Meg voltam róla győződve, hogy korán bevégzem, mert egy csirkefogó vagyok. Megvolt hozzá a mentalitásom. Egy barátommal laktunk együtt Párizs vöröslámpás negyedében, egy lepattant szállóban, volt mellette egy bár, ahová a nehézfiúk jártak. Csak annyit mondok, hogy egy vagy két hónap múlva már nyolc lány akart dolgozni nekem, akik mind belém voltak esve. Nem sokon múlt, hogy tényleg egy strici legyen belőlem.
A szerelemben mindenhez elég bátornak kell lennünk, ha igazán szeretünk.
Először hiszel Istenben, aztán már nem hiszel, de ha nagy bajod van, a végén úgyis hozzá imádkozol…
Három dolgot csinálok nagyon jól: a munkámat, a hülyeségeket és a gyerekeket.
Ha nem találkoztam volna azokkal a nőkkel, akikkel találkoztam, már rég meghaltam volna. A nők azok, akik nem tudom, miért, de szerettek engem, akik rábeszéltek erre a hivatásra, akik azt akarták, hogy ezt csináljam, és akik harcoltak azért, hogy csináljam is.
Én művész vagyok, nem pedig színész, hiszen nem szereztem soha színészi képesítést, nem tanultam ezt a szakmát.
Az életemben már nem számítok új dolgokra. Láttam, átéltem mindent. Viszont ezt a kort egyszerűen gyűlölöm, hányingerem van tőle. Az emberekkel együtt, mert minden és mindenki hamis képet fest magáról. Egymást majmolják az emberek, nincs tisztelet, és az ígéreteket már nem kell betartani. Egyedül ami fontos, az a pénz. Én viszont biztos vagyok abban, hogy megbánás nélkül fogok meghalni.
Nem mondhatnám, hogy kevés nővel volt dolgom, tízesével lehet számolni, viszont egyik sem volt olyan hatással rám, akivel le tudtam volna élni az életem.
Olyan mesterségem volt, ahol a legnagyobbakkal dolgozhattam, és úgy néz ki sztár vagyok. Ezt a közönségnek köszönhetem. Nem a filmek és a rendezők tesznek sztárrá, hanem a közönség.
Ha valamire büszke vagyok ebben az életben, az a karrierem. A legnehezebb ebben a mesterségben, hogy kitarts, én 62 évig kitartottam.