Szép időben aligha van gyönyörűbb az óceánnál, vagy csillagos éjszakákon, mikor a víztükör holdfényt álmodik.
Természet idézetek
A talaj a csodák világa, ahol a holt anyag visszatér az életbe, a lebontók átvarázsolják a faanyagot, a leveleket, a csontokat és a kitint. A föld feletti növények, a zöld csodák felfogják a napfényt: cukrot, nedveket, embert is tápláló virágokat, gyümölcsöket és magvakat állítanak elő.
Elbűvöltek az apró dolgok, a csoda, hogy a fánkon körte terem, és lepotyog a lábam elé, hogy a vadrózsa felkúszott a futtatón, és körbefonta az erkélyünket, hogy minden tavasszal visszatértek ugyanazok a galambok, és fészket raktak rá, és hogy a hajnalka, amelynek a magját a kertünk szélén elvetettem, befutotta a drótkerítést, és hihetetlen kéken virított.
Nincs még egy olyan lenyűgöző és kutatásra érdemes terület, mint a természet tanulmányozása. Az emberi értelem legfőbb célja megérteni ezt a nagyszerű alkotást, felfedezni a benne ható erőket, és az ezeket irányító törvényeket.
A nap aranyküllői sugározva vágtattak fel a keleti égre, és megégették a völgyekben úszó ködöt, amelyből síró harmat lett egyszerre.
Ez a nyár sok mindenre megtanította, kiművelte, útba igazította, és hozzáformálta a természetes élet kegyetlen törvényeihez. Amikor a berek először fogadta, idegen test volt a nádas útvesztőiben, tétova bárány a füvetlen pusztaságban; de a nap hozzáégette, a vihar megfürdette, a jégeső meggyalulta, és a nyurga, elpuhult test izmainak állandó munkája fiatal farkast faragott a bárányból.
Csodálatos színei vannak a balatoni viharnak. Ilyenkor mindig elámulok a természet szépségén, vadságán és erején.
A vasúti síneken túl szomorúfűzek és nyárfák zöldje mögül a kékben – zöldben – szürkében vibráló Balaton csillogott, a sínek fölötti telefonhuzalokon fecskék ültek csivogva, billegve, távolabb a víz fölött siklórepüléssel sirályok szántottak, időről időre a vízre csapva, majd szinte homorítva a magasba lendültek.
Nyár közepe volt, amikor a természet alkímiája eleven, csaknem egynemű zöld tömeggé alakítja át az erdei tájat; amikor az érzékeket szinte megmérgezi a nedves zöld lombtömeg háborgó tengere és a talaj meg a vegetáció meghatározhatatlan illata. Ilyen környezetben az elme elveszíti a perspektíváját: idő és tér közönséges, irreális lesz, és egy elfelejtett, történelem előtti múlt visszhangjai dobolnak kitartóan az elbűvölt tudaton.
Szívem kitárult, és két karommal szerettem volna megölelni a messze hegyeket, völgyeket, a hamvaskék eget, minden virágot, minden rögöt, az egész ragyogó Erdélyországot!
Szeretek kint lenni a természetben, különösen dombos terepen, erdőben. Ez mostanra az egyik kedvenc mozgásformám lett.
A levegő a fölötte található sötétség miatt kék, mert a fekete és a fehér együtt kéket adnak ki.
A víz lehullik, a föld pedig beissza, mivel szüksége van nedvességre; a nap pedig nem szükségből szárítja fel, hanem mert képes rá.
Nagyon fontos lenne mielőbb kicsit kimenned a természetbe, s elgondolkozni, rácsodálkozni mindarra a szépre, jóra, mit Isten szeretetből nekünk ajándékozott!
Messze kinn a tengeren kékséges kék a víz, akár a búzavirág szirma, s átlátszó, mint a legtisztább üveg.
Az ég a tóban ma oly zöld és sápadt,
s a fák körötte fejlehajtva állnak,
mint keresztfák alján a Máriák.
A nap leszállt már túl a nádason,
s hozzá a varjak fenn az ágason
kárognak holmi koldus-áriát.
Zúgott a víz. Az öreg kőrisen fáradt méhek pihentek, a malom zsindelyén zöldült a moha, a bodza szürke szárán apró levélcsomók születtek, és a puha tavaszi szél sóhajtásában távoli remények jártak.
A nyír már zöldben pompázik, az utakat benőtte a fű, a vágásokban mérgesen ágaskodik a csalán, és száll a dal, mámorba hanyatlik a szerelem, készülnek a fészkek, millió új élet lüktet a csírák és szívek mélyén, és egy reggelen fehér nászruhájukban esküvőre hívják az erdei népeket a vadcseresznyefák.
Valami szelíd csillogás hömpölygött a gabonatáblák fölött, s úgy éreztem , lélegzetemben benne van az egész táj, mámoros virág ,mező, nyárfa illata.
A szél mintha csak azért jött volna, hogy a ködöt elseperje. Amint végzett vele, lustán ledőlt a napsütésben, s még egy nádbugát sem mozdított meg.