Az igaz szerelmi történeteknek soha nincs vége.
Mennél elevenebb, és őszintébb a szerelem, annál fátyolozottabbnak, rejtelmesebbnek kell lennie.
Az áradozó szerelmes nyelve megbicsaklik, s lángolása minél őszintébb, annál biztosabban dadogja azt az egy elcsépelt közhelyet, amely az első emberpár óta az emberiség rendelkezésére áll.
Más a szerelem és más a szeretet. A szerelem az, amivel társulsz, amiből gyermekek fakadnak, s utána meghalnak. A szeretet az, ami a világmindenség minden élőlényét egyformán szereti, azért szereti így, hogy segítsen az embereken, különben elvesznének.
Ahogyan alvás közben szükségünk van az álmokra, ugyanúgy miközben ébredezünk, szükségünk van rá, hogy megérintsünk valakit és beszéljünk hozzá, hogy megérintsen valaki, és beszéljen hozzánk.
Amink van, az a szerelem. De a szerelemnek gyümölcsöt kell teremnie, különben elvész.
Ha elment az eszem, arról csak a szerelem tehet. A saját szeletünk a tébolyból.
A szerelem lényege nem a másik megváltoztatása, hanem megtalálni, aki illik hozzánk.
Én csalódtam a szerelemben és Istenben is. Ha azt, ami a háborúban volt, amit átéltem másokkal együtt, ha azt megengedte, akkor nincs Isten. Aztán rájöttem, hogy a háborút mi emberek csináltuk, nem kértünk engedélyt hozzá, mert szabadok is vagyunk. Meg aztán Isten nem kívül, hanem belül van. Mindenkinek olyan az istene és a szerelme, amilyet magának megteremt.
A szerelem szentháromság: test, szellem, lélek. Hol van ma igazában? A fiatalok a testtel kezdik – általában. Így nehéz elérni a lelket. Na, azt még úgy-ahogy. De a szellemet? A teljes nagy szerelmek hol vannak ma? Lehet, mindig is ritkán voltak. Voltak?
Megfoghatatlan a szerelem, mint a hit. Míg tart a mámor a szerelem első idejében – föl, a csillagokig emelkedünk. Elérni az elérhetetlent, megragadni a teljességet, a végtelent.
Szocializálódunk a szerelemre, ahogyan a hitre is, de a szerelmet mégis valóságnak érezzük, mivel átéljük. Amit hozzáfűzünk, és amit várunk tőle, az gyakran illúzió. Mindenki úgy éli meg (már aki megéli), ahogy tudja, ahogy tőle telik. Ahogyan ő szeretni tud.
A különleges szerelmi kapcsolat azon az alaptételen nyugszik, hogy valami rajtunk kívül álló dolog betöltheti vagy pótolhatja azt, ami – úgy tűnik – belülről hiányzik.
Ha van bármi, ami megment egy elveszett lelket, az a szerelem.
Épülhet börtön kőből, vagy vasból, de azok csak apró bukkanók egy fogolynak. Egy elhivatott férfi kijut belőle. De a szerelem! Az a tökéletes börtön, ahonnan nincs kiút.
A szemedbe volt valami amire rátaláltam,
miattad mindent elkövettem a suli mellé jártam.
Az elől a nő elől, amelyik szeret téged, semmit sem tudsz eltitkolni. Hidd el nekem, az asszonykád mindent tud. Mindent. S ennek ellenére eszében sincs kikaparnia a szemed. Mert valóban szeret téged, valóban törődik veled. Pontosan tudja, mi mindenen mész keresztül, és nem akarja megnehezíteni a helyzeted. S tudod mit? Ha nem mellette döntenél, elfogadná. Ha elmennél, szomorú lenne, de nem hibáztatna senkit és semmit; egy kis idő elteltével újra tudna örülni az életnek, és kivirágozna megint. S erre azért lenne képes, mert szeret téged; azért tudna elengedni, mert fontos vagy neki. Mert a szívében vagy.
