A szerelem váratlanul csap le az emberre, és nem tehet ellene semmit. El lehet nyomni, de érdemes-e? Csak egyszer élünk, ebben az egy életünkben kell boldognak lennünk.
Szerelem idézetek
Több kell a szerelemhez. Együtt töltött idő, mélységekbe zuhanó beszélgetések. Amikor azt érzed, hogy akit szeretsz, egyszerre a barátod és a szeretőd. Nem csak a testét akarod birtokolni, hanem a szívét is. Az ő mosolyára akarsz felébredni, és az ő arcvonását nézve akarsz elaludni. Aki felvidít akkor is, ha úgy érzed, mindennek vége. És aki végül, amikor elhagy, apró darabokra töri a szíved, és eléri, hogy soha ne akarj szeretni. Nálam ezt jelenti a szerelem. A feltétel nélküli odaadást.
Mondd, voltál már szerelmes? Ha engem kérdezel, én nem tudok neked igazán felelni. Én azt hittem akkor, szeretek egy nőt. Egy privátot. Egy úriasszonyt, amilyet mindig képzeltem. Most úgy látom, csak akartam szeretni. Én még most sem tudom, mi az a szerelem. Már sírtam nőért, nő után, nő miatt. Sírtam az összes nők miatt, mikor nekem egy se volt. Sokszor azt hiszem, ez a szerelem, ez, mikor nincsen szerelem, és az ember szíve barlang, amely teli van tűzzel és köddel.
Én nem tudom, hogy fejezzem ki, én egy májusi kertet keresek egy lányban.
Valahogy így gondolkozom én is a szerelemről, teljesen irracionális, őrült, abszurd dolognak tartom, de elmondhatatlanul vágyom utána.
Azt hiszem, a szerelem olyan, mint egy cápa: ha nem tud előre menni, előbb-utóbb beledöglik.
Sose felejtem el a pillanatot, amikor először megláttalak. Egyszerre keveredett bennem a szerelem első látásra érzés a karácsony izgalmával, amikor reménykedsz, hogy az ajándékot kibontva megkapod, amire hónapok óta annyira vágysz.
A szerelemhez sokkal több kell, mint hogy az embert életre keltse vagy kiválassza egy királyfi.
A szerelem, az igaz szerelem talán arra is felhatalmazást ad, hogy egyszerűen csak önmagad légy.
A nő értékét a háttere adja meg, jó vagy rossz híre, volt szeretői, az idegen ország, ahonnan jött. A szerelem olyan, mint egy régimódi tájkép: előtérben egy kis figura, a hölgy, akit szeretünk – és mögötte hegyek és folyók, gazdag, értelemteljes, nagy tájék.
Az első találkozás a tudománnyal olyan részegítő, mint a szerelem.
Megható szerelem volt, költészettel, budai várral és húszévességgel átitatott szerelem, tudod, olyan, hogy mikor ketten végigmentek az utcán, szinte vártam, hogy az emberek tisztelettel félre fognak húzódni előlük, mint mikor a Szentséget viszik.
A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született; és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban.
Az én szerelmi koncepcióm nagyon gyerekes volt, soha nem képzeltem el magamat valaki mellett. Úgy néztem magamra, mint valakire, akit szerethetnek. De ez sem működött.
Nem a halál veszi el tőlünk azokat, akiket szeretünk; épp hogy megőrzi őket nekünk, tündöklő ifjúságukba zárva: a halál szerelmünk sója; az élet oldja fel a szerelmet.
Nincsenek szerelmeink, egyetlen szerelem van bennünk; és mi találomra gyűjtjük a találkozásokat, találomra a szemeket, a szájakat, azt, ami talán-talán egybevág vele. Mekkora ostobaság azt remélni, hogy megtaláljuk azt az egyet!
A sebezhetőség szerintem fontos a szerelemben és az életben is.
Megjelent valami, aminek korábban itt nem volt helye, megjelent a társadalmi-emocionális térben a brutális. Sok olyan jelenség szikrázik itt, ami több figyelmet érdemelne, mert szép lassan kikezdi a szerelem hagyományos terét. Rettegve gondolok egy korra, amely el fogja felejteni a klasszikus értelembe vett szerelmi érzést. Rettegve vagy undorodva, nem is tudom, mert ráadásul én a szerelemben az emberi szabadság egyik legmagasabb rendű formáját látom. Csak amit az európai civilizáció erre az érzelemre kidolgozott, abban a szerelemben szabad az ember istenigazából. Akkor válik a lehető legmélyebb értelemben tűrhetetlen számára mindaz, ami hamis, ami igaztalan.
Az első szerelmemet Balogh Magdának hívták, együtt jártunk elemibe. Gyönyörű lány volt, miatta vállaltam szívesen a szivacsos táblatörölgetést, mert ha én voltam a hetes, sarokba állíthattam, és ilyenkor hozzáérhettem. Szegény lány rengeteget állt sarokban, pedig soha nem volt rossz, csupán szép.
Az én dalaim általában pozitív dalok, jókedvre akartam deríteni az embereket, hiszen szórakoztató műfaj a miénk. Például sokszor az igaz szerelemről és romantikáról írtam. Több millió emberhez eljutott, az volt a cél, hogy az emberek felfrissüljenek, mélyebben meg tudják élni a saját érzéseiket. A szerelemben mindenki benne van, mindannyiunkban közös. Éppen emiatt fontos.
