279 idézet
Kétségtelenül eljön majd az az idő, amely a föld hozama további fokozásának ellehetetlenülése következtében az emberiséget szaporodása megszüntetésére fogja kényszeríteni, és vagy a természet fog az emberiség segítségére sietni, vagy pedig az emberiség maga fogja a szükséges korlátozást természetesen megfelelőbb eszközökkel keresztülvinni.
Gyönyörű az úttalan rengeteg,
ujjong lelkem a parton egyedül;
egy társaság van, hol nem szenvedek:
a mély tenger, hol az ár hegedül.
Embert meg nem vetek,
de a természethez vagyok hű.
Szirten tűnődni ár s dagály felett,
Kószálni erdők árnyas, mély során,
Hol más világ csodái rejlenek,
S halandó láb nem is járt még talán,
Felkúszni bérc járatlan oldalán,
Hol a vadonnak vadja csörtet, és
Lenézni habzó vízesésre, lám:
Ez nem magány, – a Természet mesés
Országával való meghitt beszélgetés
A jónak az ellenkezője is megvan a természetben, mert nemcsak rend és szépség, hanem rendetlenség és rútság is van ott, és pedig a jónál több a rossz és a szépnél több a rút.
Kedves mezei virágok,
Szép tavaszi gyermekek:
Kedv s örömre szült anyátok,
A természet, úgy szeret!
A természet nem mond ellent saját magának; az ember se tegye meg és ne mondjon ellen a természetnek.
A városban az ember egyfajta szerepet játszik. A vidék békéje azonban lehetővé teszi, hogy beleolvadjak a természetbe, még ha nincs is hová mennem.
A tábor a cserkészélet legvidámabb része. Isten szabad ege alatt élni, hegyek és fák és madarak és állatok és tenger és folyó társaságában – azaz a természetben élni, a magatok kis vászonotthonában, főzni magatokra s mindent fölfedezni – mindez olyan egészségessé és boldoggá tesz, amilyenné sohasem válhattok a város kőrengetegében és füsttengerében.
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Későn volt. A csillagok is fáradtak voltak, s úgy ültek az égbenyúló hegyek fáin, mintha piros madárkák szállottak volna rájuk éjjeli nyugodalomra. Az ég Isten összeráncolt, borús homlokának látszott.
Furcsa, külön világ ez a Gyergyó. Nem tartozik sehová, csak önmagához. Zárt, elkülönített föld. Hegye, völgye, vize, levegője, fája, embere, minden más, mint egyebütt. Maga a nap is nehezen hágja meg ezeket a havasokat. Legyengül, mire a tetejükre ér. A fénye is elváltozik. Furcsa, titkos, homályos és álomhozó. Nem való minden bolondnak ez a világ. Itt kell születnie az embernek, hogy kibírja. Megesik, hogy az idegen mászik, csak mászik felfelé a hegy oldalán s egyszerre csak hanyatt esik, mint a halott. Az örmények is feketébbek itt, mint más tisztességes helyen. Csak ezek az izmos, törpe, faölelő hecboc-emberek bírják itt az életet, kiknek az egészségtől olyan barnapiros a képe, hogy még a nyújtópadon se halványodik el. Nincs itt semmi sietség, csak zord nyugalom és erő. Gyergyóban még a medve is két héttel tovább alszik, mint teszem azt Csíkban.
Menj, nézz és láss! Tapints, szagolj, ízlelj! Hagyd a helyén, vagy gyűjtsd! Edd meg, vagy szépítsd vele otthonod! Csodáld, és mesélj róla! Nézz hosszasan egy téli fát, és gondolj rá, ha nem tudsz elaludni este az ágyadban! Feküdj le a rétre a füvek-virágok közé, nézd a naplementét, vagy szórd magadra őket, és gondolj rájuk, ha rossz kedved van!
Csak ennyit adna erdő-mező? Nem. Sokkal többet: a vadvirágok áradatát, virágzó és sárguló-vörösödő lombokat, bugákat, pihéket, bogyókat, vízmosta kavicsokat, különleges színeket, a növények viruló és száradó áradatát.
Az igazán nagy egyensúly az, mikor meg tudunk állni megfigyelni a természetet. Ehhez nem kell pénz, csak az, hogy vegyünk észre, ami körülöttünk van.
Lefekszem a csillagok alá a pilleágyra, és ámulva bámulom az égi eget. A Göncöl is itt van még. Gyerekkorom óta félek, hogy lebocsájtják a Földre, és autót csinálnak belőle, vagy buszt. A diszpozíció másként szól, a helyén ragyog, melenget. Fekszem a pilleágyon, körüldalolnak az éjszaka hangjai.
A szennyezés, a felhőkarcolók és az autópályák elvették tőlem a városomat, ezért elköltöztem és felfedeztem magamnak a Sierra Nevadát és a Yosemite Nemzeti Parkot, ahol megismertem a nyers természet szépségét. Eldöntöttem, hogy ez életem része lesz, bármivel is foglalkozom. Ettől kezdve két szenvedélyem, a művészet és a természet között osztottam meg az életemet.
Futóösvények, friss levegő, némi víz és ennivaló, ép test – mi más kellhet még, hogy a földdel egynek érezzük magunkat?
