyoldalú fejlődésének, amikor a technikai eszközök még el sem érték kiteljesedésük csúcspontját. Ugyanakkor mindez eleve ellentmond a földlakók másik alapvető igényének, a történelemalkotás iránti vágyának, valamint a történelem lényegének, a végleteknek.
Amiről nincsenek tapasztalataink, azt történelem előtti kornak hívjuk. Az a már kézzel tapintható korszak, amit mi a szó szűkebb értelmében történelemnek nevezünk, körülbelül hatezer évet ölel föl; hatezer fordulatot a Nap körül; sorsüldözött, szeretett és elátkozott bolygónk hatezer ellipszisét, melyet fáradhatatlanul kísér útján kicsi, tekintélyes, sápadt mosolyú társa, a Hold.
Rajtunk múlik a történelem. Ne mi múljunk rajta!
Minden perc nyomot hagy ezen a földgolyón. Történhet akár csak annyi, hogy egy ember felemeli a kezét, milliók sorsát dönti el, és meghatároz egy korszakot. Rácsokat emel vagy dönt le valaki, s történelmet csinál.