Séta az esőben…
két szerelmesnek elég
egy esernyő.
A gravitáció nem hibáztatható azért, hogy az emberek szerelembe esnek.
És amikor már nem is vizsgálta, csak hatni engedte magára, amit tapasztalt, egyszerre érezte, hogy ez az, akit évekig keresett mindhiába.
Egy szerelem akkor az igazi, ha annak, akit szeretünk, megadjuk a hatalmat, hogy megsebezzen bennünket. Ami jó esetben persze nem biztos, hogy bekövetkezik. De vállalnunk kell a kockázatot! Akányhányszor, újra meg újra, az érzéseinkért.
Egyszerűen összepasszoltak. Kapcsolatuk olyan volt, mint a heroin, függőséget okozott mindkettejüknél.
Van, aki nem ismeri be, de valójában a barátság a szerelem legnormálisabb formája.
Rögtön megértette, hogy a szerelem pillanata akkor jön el, amikor az ember úgy érzi, hogy megszakad a szíve.
A szerelem sokkal több örömet okoz, mint amekkora szenvedést a vágyakozás.
Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, bele sem gondolva, mennyi fájdalmat és bajt okozhat.
A szerelem az élet legnagyobb motorja.
(Joseph Goebbels: Napló – 1929. április 30.)
Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”
Ez régi dalja a szerelmeseknek:
Azt tartja mind, hogy ő fedezte fel
A szenvedélyt, előtte senki még
Szeretni nem bírt, és ez így megyen
Nehány évezred óta szüntelen.
Ha szerelmesek vagyunk, szüntelenül sóvárgunk a másikra, „éhesek” vagyunk rá. Egybe akarunk olvadni a másikkal, benne szeretnénk lenni. A bent lét vágya visszacseng zsigeri emlékezetünk ősidejére, amikor egyben voltunk anyánkkal. Ezt csak sejt szinten érezzük, tudatos emlékképünk nincs róla. Mégis felejthetetlen boldogságot jelentett számunkra, amire a szerelemben is vágyunk.
Létünknek van egy olyan csodálatos időszaka, amikor a lélek kinyílik. Ez a szerelem.
A szerelem az egyetlen igaz dolog a világon, azon kívül más nem számít.
A szerelem arról szól, hogy hagyjuk magunkat megmenteni, nem csak arról, hogy másokat mentünk meg.
– Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
– Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
– Az álmoknak is van színe?
– Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
– Milyen színű az öröm?
– Fényes, kis barátom.
– És a magány?
– A magány az ibolya színét viseli.
– Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
– És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
– Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolt a fa.
– Na és a szerelem?
– A szerelem színe a telihold.
– Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! – mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.
A szerelem nem más, mint játék. És te még nem ismered a játékszabályokat. Ne adj oda mindent! Engedd, hogy ő találja meg benned, amit keres. Engedd, hogy kopogtasson nálad. Ha már az elején túl mohón nyitsz neki ajtót, belép a lelkedbe, sétálgat egy kicsit, aztán elmegy.
