Nekem minden egyes nap gondolnom kell a bőrszínemre, mert emlékeztetnek rá.
Több száz éve alkotott, ma már irreleváns szabályok és hiedelmek vannak még érvényben, és mérgezik meg a társadalmat.
Szervezés nélkül minden szétesne. Nem tanulhatnánk a tapasztalatainkból, nem lenne tudomány, nem lenne írás, nem lenne alkotó gondolkozás, nem lennének egymással versengő üzleti vállalkozások – egyszóval nem lenne semmi!
Jó, ha ezzel számol,
ki beáll a körbe:
lesz kölyökórjásból
komoly, felnőtt törpe.
Nagyon is értem, miért viszolyogsz a politikától, kedvetlenedsz el a sajtó locsogása, felelőtlen nyüzsgése miatt, miért ejt kétségbe, (…) ahogy korunk embere gondolkodik, olvas, zenél, ünnepel, művelődik! Igazad van, pusztai farkas, tökéletesen igazad van, mégis elpusztulsz.
Ez a primitív, kényelmes, kevéssel beérő mai világ kiokád magából, igényesnek, mohónak talál, egy dimenzióval gazdagabb vagy a kelleténél. Az olyan emberek, mint mi, manapság nem tudnak élni és az életnek örülni. Aki csinnadratta helyett zenére, szórakozás helyett gyönyörre, pénz helyett lélekre, nyüzsgés helyett igazi munkára, játszadozás helyett szenvedélyre vágyakozik, az ebben a tetszetős világban nem találja meg az otthonát.
Minden országban az számít erénynek és bűnnek, erkölcsileg jónak és rossznak, ami hasznos, illetve ami ártalmas az illető társadalomra nézve.
A modern társadalmaknak meg kell őrizniük a természethez való közelségüket… az embereknek képesnek kell lenniük élvezni a fa árnyékát vagy örülni, amikor a leander virágzik.
Egyenlőség nélkül nincs társadalmi fejlődés, mert ott, ahol nem becsülik meg a másik embert csak azért, mert más színű a bőre vagy más vallást követ, az rossz hatással van a civilizáció fejlődésére.
Nem tetszik, hogy az emberek a gépekhez meg az okostelefonokhoz vannak kötve, hogy az emberi kapcsolatok is azon keresztül alakulnak. Egyre jobban elvész a személyes találkozás varázsa, egyre kevésbé figyelnek oda egymásra az emberek.
Az emberek hibái mindig megfelelnek annak a körnek, amelybe tartoznak.
Az emberi társadalomban apró érdekekért vajmi gyakran föláldozzák jótevőiket azok, akik a cserbenhagyott jóságából éltek.
A gyerekeket, az egészségesebbeket, az épeket, a jobbakat, ügyesebbeket meg kell tanítani arra, hogy szolidárisak legyenek a gyengébbel, az elesettebbel, a kisebbel, a sebzettebbel szemben.
Ami nem lehet a tiéd, mindig az kell,
neked ez a kereszted, a sorsod, ami hajt,
de ha megkaptad, már nem érdekel,
ott rohad a szemétdombon majd.
Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem (…). Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.
Európa, Japán, Oroszország és Kína mind demográfiai összeomlás előtt állnak. És úgy fest, hogy jellemzően a gazdagabbakat érinti mindez – vagyis a vagyon, az iskolázottság és a vallástalanság egyaránt szerepet játszanak az alacsony születési ráta alakulásában. Mindhárom tényező alacsony születési rátákkal korrelál. Nem azt mondom, hogy csak az okos embereknek kellene gyereket vállalniuk. Csak arra utalok, hogy az okos embereknek is kellene gyereket vállalniuk. Legalább fenn kellene tartaniuk az egyedszámukat – legalább elérni a csoport reprodukciós szintjéhez szükséges rátát. És az a helyzet, hogy úgy veszem észre, sok rendkívül okos nőnek pontosan nulla vagy egy gyereke van. Ez pedig, azt hiszem, nem túl jó így.
– Mi van az emberekkel? Tévéhipnózis, biolepedő, varázsinga, paradicsomos fürdő…?! Normálisak?!
– Persze. (…) Végre keresik a kiutat a civilizációs stresszből. Lázasan, túlzásokkal, miként illik. A végén tán még a lelküket is megtalálják.
A templomra még csak-csak adnak a hívek pénzt, de név nélkül segíteni egy családon, az már nem olyan vonzó.
A divat az, ha van valami, ami nincs mindenkinek, de nemsokára mindenkinek van.