André Tardieu, aki háromszor volt francia miniszterelnök, és aki a trianoni békediktátum szövegének megfogalmazója is volt, írta, hogy a szabadkőművesség nem magyaráz meg mindent, de a szabadkőművesség nélkül nem lehet hűen beszámolni a történelmi eseményekről.
Alapkérdéseim: mit jelent a trianoni döntés a magyarság számára, valamint – s ez most a legfontosabb – : hogyan értékeljük ezt a diktátumot (s a trianonit megerősítő, a II. világháborút lezáró, 1947-es párizsi békeszerződést)?
Be kell vallanom, hogy a béketárgyalások idején egyes helyekről helytelen és hamis adatokat kaptunk, s ezen hamis adatok alapján ítélkeztünk határok és nemzetek felett.
Számomra Trianon trauma volt; fél életen át kínlódtam vele. Már nem az. Az igazi trauma számomra nem az a Magyarország, amely elveszett – a történelmi –, hanem az, amely megmaradt.
Trianon kibeszéletlensége” – szakmai körökön kívül – szinte napi mantra lett. A két világháború között, az akkori forrás-hozzáférhetőség mellett oknyomozó módon megírt analízis két kiadása a kutyát sem érdekelte, mert a kortársak nem megérteni akarták Trianont, hanem „visszacsinálni”. A második világháború után ez is elfelejtődött, a téma pedig tabusíttatott. Több mint négy évtizedig erre fókuszáló történeti analízis nem jelent meg. Ennek is köszönhető, hogy amikor e témáról 1983-ban releváns történettudományi munka látott napvilágot, könyvpiaci bestseller lett. s két év alatt két kiadása – szakmunkákra nem jellemző módon – ötvenezres példányszámot ért el.
Ezen abnormis állapot századokon és ezredeken keresztül úgy megerősödött, hogy végre szinte természetesnek tartják, hogy a társaságokban egy ember bírja a jogokat és a szabadságot, a többi pedig csupán engedelmességre született.
Bizonyos történetírói irányzat szívesen hangsúlyozza, hogy nemcsak a vörös-, hanem a „fehér” – terror is uralkodott. Semmi okom sincs rá, hogy szépítgessem azokat az igazságtalanságokat és kegyetlenkedéseket, amelyek valóban megtörténtek abban az időben, amikor csak acélseprű tisztíthatta meg az országot.
A szent korona számunkra nem látványosság, hanem az ország összes felségjogait megtestesítő, megszentelt kegyeleti tárgy, a magyar állami felségjog birtokosa.
Sohasem tudtam megérteni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia miért nem szerzett a maga számára néhány gyarmatot.
Olvassatok egy kis históriácskát – szép tudomány!
Nem egy nemzettel történt már, hogy egy óra visszaadta, amit századok elvesztettek.
A történelem logikája néha soká vesztegel, néha egy perc alatt századokat lép. Oly nagyokat lép, hogy a rövidlátó „ki hitte volná”-t kiált, s véletlenről beszél.
Az ember és a ló közötti kommunikáció hiánya miatt a lovak a történelem során szörnyű kegyetlenkedésnek és kizsákmányolásnak voltak kitéve.
Riasztónak tartok mindenféle utópisztikus vagy disztópikus történetet. Gondoljunk csak a huszadik századra, amikor a sok utópisztikus ötlet annyi vérontást és szenvedést okozott.
A történelem nem arra való, hogy a népek tanuljanak belőle.
(Joseph Goebbels: Napló – 1940. január 13.)
Ha minden szerződést megtartottak volna, melyet a történelem folyamán kötöttek, akkor az emberiség ma már nem élne.
(Joseph Goebbels: Napló – 1940. január 13.)
A Führer egész élesen állást foglal Magyarországgal szemben. A magyarok már azzal fenyegetőznek, hogy ha a nagyhatalmak megegyeznek a Duna-térségről, akkor ők átváltanak a kisantanthoz. Csak tegyék. Ez nekünk jó. Nekünk nagyon józanul kell számolnunk. Romániával és mindenekelőtt Jugoszláviával békében élhetnénk, ha a terrorista magyarok nem jönnének elő olyan szertelen követelésekkel. A magyarok teljes nagyzási hóbortba estek. És közben ők bánnak a legrosszabbul az országukban élő német kisebbséggel.
(Joseph Goebbels: Napló – 1936. december 2.)
A történelem szomorú dalában van egy refrén: Ha másban hiszel vagy máshogy szeretsz, ha más nemű vagy, vagy más a bőrszíned, megbüntetnek. Egymásnak énekeljük ezt a dalt. Az elnyomottakból elnyomók lesznek.
Minthogy szívem az Osztrák-Magyar Monarchiáért sohasem repesett, hanem csak a Német Birodalomért dobogott, az előbbi állam szétesése a német nép megváltásának a kezdetét jelentette számomra.