Az emberiség legnagyobb vívmánya nem a számos művészeti, tudományos és műszaki alkotás, hanem saját működészavarának, saját őrültségének felismerése.
Én olyan családi környezetből jövök, ahol az volt a szokás, hogy van öt dolog, amiről kultúrember nyilvánosan nem beszél. A magáéról, ha akar, talán, de az sem egy illő dolog, a máséról viszont végképp nem. A vallás, a származás, a politikai hovatartozás, a családi státusz és a pénz. Ez az öt dolog az, amit kultúrember nyilvánosan nem hoz elő. Se azt, hogy nős, se azt, hogy férjezett, se azt, hogy elvetélt, hogy hány abortusza volt, hogy ő fekve szereti vagy állva, hogy mennyi van a bankszámláján, vagy hogy a férje négyezerrel többet keres vagy kevesebbet. És most nézze meg, hogy ezen az ötön kívül talál-e más témát, amiről a magyar közéletben szó van. És akkor tessék elindulni megnézni, hogy hogyan állunk a kulturált magatartással.
A magyar társadalomban alapvetően két dolgot tévesztenek össze. Hogy egy dolog jó vagy nem jó, vagy hogy nekem tetszik-e vagy sem, az két teljesen különböző ügy. Sokan azt hiszik, nem kell tudni ahhoz gulyáslevest főzni, hogy meg tudjam ítélni, hogy jó-e az a gulyásleves, vagy sem. De ez nem igaz. Azt tudod megítélni, hogy a te ízlésednek az megfelelő-e vagy sem.
Az emberi társadalom nagyon bonyolult felépítésű. A vallás és a tudomány egyaránt óriási befolyással bír a legfontosabb kérdéseket illetően. A két versenytárs csupán egy dologban ért egyet: abban, hogy minden, az UFO-kkal kapcsolatos pozitív információt veszélyesnek tekintenek.
A pisztoly az egyedüli, általános érvényű szabály, amit az emberállatok megértenek akár Közép-, akár Dél-, akár Észak-Amerikában, akár Bangkokban.
Piszkos nagy, pocsék háború lesz. A lángba boruló Balkán felperzseli Európát, az iszlám Ázsiát, és akkor a nagyhatalmak szerteszórják az összes nukleáris készletüket. És senki sem tiltakozik, mert az emberiség értelmi és érzelmi színvonala a szappanoperák és a telefonos vetélkedők szintjén stagnál.
A gyűlölet a legfélelmetesebb, legmágikusabb hatalom, amely eddig a földön megjelent. Túlszárnyal és lebír minden más emberi gyöngeséget; az egyéni önzést, kényelemvágyat, halálfélelmet. Fehérizzásig korbácsolja a fanatizmust, tömeggé olvasztja az embert, s az a saját pusztulása árán is csak pusztítani akar.
Adnunk kell enni annak, aki önmagáról nem képes gondoskodni, hiszen az Úr maga táplálta vándorló népét a mannával. De csupán az Ígéret földje határáig! A kötelességünk tehát csak addig terjed, míg a másik ember gondoskodni nem képes önmagáról. Azon túl kötelező elvárni tőle az önellátást.
Egy társadalom életrevalósága vagy pusztulásra méltó volta talán éppen abban lepleződik le, hogy miként viszonyul az utcán heverő gondokhoz, mit kezd azokkal, akik képtelenek önmaguk védelmére és jogaik érvényesítésére.
A társadalom többsége annak a pártnak hisz jobban, amelyik szebb illúziókat ígér.
A szavam, netán a magatartásom talán azért nyom a latban valamit, mert tudni lehet rólam, hogy bizonyos kérdésekben – a demokrácia kérdéseiben – nem ismerek alkut. Többek közt következetesen békességre „uszítok.” Ezt az esetenként nagyon is kellemetlen uszítást hol innét, hol onnét veszik rossz néven, mert aki épp nem kívánja, az nem kedveli, ha kedvét szegik.
Nagyon örülnék, ha elnökségem idején Magyarország egy-két lépéssel közelebb kerülne a valódi demokráciához. A demokratikus intézményrendszer már nagyjából megvan, de még nem tanultuk meg ennek az íratlan illemszabályait.
Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.
Aki ki meri mondani, hogy férfiak és nők még mindig léteznek és ez biológiai tény, azokat (…) meghurcolják. (…) Fantazmagória, ami ott folyik.
Nem jutott eszébe (…), hogy a világ bajait nem a szegények okozzák? A háborút a politikusok, kapitalisták, entellektüelek, bürokraták, a Wall Street-i nagyfejűek, vagy a kommunista nagyfejűek csinálják – sohasem a szegények.
Az életemben már nem számítok új dolgokra. Láttam, átéltem mindent. Viszont ezt a kort egyszerűen gyűlölöm, hányingerem van tőle. Az emberekkel együtt, mert minden és mindenki hamis képet fest magáról. Egymást majmolják az emberek, nincs tisztelet, és az ígéreteket már nem kell betartani. Egyedül ami fontos, az a pénz. Én viszont biztos vagyok abban, hogy megbánás nélkül fogok meghalni.
A XXI. századi élet legfontosabb ténye az, hogy az emberek hackelhető állatok lettek. Ha elég adatod van és elég a számítási kapacitásod, akkor meghackelheted az embereket és jobban megértheted őket, mint ők értik saját magukat. Megjósolhatod a döntéseiket, manipulálhatod a vágyaikat és bármit eladhatsz nekik, amit csak akarsz, legyen az politikus vagy árucikk. Ez azt jelenti, hogy az adat válik a legfontosabb erőforrássá a világon.
Minden kísérlet a modern társadalom jellegének meghatározására olyan, mintha a kaméleon színét akarnánk meghatározni. Az egyetlen jellemző, amelyben biztosak lehetünk, a szakadatlan változás.
Az univerzumban sehol sincsenek istenek, nemzetek, pénz, emberi jogok, törvények vagy igazság, csakis az emberi lények közös képzeletében.
Amerika többféle nemzetiségű és vallású emberből áll, de mindannyian a Föld nevű űrhajó utasai vagyunk, ezért tisztelnünk és segítenünk kell egymást ezen az utazáson.