Csak a szerelmes férfi kérdőjelezi meg minden döntését, minden cselekedetét. Csak a szerelem állítja meg a harcos kezét, és plántálja a fejébe a kételyt, hogy szíve hölgye vajon nem tartaná-e kegyetlennek. Csak a szerelem kényszeríti a férfit, hogy egyszerre legyen a legjobb és a legesendőbb. Néha mindez ugyanabban a szent pillanatban.
A szerelmedet mindig gazdagabban kell elengedned, mint ahogy érkezett hozzád! Szakíts vele szépen, engedélyezz neki illúziókat, ne vitatkozz közös tulajdonú tárgyak sorsán, hagyd, hogy ő örökölje a baráti kört is. Ami nem jár neki, az előbb-utóbb úgyis visszakerül hozzád.
A szerelem képessége nem jelenik meg önmagától, amikor megérnek a nemi szervek, bár sokan ezt hiszik; úgy vélik, hogy a nemileg érett ember automatikusan a szerelemre is képes.
A szerelem képes arra, hogy egyszer megérintsen és egy egész életre megmaradjon.
Van, hogy valakire nagyon büszke vagy. Szeretnéd megmutatni az egész világnak, hogy megismerjék, hogy szeressék, hogy elismerjék őt. De nem teheted. Nem mondhatod el senkinek, hogy te ismersz, szeretsz egy rendkívüli lényt. De így is büszke lehetsz rá. A szívedben, a lelkedben.
Ha valakit őszintén szeretsz, ha figyelsz rá, ha szívetek együtt dobban, akkor minden megváltozik, minden más. Bár a világ körülötted nem változik, te mégis egészen mást látsz, mást hallasz, mást érzel. Jóval többet, sokkal szebbet. Mert már nem a magad zárt, talán önző világából nézed. Kiléptél onnan, mert valaki hívott. Kiléptél, mert már Ő a fontos. Kiléptél, hogy már érte élj.
A fiatalok szerelme olyan, mint a láng, nagyon szép, gyakran heves és forró, de mégis csupán fényes és villódzó. Az idősebb és fegyelmezett szív szerelme olyan, mint a szén; izzó és csillapíthatatlan.
Nem szeret igazán, aki szerelme hibáját nem erénynek látja.
Mi szívünknek a világ, szerelem nélkül? Ami egy varázslámpa fény nélkül!
Nem tudom, hogy most miután éltem és meghaltam, írhatok-e a kisfiús szerelemről, de visszagondolva a legtisztább fájdalomnak látom. Vágy, határ és feltétel nélküli szerelem… a szív tiszta, ragyogó sugárzása, amitől egyszerre voltam kába, szomorú és hősies. Hová tűnik el? Hogyhogy a bölcsek, akik annyi mindennel kísérleteztek, ezt a tisztaságot sosem próbálták üvegbe zárva megőrizni? Talán nem tudták?
A szerelem mindig úgy kezdődik, hogy saját magunkat csapjuk be, és rendszerint azzal zárul, hogy végül másokat csapunk be.
A szerelem is akkor mutatkozik meg, ha bátran harcolunk érte. S ha elég bátrak voltunk, és megtaláltuk, végül még több szerelmet vonzunk magunkhoz.
A szerelem egész biztosan megmutatja a helyes utat, de nagy bátorság kell ahhoz, hogy követni merje az ember. És ez nincs meg mindnyájunkban.
Akik nem mernek kockázatot vállalni, nem méltók arra, hogy szeressenek. S minden olyan szerelem, amely nem jár kockázattal, ízetlen.
Merj féktelen lenni, amikor találkozol azzal az emberrel, akire epekedve vágytál.
Ha elveszed a szerelmestől a bátorságot, elmegy és szerelmét siralomban önti ki.
A szerelemre mindkettő érvényes: egyszerre gazdag és fájdalmas, egyszerre gyötrelem és eksztázis – mert a szerelem a föld és az ég, az ismert és az ismeretlen, a látható és a láthatatlan találkozása. A szerelem a határvonal, ami elválasztja az anyagot a tudattól, a határvonal az alacsonyabb és a magasabb között. A szerelem gyökerei a földbe nyúlnak – innen van a fájdalom, az agónia. Az ágai pedig az égbe nyúlnak – innen az eksztázis.
Minden szerelmes úgy érzi, hogy valami hiányzik, mert a szerelem befejezetlen. Egy folyamat, nem egy dolog. Minden szerelmes elkerülhetetlenül hiányérzettel küzd. Ne értsd félre! Ez egyszerűen azt mutatja, hogy a szerelem alapjában véve dinamikus. A szerelem olyan, mint a folyó, állandó mozgásban van. Magában a mozgásban rejlik a folyó élete. Ha egyszer megáll, mozdulatlan dolog lesz belőle; akkor már nem folyó többé.
