Láttam már négyujjú fafaragót, de olyat még nem, akinek az apja mondta volna meg, hogyan kell faragni.
Én úgy tartom, hogy semmilyen tapasztalatot nem tudsz átadni a gyerekeidnek. Ha érdekli őket, akkor mesélhetsz nekik történeteket, de én úgy tapasztaltam, ez csak nagyon ritkán esik meg. Határozottan úgy vélem, mindannyian a saját tapasztalatainkból tanulunk. A legtöbb, amit egy szülő tehet, hogy bátorítja a gyerekeit, szerezzenek élményeket, és éljenek veszélyes életet. Ha az ember nem él veszélyes életet, akkor unatkozik. Szerintem a legtöbbet a saját tapasztalatokból lehet tanulni, és a szülők dolga az, hogy betöltsék a biztonsági háló szerepét.
Az egyetlen pozitív dolog, amit el lehet mondani a válás gyerekekre gyakorolt hatásairól, az, hogy szerintem semmivel sem jobb, ha a szülők csak a gyerekek miatt nem válnak el. A gyerekek pontosan tudják, mi zajlik körülöttük.
Megmutatom a gyerekeimnek, mi van odakint a világban, és a belső szabadságukat is.
Az én hőseim mindig is a szüleim voltak. Elképzelhetetlen, hogy bárki más legyen.
Egy új élet érkezése gyakorlatias dolgok felé fordítja az elmét.
Amikor gyerekei vannak az embernek, fontos, hogy milyen példát látnak.
Tudnod kell, hogy mennyire szeretlek… olyan értelmet adtál életemnek, amit nem is várhattam. És ezt senki nem veszi el tőlem.
Nem azért szeretünk valamit, mert szeretetre méltó, hanem azért szeretetre méltó, mert szeretjük. A szülők így szeretik gyereküket, mielőtt még ismernék, mielőtt az szeretné őket, és bármi történjék, és bármivé váljék is.
Ha fiúkat nevel az ember, akkor tudja, hogy a srácok mennyire szeretnek ökörködni.
Természetes, hogy a szülők azt akarják, hogy gyermekeik jó sorban éljenek, de amikor egy anya és apa csak akkor mutatja ki a szeretetét, és csak akkor nyújt támogatást, ha a gyermeke sikeres, az is a bántalmazás egy fajtája.
Mindegy, mekkorák a gyerekeim, az anyai féltés, óvás, aggódás halálomig társam lesz.
Gyermekgyilkos mindannyi szülő:
nem-lévőt létbe rántott
és meghal, aki e világra kijő.
Az anyák azért szeretik az apáknál jobban a gyermekeket, mert úgy látják, a gyerek nagyobb részben az ő tevékenységük eredménye.
Nem kiverni, kiszeretni kell a gyerekekből a rosszaságot.
Szülőként muszáj tudnia mindenkinek, hogy mi a valódi érzelmi helyzet abban a lakásban, amelyhez mindenki táskájában ott a lakáskulcs.
Egy szülőnek (…) teherbírónak kell lennie, akkor is, ha azt érzi, ehhez már se kedve, se ideje, sőt legszívesebben (ha lehetne varázsolni) visszacsinálná az egészet.
A határok kijelölése és ezen keretek fenntartása a szülő feladata. A gyerek feladata pedig az, hogy ezeket megpróbálja átlépni, hogy kísérletezik az érzelmeivel és a lehetőségeivel, miközben érzi azt is, hogy a szülei tartják a kontrollt, és nem engedik ki a kezükből a gyeplőt.
Az a szülő, aki elhiteti önmagával, hogy a világ nem változott, valójában vakká és süketté teszi magát a gyereke felé, aki érzékelve ezt az ellenállást, egyre kevesebbet fog kommunikálni otthon, jóllehet egyre kevésbé érzi magát komfortosan a saját életében.
A szülő és gyermek kapcsolat minden későbbi emberi kontaktus alapmintája.